Hayden~mgc

Hay... Hayden... Baj van!

-Istenem, Luke! - ölelte meg Sery a sápadt, kócos fiút, aki mozdulatlanul feküdt szorításában. - Luke! Lukey, annyira hiányoztál!

-Sery... Szerintem, - kezdtem bizonytalanul figyelve a rengeteg gépet - szerintem kómában van.

-Luke! Annyira hiányoztál! Istenem...-csuklott el a hangja.

Könnyei között mosoly jelent meg, egész teste remegett, miközben gyenge kezeinek minden erejével szorította magához a mozdulatlan fiút.

Odasétáltam hozzá és hátára tettem kezem. - Serena...- kezdtem.

- Tudom.- szakított félbe- Tudom, hogy kómában van, hogy nincs magánál, azt is, hogy ez az egész őrültség, de percekkel ezelőtt még halottnak hittem, és pontosan az az elviselhetetlen fájdalom ébresztett rá, hogy mennyire fontos nekem. Azt hittem halott, hogy többet nem láthatom, de itt van és él!- mosolygott.

Csak bólintottam és odahúztam neki egy széket az ágy mellé, hogy leülhessen. Letelepedett a kényelmetlen faszékre, kezeivel átölelte a fiút, és fejét mellkasára helyezte. Ujjaival kicsi köröket rajzolt fehér, kórházi köpenyére. - Szeretnék még vele maradni.- pillantott felénk.

- Akkor elmegyünk és körbenézünk a városban. Megmutatok pár dolgot Haydennek. - bólintott mellettem a fiú.

Indultunk is kifelé. Az ajtót becsuktuk magunk után. Mikey ujjaimra kulcsolta sajátjait.

-Elmondod mit látsz?- kérdeztem tőle, ahogy kifelé indultunk.

- Miért érdekelnek az ilyen morbid dolgok?

- Minden érdekel, ami veled kapcsolatos.

Mondatomat gyors csókkal jutalmazta, majd kilökve az ajtót mesélni kezdett.

- Tudod, olyanok mintha normális emberek lennének. Akik erőszakos, fájdalmas, természet ellenes halált haltak, azoknak látszik a testén valahogy. Megmaradnak a sebek, kiütések, véreznek és elég borzalmasan néznek ki. Többieket meg alig lehet megkülönböztetni az élőktől.

- Vannak gonosz szellemek?

- Te nem lennél zabos, ha az örökkévalóságig kéne mászkálnod láthatatlanul, esetleg magadon viselve a halálod okát is? - húzta félmosolyra meggy-bordó ajkait.

- De valószínűleg az lennék. - értettem egyet.

- Valahogy pedig le kell vezetni a feszkót.- vonta meg a vállát, majd kinyitotta nekem a kocsiajtót.

Beszálltam, néztem, ahogy megkerüli a járművet, majd bevágódik mellém.

Szó nélkül összefontam kezeimet tarkóján, gyorsan magamhoz húztam, és hevesen megcsókoltam. Beleadtam minden érzelmemet, csodálatomat és kételyemet. Ugyan olyan szenvedélyesen csókolt vissza, és erélyesen hajamba túrt.

Csókcsatánkat a telefonom csörgése zavarta meg. Idegesen húzódtam arrébb, hogy fogadjam a hívást.

-Szia, Cal! - köszöntem. Mikey csak megforgatta szemeit a név hallatára. - Calum! - emeltem fel hangomat, mivel csak valami furcsa, reszelő zajt hallottam.

-Hay... Hayden... Baj van!

Serena

-Luke, figyelj! Én nem tudom, mi történt veled. Mit követtél el? Elmondod? Elmondod nekem, Luke? - mormogtam mellkasába.

Nem zavart, hogy nem kaphatok választ, csak az számított, hogy itt van.

Abban a pillanatban testem minden porcikája libabőrös lett. Még életemben nem éreztem magam ilyen közel senkihez a világon. Nyugtalanítónak kellett volna lennie annak az érzésnek, de én tökéletesen biztonságban éreztem magam, mintha így is meg tudna védeni bármi elől.