Hayden~mgc

Igaz lehet?

Most mit beszél? Én láttam szellemet? Honnan tudná? Ő látott már? Kérdések ezrei merültek fel bennem. Torkom kiszáradt. Fejem megfájdult, kicsit elszédültem.

-Mi folyik itt, Mikey?-kérdeztem félve a választól.

Hirtelen felém fordult. Szemei kikerekedtek. Nagyon meglepődött. Szemöldökét ráncolta. 

-Mikey?-kérdezte hitetlenkedve. -Miért hívtál így?

Nagyon elszégyelltem magam. Végigfutott rajtam a hideg. 

-Fogalmam sincs. Nem szereted ha így hívnak?-érdeklődtem.

Lesütötte fejét. Csalódottnak tűnt. -De, de nagyon is szeretem.

Megrázta a fejét, úgy tűnt elhesseget egy gondolatot. Leült egy székre az ablak előtt.

-Nem mondhatok el neked mindent, még nem.-kiakasztott, hogy rejtvényekbe beszél.

-Honnan veszed, hogy láttam már szellemet?

-Különben miért mentél volna az erdőbe?- felemelte fejét rám mosolygott.-te különleges vagy Hayden.- A különleges szónak örültem volna, ha nem ebben a mondatban használja, így viszont még a hideg is kirázott.

Na most ha azzal jön, hogy én valami képességgel rendelkezek és tudok kommunikálni a holtakkal akkor most menten kinyírom magam.

-Most arra utalsz, hogy médium vagyok?- kérdeztem hisztérikusan röhögve.

-Tudom, hogy nem hiszel nekem. Csak kérlek legalább próbáld meg!- szemei megteltek könnyel, majdnem sírt. Elfordult.

Utáltam magam amiért fájdalmat okozok neki, de mit kellett volna mondanom? Hogy ja persze hiszek neked...? Legszívesebben odarohannék  hozzá és megölelném. Meg akartam vigasztalni. Tudni akartam mit mondana még el. Mit tart magában. Az nyilvánvaló, hogy nagyon súlyos terheket cipel a hátán.

-Én próbálok neked hinni, Michael. De meg kell értened, hogy ez nekem most nagyon nehéz.- mondtam vigasztaló hangon.-Hogy értetted azt, hogy "különben miért mentél volna az erdőbe"?

Lassan megfordult, közeledett felém. Leült a bal oldalamra az ágyra, folyamatos szemkontaktust tartva velem. Éreztem a pillangókat. Feltűrte ruhája ujját. Előtűnt jobb kezén lévő tetoválása. Nem volt túl bonyolult de nagyon jól nézett ki.

-Nagyon nehéz megkülönböztetni elsőre egy élő embert és annak a szellemét. Láttam mikor befutottál az erdőbe.

-Ezzel mire célzol?

-Akit követtél, nem élő személy volt. Luke halott.- túl komolyan és búsan mondta.

-Mi?...Mi van? Te meg miről beszélsz? Ez egy nagyon rossz vicc!- a régóta visszatartott sírás most hirtelen elő tört belőlem.

Mikey szó nélkül megölelt. Olyan megmagyarázhatatlan biztonságérzet fogott el a karjaiban. Erősen szorított. A nyakába fúrtam a fejem. Csak sírtam és szipogtam. El se hiszem de megbíztam benne. Tudtam, hogy igazat mondd. Éreztem, hogy hinnem kell neki. Simogatta hajam. Próbált csitítgatni. Mikor kicsit már kezdtem megnyugodni elengedett. Mindkét kezét az arcomra helyezte és hüvelykujjaival letörölt róla néhány könnycseppet. Megszorítottam kezeit. Lehajtottam a fejem. Nem akartam, hogy így lásson. Én nem akartam félni. Lejjebb hajolt, hogy láthassa az arcomat. Egy szomorú mosolyt véltem felfedezni rajta. Szemei épp úgy könnyeztek mint az enyémek. Megsimítottam az arcát. Közelebb hajolt hozzám. Megismételtem a kérdésem, csak ezúttal lágy, halk hangon: 

-Mi folyik itt, Mikey?-Homlokunk összeért. Kezei még mindig ugyan ott nyugodtak. Jobb kezemmel végigsimítottam tökéletes arcvonalát. Lehunyta a szemét. Kezébe vette tenyeremet és megcsókolta.