Felhők fölött (Nash Grier)

4.rész

A hétvégém többi része kellemesen telt. Vasárnap délelőtt  Tifi és  Elza átjöttek hozzánk : filmeket néztünk meg a fiúkról beszélgettünk.  Nate és Elza jövőhéten lesznek egy hónaposak, úgyhogy rájöttünk, hogy  nekünk is ideje lenne Tifivel beszereznünk valakit. Vagy valami ilyesmi...

Miután elmentek a lányok, elkezdtem tanulni. Gyorsan letudtam a dologot, és elmentem kutyát sétáltatni.  Ilyenkor szoktam a fontosabb dolgokon agyalni. Nem, itt most nem a hajvasalós dologra célzok. Ilyenkor tényleg értelmes dolgokon szoktam gondolkozni. Sőt,  minden valamire való és intelligens ember szokott beszélni magában. Ez  nálam sincs máshogy. Kutyasétáltatás közben magasröptű eszmecseréket  folytatok magammal. A biztonság kedvéért tényleg magamban. Szóval: Értékeltem magamban a hetemet. Hét elején még furán néztem Nashre.  Valahogy nem gondoltam azt,hogy normális is tud lenni. Mert tudod más az, amit a kamerának mutat, s más a valóéletben. Nem gondoltam, hogy ő tényleg ilyen, amilyen a videókban. Pedig  tényleg valami hasonló. És ha hiszed, ha nem, el tudtam beszélgetni vele  normálisan. Többször is. Ráadásul személyes dolgokról. Holnap suli után meg vele  megyek a deszkapályára, megtanít gördeszkázni. Hát, ez nem hiszem, hogy okos ötlet, de egye fene. Max eltöröm valamimet, na bumm.

Reggel viszonylag könnyen felkeltem. Pontban hatkor ébresztett a  vekker. Ahogy a mondás(MONDÁSOM) tartja, "Az ágy vonzóereje hatóra tájt a  legnagyobb." , de most a félórás szenvedést sikerült leszűkítenem 10  percre. Vagyis ma időben elkészültem és időben sikerült reggeliznem is, ami csak évekkel ezelőtt sikerült utoljára.  Bepakoltam a táskámba és elindultam a suli felé. Kellemes volt az idő  ráadásul időben is voltam, úgyhogy nem siettem sehova. Komótosan  sétálgattam. Perceken belül a barátaimmal találtam szembe magam és az ő  társaságukban sétáltam be a kínzó intézménybe. De ha akarod lehet  állatkert is. Vagy az egyszerűség kedvéért legyen simán csak iskola.

Tifivel egymás mellett van a szekrényünk, úgyhogy oda vezetett az  első utunk. Bepakoltam azokat a cuccokat amire nincs szükségem az irodalom órához. Miközben a szekrényembe pakoltam, megjelent a folyosón Vanessza.  Minden sztoriba kell egy bizonyos hihetetlenül menő és szuper bunkó csaj. Sajnos én sem vagyok kivétel, és az égiek nekem is teremtettek egy férget.  Izé..... Egy ilyen elviselhetetlen csajt.

A kettő csatlósával elvonult a folyosón és szinte minden szempár rájuk szegeződött. Tifivel  összenéztünk, és arra gondoltunk, hogy talán a legjobb az lenne, ha Vanikát és a barátait megajándékoznánk egy pár többet takaró ruhaneművel, így elő-karácsonyi ajándék gyanánt. A csaj majdnem egy melltartóban vonult végig. Nem senki képzelőerejére az agyon push-ozott idomait. Talán le kellett volna ültetnünk és elmagyarázni neki, hogy  "Hahóóóóóóóó, még mindig hidegecske van! Ráadásul ez egy iskola és nem  ribiképző!", de ehelyett inkább csöndben maradtunk. Vanika útja az aula másik végében lévő Nashez, és csapatához vezetett. Amint odaért még lejjebb húzta az  eddig is keveset takaró ruhacafatot. Odament és vörösre mázolt szájával hatalmas puszit nyomott Nash arcára. Gusztustalan ez a "nő".-  állapítottam meg. Tifi is valami ilyesmire gondolhatott, mert eltorzult arccal nézte végig ezt a Vanessza nélkül is kellően undorító jelenetet.  Nash láthatóan élvezte a helyzetet. Én azért sajnáltam a srácot.  Vanessza beszélgetett velük pár szót, aztán tovább állt. Nashnek ekkor  akadt meg a szeme rajtam. Elindult felém és köszönt nekem. A barátai nem értették a helyzetet csak követték őt.

- Szia - vigyorgott- akkor ma készen állasz arra, hogy egy profi megtanítson deszkázni?- Persze, de ha eltöröm valamimet, akkor az a "profi" lelkén szárad majd.

-  Jó reggelt! Persze. Szereztünk Elzával valami deszkaféleséget.- mutattam fel a kezemben lévő dolgot. Elmosolyodott és bólintott egyet. Ezután megfordult és elindult a többiekkel az irodalom  terembe.

A nap többi része egész gyorsan elment. Vanesszát sem láttuk ma  többet, úgyhogy egész jól ment minden. Az utolsó óra után Nash mellém  csapódott és elindultunk a deszkapálya felé. Mindenkihez odament  köszönni, aztán rám szegezte a figyelmét. Elkezdte az alapokat  tanítani, de nem nagyon ment. Olyan két-három órás szenvedés után megpróbáltam egyedül menni legalább két lépést a gurulós  mostvégedlesz-en. A felénél már tök büszke voltam magamra és el is  könyveltem, hogy igazi gördeszkatehetség vagyok (az új Tony Howk), ám ekkor az  élet közbeszólt, és kitette elém a lábát, én pedig annak rendje és módja  szerint  elvágódtam. Vagyis elvágódtam volna, ha Nash nem fog meg. Így a karjai közé érkeztem. Rám nézett és miután megbizonyosodott abban, hogy élek és rendben vagyok hatalmas nevetésben tört ki.
Amúgy szinte végig röhögtünk a délutánt, ami pozitív.

- Figyelj. Szerintem mára elég lesz ennyi. Ha gondolod és ráérsz  valamelyik nap megint megpróbálhatjuk ezt a gördeszka dolgot. Hátha menni fog egyszer..... valamikor a közeljövőben. Vagy inkább távolban. - ez volt talán élete egyik legjobb ötlete, mert biztos vagyok benne, hogy nem bennem van a probléma forrása, és valóban tehetséges deszkás vagyok. Adtam neki még egy esélyt, hogy megpróbálja előcsalogatni a bennem élő legendát, úgyhogy  megállapodtunk abban, hogy szerdán újra nekifutunk ennek a deszkatémának.