Felhők fölött (Nash Grier)

16.rész

Megdermedve álltam a konyhában. Eldöntöttem, hogy nem fogom kinyitni az ajtót semmilyen körülmények között. Nem akarok vele beszélni és nem akarom őt látni. A telefonom a konyhaasztalon rezgett közben meg Nash verte az ajtót. Vettem egy mélylevegőt, kikapcsoltam a telefonomat és fittyet hányva a dörömbölésre, a fagyimmal együtt felmentem a szobámba. Leültem az ágyamra, bekapcsoltam a tv-t és elkezdtem Famliy guy-t nézni. Ideges voltam és remegett a kezem. A tvt bámultam és közben az visszhangzott a fejemben, ahogy ő teljesen természetesen azt mondja, hogy semmilyen körülmények között nem randizna velem. Káröröm a legszebb öröm , hiszen most az egész sajtó azon csattog, hogy hazudott Nash. Legalábbis gyanítom, hogy így van, mert az elmúlt egy napban internet közelében nem sokat voltam. Nash még mindig rendíthetetlenül a csengőre volt támaszkodva én pedig még mindig megállíthatatlanul sírtam. Egyszerű 'cuksi' kis rózsaszínfelhős életem van, és ez volt az elmúlt időszak legnagyobb problémája. Azért azt érzed, hogy egy fiú a legnagyobb problémám. Nem voltam még sosem szerelmes, és első szerelmemnek pont őt kellett megtalálnom. Rengeteg érzés kavargott bennem, és mérhetetlenül szomorú voltam. És mérges. Magamra. Ő nem tehet arról, hogy én nem vagyok hozzá elég jó. És nem sajnáltatni akarom magam, egyszerűen egy csődtömeg vagyok. Ha ez nem lenne elég, akkor úgy nézek ki, mint aki most szabadult az óvodából csak sokáig hagyták kint az esőn aztán egy picit megnőtt. Esküszöm, egy elsős menőbb nálam. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy komolytalan vagyok. Olyan átéléssel tudom nézni a májlitlöpónit, hogy nem hiszed el. Ez azért egy 16 éves tininek nem túl nagy előny. Amikor duzzogok, olyan vagyok, mint egy krumpli. És a legrosszabb, hogy elég gyakran vagyok krumpli. Bár ez sértés a krumplikra nézve. Rossz a humorom és hülyén nevetek. Ha őszinte akarok lenni, akkor én sem választanám magam. Úgyhogy nagyon is meg tudom érteni, hogy semmilyen körülmények között nem randizna velem. Én sem tenném. Csak egyszerűen fáj ezt hallani...

Hétfőn nulla életkedvvel mentem iskolába. A stresszt, ami felgyülemlett bennem, egy jó adag futással próbáltam levezetni. Ehelyett még idegesebb lettem, mert sikerült eltaknyolnom. Még a futáshoz is lúzer vagyok. Mindig is vágytam egy koronára, szóval itt volt az ideje, hogy megjutalmazzam magam: ezen túl én vagyok a világ legbénább embere.
Tehát a reggeli akcióm után elindultam a pokolba. Azért, hogy a duzzogásomat még jobban kimutassam a két mérettel nagyobb kedvenc fekete pulcsimat vettem fel, és a kapucnit a fejemre húztam. Kint zuhogott az eső, de engem nem zavart túlságosan: körülbelül abban a pillanatban, ahogy kiléptem az ajtón az egész, ismétlem az egész sminkem lefolyt. Bár ezt nem tudom biztosra mondani, csak egy tipp, mert nem sok embert láttam még fekete könnyeket hullajtani. Főleg nem úgy, hogy nem sírt az illető. A terembe érve olyan Laurásan bedobtam a felismerhetetlenségig ázott táskámat a padomhoz, és a mosdó felé vettem volna az irányt. Nos, mivel a szerencsémről mindig is híres voltam, így most is sikerült alkotnom. Mivel a drága táskám (ami inkább már szivacs volt) Nash fején landolt, aki éppen a padon feküdt és istentudja mit csinált. Szeretném megjegyezni azt, hogy talán ennyire még sosem örültem egy elhibázott dobásnak. Elégedett mosoly húzódott a számra és mintha mi sem történt volna, kisétáltam a teremből. Rendbe raktam magam és visszamentem a terembe. A kezem remegett, a gyomromban pedig egy konkrét állatkert volt. Helyet foglaltam Nash mellett és amint megcsapott az illata rögvest sírhatnékom támadt. Már megértettem azokat a bugyuta tini idézeteket fészbukkon, ahol a szerelmemről hadoválnak. Hogy mennyire rossz az, ha nem szeret viszont az, akiért bármit megadnál. Eddig röhögtem rajtuk, most pedig képzeletben lepacsiztam a világon élő összes ilyen helyzetben lévő lánnyal.
Nash felemelte a padról a fejét és bágyadt fejjel bámulni kezdett.

-Te mégis mi a büdös francot csináltál, hogy nem tudod felvenni a telefonodat? Arról nem is beszélve, hogy egész hétvégén a házatok előtt dekkoltam és az ajtót vertem. Nem reagáltál semmire- törölgette a szemeit. Látszott rajta, hogy mérhetetlenül fáradt és alig bír ébren lenni- Azért azt remélem tudod, hogy annyira aggódtam érted, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtam.

Válaszképpen megrántottam a vállamat és a táskámra feküdtem. Mivel egészen jól ismerem magam, így tudom, hogy ha esetleg megszólalok egy ilyen helyzetben, akkor bizony ki fog törni belőlem a sírás. Meg amúgyis, ha tudtam volna neki mondani valamit az bizony maximum annyi lett volna, hogy megdicsérem az anyukáját. De ez is hülyeség lett volna, hiszen nem tehet arról, hogy nem szeret. Úgyhogy inkább ennél a verziónál maradtam.

-Hercegnő mi a baj?- fogta meg a vállamat. A hangja remegett, a szívem pedig mintha elfelejtett volna dobbanni, és talán ez volt az a pillanat, amikor végleg megszakadt. Egy ártatlan könnycsepp szántotta végig az arcomat és még jobban belebújtam a táskámba. Bíztam benne, hogy így nem látja senki hogy sírok. Szívem szerint megöleltem volna őt. Aggódott értem. Ez a helyzet pedig pont olyan, mintha én haragudnék rá. Képtelen vagyok arra, hogy ránézzek. Szédültem és fájt a fejem attól, hogy visszatartottam a sírást. Márpedig ezt nem tudom sokáig csinálni, mert egy idő után felrobbanok. Imádkoztam azért, hogy adja fel és hagyjon békén. Viszont közben meg azért könyörögtem, hogy sose hagyjon békén és vigasztaljon meg. Egy teljes zűrzavar volt bennem és talán én magam is az voltam. És ha most valaki azt merte volna mondani, hogy mennyire jó a szerelem, az biztos, hogy kínok között halt volna meg. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer ilyen szinten padlón leszek egy fiú miatt. Arra gondoltam, hogy csoki miatt lehetek depressziós... De hogy egy fiú miatt. Ugyan. Ne viccelj már. Ezek csak fiúk- mondtam régen. A sors egy kegyetlen valami, mert már órák óta sírok egy ilyen gyökér miatt. Úgyhogy örüljetek fentiek. Sikerült kicseszni velem.