Felhők fölött (Nash Grier)

21.rész

A reptér közepén a bőröndömre támaszkodva figyeltem azt a rengeteg embertömeget,ami előttem nyüzsgött. Anyáékra vártam, mivel látogatóba készültünk a rokonokhoz haza. Nem szeretem a rokonlátogatásokat, és haza sem szeretnék menni. A rokonok jók, ha messze vannak tőled.
Ráadásul félek a repüléstől tehát gondolhatod mennyi kedvem volt ehhez. Hasonlóan elkeseredetten állt mellettem Nash.

-Neked muszáj menned? Eddig kibírták nélküled, ezután is menni fog, viszont én nem fogom kibírni.- lustán odafordítottam a fejem felé és felvettem a „Ne kezdd te is"-nézésemet.

-Én kibírom nélkülük, sőt a repülést is kihagynám. Utálom a gondolatot, hogy el kell mennem innen.-mondtam, miközben újra a földet kezdtem bámulni. Magyarországi ismerősök, barátok és rokonok. Az emberiszonyomból lehet következtetni erre, hogy kb nekem ez akkora kalandnak ígérkezett, hogy szívesebben lettem volna iskolában. Egy olyan napon, ahol minden órában dolgozatot írok. Nehéz dolgozatot.
Meredve bámultam magam elé, és nem is figyeltem semmire. Tulajdonképpen nyitott szemmel aludtam. Egy villanásra eszméltem fel.

-Hova utazol, Lara?-jött közelebb egy fényképezőgéppel valaki. Ötletem nincs ki lehetett az.-Nash is megy? Ketten mentek? – paparazzi. Nagyjából fél perc kellett ahhoz, hogy felébredjek és leessen. Mióta én és Nash együtt vagyunk, belőlem is „sztár" lett. Többször jelentem meg újságokban és többször szerepeltem a tvben is. Gyűlöltem a helyzetet. Tudod mennyire gáz volt, amikor szembejött velem egy kép arról, ahogy éppen gördeszkázni próbálok? Kitették egy újságba, ahogy orra esek.

- Hazautazik. Sajnos csak egyedül.-mondta Nash, mert ő hamarabb reagált, mint én. Kómásan bólintottam egyet és egy szék felé vettem az irányt, jelezve ezzel azt, hogy semmi kedvem szerepelni. Nash megoldja. Ügyes fiú ő.

Pár percig volt egy kis bájcsevej Nash és az újságíró között, majd még egy utolsó képet tervezett csinálni az emberünk, amit én rendkívül stílusos pózzal reagáltam le: lehajtott fejjel karba tett kézzel bemutattam a kamerának. Tudok én fotogén is lenni, ha arról van szó.

-Stílusos. Így még biztosan nem szerepeltél újságban.- foglalt helyet mellettem Nash, miután lerendezte a manust.
-Vannak személyiségi jogaim, nem egyeztem bele abba a képbe.
-Kis édes....Azt hiszed, vannak személyiségi jogaid-kacagott Nash.- Fogsz azért hívni? Vagy valami?

-Te is tudod, hogy foglak. Ráadásul a rokonoknak is be kellesz mutatnom téged így telefonon keresztül. Egyet kérek.-odafordítottam a fejemet felé, és a lehető legkomolyabb arcomat vettem fel- Ne higgy nekik el semmit, amit rólam mondanak. Hazudnak. És nem, sosem rajzoltam össze a falat a házban, és sosem tartottunk rágógumi nyelő versenyt a barátaimmal, mikor kicsi voltam.

-Okés, nem hiszek nekik.- röhögött Nash.

-Biztos?

-Biztos. A rokonok hazudnak.

Idő volt, úgyhogy indulnom kellett a repülő felé.

-Ígérd meg, hogy vigyázol magadra. Nem bírom ki nélküled. És azt is ígérd meg, hogy bemutatsz a rokonoknak. Kell hallanom történeteket rólad, amik persze nem igazak, de ők mondják.

-Természetesen. Az lesz az első dolgom, hogy leégetem magam. Majd akkor mutatom meg az ominózus deszkázós-esős képemet is, jó?

Megöleltük egymást és elindultam. Anyukám mellett ültem az úton, és szerencsére az út jelentős részét átaludtam. Amint leszállt a repülő hálát adtam mindenek, ami szent és a lehető leggyorsabban siettem el a reptérről. Soha nem akarok repülni többet.

Anyukám unokatestvérékhez érve az első dolgom az volt, hogy írjak Nashnek, hogy túléltem és minden okés. (Az eddigit túléltem most jön a neheze)

-Leszálltunk és életemben nem örültem még annak ennyire, hogy szilárd talajon lehetek. Minden oké veled?- gyorsan elküldtem neki, és elraktam a telefonomat. Most kezdődött a vallatás a rokonoktól, a kivégzés és minden rossz egyszerre: ebédhez hívtak.

-Drágám, mesélj csak. Úgy hallom, rád talált a szerelem kint Amerikában.-mondta Anikó anyukám unokatestvére miközben elém rakta a pokoli erős húslevesét.

-Úgy is lehet mondani, de az is megállja a helyét, ha csak annyit mondok, hogy megkörnyékezett egy hülye.- röhögtem, miközben arra vártam, hogy hozzá láthassak az egyik kedvenc ételemhez. A telefonom csörögni kezdett. A csengőhangból tudtam, hogy csak az előbb emlegetett hímnemű lény lehet az. A kezembe vettem a telefont és kinyomtam őt, most eszek.

-.... És, ki is ő? Most is ő hívott?

- Nash Grier, a volt legjobb barátom. És igen, ő keresett. Ebéd után visszahívom.

Húsleves után kivonultam a házból és leültem a kertbe és visszahívtam őt.

-Hiányzol.- ásított bele telefonba Nash.- Mikor jössz már haza?

-Remélem nemsokára, mert ennyi pont elég volt mindenkiből.

- Ott akarok lenni veled. És vigyázni rád.- érezhetően félálomban volt. Ásított egy újabbat, és hmm-ögött egyet. Igen, nagyon fáradt volt.

-Akkor gyere, Drágám. De most menj aludni, hallom, hogy mindjárt bealszol. Szeretlek.

-Nyeh. Szeretlek.

Pár nap másik rokonoknál folytattuk a „mutassuk meg, hogy élünk és boldogok vagyunk" című hadműveletet. Rólam sugárzott a boldogság és ezt kellően ki is mutattam. A nappaliban párnák között hallgattam zenét elbújva mindentől. Anyáék éppen rólam beszéltek, én meg utálok sztorikat hallani magamról, úgyhogy kivontam magam a forgalomból. Mint ahogy a filmekben szokott lenni, a legjobb pillanatban csörrent meg éppen azleőtt, hogy mégtöbb rokon jelent meg körülöttem. Így is sokan álltak körülöttem és azt találgatták miért vagyok antiszociális. De most, most hívnak, azaz nem vagyok annyira antiszociális. HÁH.

-Szia drágám.-vettem fel a telefont mosolyogva, tudván, hogy Nash az.

-Kicsim. Megtennéd, hogy kinyitod az ajtót?

-Persze- mentem a bejárati ajtó felé,amikor leesett, hogy mit mondott.- tessék? Miért?

-Csak nyisd ki.

Odafutottam az ajtóhoz, és kinyitottam. Legnagyobb meglepetésemre Nash állt ott hatalmas vigyorral az arcán és bőröndökkel a kezében. A bőröndjeit ledobta, én pedig az ölébe ugrottam. Pár napja csak, hogy eljöttem otthonról, és mégis nagyon hiányzott. Szerintem ezentúl nem fogok unatkozni, és lesz is mit megmagyarázni az ősöknek.