Felhők fölött (Nash Grier)

9.rész

- TE HOGY LEHETSZ ILYEN HÜLYE? LESMÁROLSZ?

- Hát.... Én csak...

- Hamilton Nash Grier, te nem vagy normális. Én megyek. Anyádnak te magyarázod meg- csaptam be magam mögött a szobája ajtaját. Nem tudom felfogni mi történt, és mégis hogy történt ez. A bejárati ajtó előtt álltam, amikor Sky futott ki utánam sírva és a lábamba kapaszkodott. Nash az előszoba szoba közepén állt és zavartan nézett maga elé. Teljesen lefagyott, de még én mennyire.

- Kérlek Lara, ne menj el. Könyörgök.-sírt Sky. Lehajoltam hozzá, és az ölembe vettem. Átgondoltam a helyzetet, és arra jutottam, hogy nem szeghetem meg a szavamat. Maradnom kell Skylynnal.

- Menjünk be a te szobádba. Hamilton marad egyedül -ekkor már minket figyelt. Felkaptam Skyt és bevittem a szobájába. Mellesleg codaszép kis szobája van; a falak rózsaszínre vannak festve, a szőnyeg babapink és ahol nem rózsaszín valami, ott lovak vannak. Illetve a falon ahol nem lovas poszterek voltak, ott családi képek. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de egyszerűen nem tudtam másra gondolni, hiszen mindenhonnan ő nézett vissza a képekről.

- Pónizunk? -törölgette a könnyeit a kis hercegnő.

- Persze -erőltettem egy mosolyt magamra, hogy ne ijedjen meg. Nem szeretném belevonni ebbe az egészbe ezt a négyéves csöppséget. Nem tehet arról, hogy egy idióta a bátya. Sky kezdett megnyugodni és elment elővenni a Pónis-ládáját. Kivett belőle egy fehér unikornist és a kezembe nyomta.

- Tessék, ez a kedvenc pónim. Azért adom neked, hogy ne hagyj itt. Te vagy a legjobb barátnőm-mondta Sky. Kinyílt Sky ajtaja, és Nash lépett be rajta. Megállt a küszöbön és a földet nézte.

- Én...Nem akartalak megbántani...-.

- Nash. Nem tudok mindent tolerálni. Folyton összeveszünk, ráadásul te most megcsókoltál. Úgy, hogy ott van az állítólagos barátnőd is. Hagyjuk ezt az egészet. Nem szeretnék veled beszélni.

- Megértem- csodás kék íriszét rám szegezte.Úgy nézett ki, mint valami túlméretezett kiskutya. A pillantása a lelkem legmélyebb bugyraiba is elért. Látszott rajta, hogy szégyelli magát.

- Megjöttünk! -hallatszott lentről Eli hangja. Nash összerezzent és a következő pillanatban már előttem térdelt. Elég érdekes egy jelenet volt, az is biztos. És ami a még biztosabb, hogy ilyet a nagy Grier nem szokott mindennap csinálni.

- Kérlek, ne hagyj itt. Tisztázzuk ezt le. Kérlek.

- Jó éjt, Nash -közöltem vele ridegen és távoztam a szobából. Sky ekkor már az anyukáját ölelte és mesélte neki, hogy mennyire jól érezte magát velem. Köszöntem Elinek és Hayesnek és elindultam haza. Hideg volt és sötét. Nem szeretem az estéket, a hideget meg végképp nem. Ez az egész helyzet meg még rátett egy lapáttal az amúgy is fagyos hangulatomra. Egyszerűen úgy érzem,hogy semmi sem jó. Lehet én baltázok el mindent? Egy totális kretén vagyok, és ez zavar. Jobb, ha az elkövetkezendő pár napban nem nagyon köt senki belém, mert nem lesz jó vége.

Mire hazaértem már mindenki megvacsorázott. Ádám ült a kanapénkon és rám várt.

- Szia. Megvártalak -mondta, és elindult a konyha felé-Mi volt? Mesélj.

- Nem szeretnék erről beszélgetni. Másról beszéljünk -próbáltam terelni a témát. Közben ő elkezdte melegíteni a húslevest a mai vacsiból.

- Szeretnélek jobb kedvre deríteni. Lehet valahogy?-tényleg próbálkozott felvidítani. Jól esett. Nagyon.

- Nem tudsz. De köszönöm, hogy mellettem vagy. Sokat jelent.

- Arra gondoltam, hogy ha lenne kedved, akkor elmehetnénk valahova. Ketten....

- Randira? -kérdeztem leves szürcsölés közben.

- Igen.....- felnéztem a tányéromból. Nem tudom, hogy a leves miatt-e, vagy emiatt, de melegség öntött el. Talán erre van szükségem, hogy ki tudjak ebből a dologból mászni.

- Örülnék neki -válaszoltam mosolyogva. Ő csak állt felettem és nézte ahogy befejezem az étkezést. Láttam rajta, hogy most tényleg jól érzi ő is magát. Mindketten úgy mosolyogtunk, mintha most teljesült volna életünk kívánsága.

Mosolyogva is ébredtem. Be kell vallanom, hogy régen volt ilyen. Szépen komótosan felöltöztem, majd kimentem a szobámból. A bejárati ajtó előtt Peti és Ádám álltak felöltözve. Oda szaladtam hozzájuk, felvettem a cipőmet és megöleltem őket. Először Petit, aztán Ádámot. Ádám tovább tartott a karjaiban és egy puszit nyomott a homlokomra. Imádom, ha megölelnek, de valahogy nem éreztem azt, amit Nashnél szoktam amikor ő megölel. Elhúzódtunk egymástól, és megindultunk a suli irányába. Az utat végig énekeltük és mindenki hülyének nézett minket. Mindig is érdekelt az, hogy mit gondolnak rólam mások, de most nem. Úgy viselkedtem, mint egy gyerek. Bár, ez elég megszokott nálam, de még az eddigieknél is gyerekesebb voltam. Lassacskán beértünk az iskolába. A szekrényemnél vártak a többiek. Szépen bepakoltam és közben a barátaimmal csacsogtam. Mindenkinek feltűnt a szokatlan jókedvem és talán titokban egy-két barátomnak meg is fordult a fejében az, hogy talán Nash miatt ilyen jó a kedvem. Ha valamelyik ilyet mert gondolni, akkor bizony tévedett, hiszen éppen ellenkezőleg volt a dolog. Sajnos nem sokáig voltam ilyen felszabadult, mert megérkezett ő. Ádám éppen megölelt, amikor Nash feltűnt a folyosó végén kézen fogva a csajával. Teljesen máshogy nézett rám, mint tegnap. Mintha ki lett volna cserélve. Visszafordultam a szekrényembe, és próbáltam úgy tenni, mintha nem lennék itt. Egy bökkenő volt a tervemben, mégpedig az, hogy nagyon nem tudtam láthatatlanná tenni magam. Ezt az bizonyította, hogy Vanessza 20 magassarkújának a kopogását már igencsak közel hallottam magamhoz. Kibújtam a rejtekhelyemből, és becsaptam a szekrényajtót. Egyenesen Vanessza szemébe néztem.

- Parancsolj.- Mégis mi a francot akar tőlem?
Közelebb jött hozzám, majd megfogta a pólómat és a képembe szuszogott. Gúnyos mosoly ült ki a szájára. Én összehúzott szemöldökkel álltam előtte, és próbáltam rájönni arra, hogy mégis mi a francot akarhat tőlem.

- Én a helyedben hazamennék.

- Én a helyedben nem osztogatnék tanácsokat - dőltem neki a szekrényajtómnak.

- Tényleg nem szégyelled magad? Nem tudod tiszteletben tartani, hogy Nash az enyém? Magántulajdonról hallottál már?- kacagott.

- Térj már ki a lényegre. Mit akarsz tőlem? Nincs időm egész nap rád. Túl rövid az élet ahhoz, hogy veled pazaroljam el a drága időmet. Mondd, vagy menj tovább.

- Mondjam? Kopj le Nashről. Te kis  csitri- mondta, majd nekilökött a szekrénynek. Kezdtem nagyon ideges lenni, szegény nem tudja, hogy kivel áll szemben.

- Vanessza. Adok három másodpercet arra, hogy a lehető legmesszebbre kerülj tőlem -közöltem vele higgadtan.

- JUUUUJ. Miért is? Te nem bírod felfogni, hogy hagyd őt békén, akkor én miért állnék le?

- Elég merész vagy. Nyilván engem hív a fél iskola ribancnak... Szerintem is. Nem tudom honnan veszed a bátorságot ehhez, de nagyon gyorsan állj le, mert nem szeretnék lealacsonyodni hozzád és bántani téged, de nagyon felidegesítesz. Menj szépen vissza a papucsodhoz és őt oltogasd, nekem nincs ehhez se türelmem se kedvem. Amúgy nem tudom kit csókolt meg tegnap este MrPapucs, de ez sem baj. További szép napot. És ne nagyon beszéljünk többet -mondtam, és elindultam a termünk irányába. Vanessza állt egy darabig a szekrényem előtt, majd utánam futott és pofon vágott. Ekkor borult el minden, és esetem neki. A vége az lett, hogy sírva könyörgött, hogy engedjem el a haját, én pedig ekkor eszméltem arra, hogy mit tettem. Elza és Tifi lerángattak róla, ő pedig sírva elfutott. Nash őt vigasztalta, bennem pedig egy világ omlott össze. Újra.