Miraculous szösszenetek

KUDARC

A.

Macskaszemem összeszűkül, ahogyan a város utcáit figyelem. Egy ház tetején ülök, és igazából fogalmam sincs, mit keresek itt. Talán a lelkem mélyén azt remélem, egyszer csak felbukkan Katica és minden olyan lesz, mint régen. Talán még több is. Megengedek magamnak egy rövid percet az ábrándozásra és elképzelem, hogy egyszer nem utasítja vissza a béna vicceimet és könnyed flörtjeimet. Rájön, hogy szeret és ezután egymás kezét fogva mentjük meg Párizst. Megrázom a fejem. Elég a hülyeségekből. Jobbat érdemel nálam.

A fülbevalója mégis nálam van. Mielőtt eljöttem otthonról, fekete dzsekim zsebébe tettem. Valamiért úgy érzem, így velem van ő is. Egy kicsit. Lemondóan sóhajtok és a térdemre támaszkodom.

Hirtelen sziréna hangja hatol a fülembe. Ne! Ne pont most! Kezemmel kitapintom az apró ékszert a zsebemben. Egyedül nem fog menni. Összepréselem a szám és a hátam mögül előhúzom a botom. Meg kell próbálnom. Leugrok a háztetőről, a szél süvít a fülembe, némiképp tompítva a veszély zajait. Fegyverem segítségével jutok el a helyszínre, ahol már mindent elborít a káosz. Egy szaltóval landolok egy kisebb épületen és onnan próbálok rájönni, mi történt. Milyen jó, hogy látok a sötétben! Keserű mosoly jelenik meg az ajkamon és ismét összeszorul a szívem, mikor eszembe jut Katica.

Aztán hirtelen kiáltást hallok:

- Fekete Macska! Segíts!

Azonnal a feladatra összpontosítok és levetem magam a házról.

- Úristen, vigyázz! - figyelmeztet az előző hang, de puhán és könnyedén érek földet.

- Ne aggódj - fordulok a lány felé, aki kiabált. - Egy macska mindig talpra esik. - rá kacsintok, és akkor látom, hogy Alya az, az osztályomból.

- Mi történt? - kérdezem és némiképp zavar, hogy nem látom az arcát a telefonjától, amivel engem kameráz. Másik kezével a zűrzavar felé mutat.

- Egy fiú! Akit megérint, az kővé válik!

Komoran biccentek és már futok is. A botom segítségével gyorsan megteszem a távot. Óvatosan haladok a sok kővé vált ember között és hirtelen szembe találom magam a fiúval, minden baj okozójával. Miért pont most kellett negatívan gondolkoznia? Megmarkolom a botom és lustán elmosolyodom, amikor megindul felém.

M.

- Te is hallod ezt Tikki? - a szirénák irányába kapom a fejem. Tikki szomorúan bólint. Kétségbeesetten túrok a hajamba és lerogyok az ágy szélére. Macskára gondolok, hogy nélkülem semmi esélye. Ő már biztos ott van, és nem érti, hol késlekedem. Magam előtt látom az arcát, ahogyan az eget kémleli, és nem tudja, hogy soha nem fogok eljönni.

- Ezt nem bírom elviselni Tikki! Fekete Macska nélkülem nem megy semmire! Meg is ölhetik!

- Nem ölik meg! - rázza meg a fejét. - Halálfejnek csak a talizmánja kell.

Bosszúsan fújtatok.

- Csak! - hangsúlyozom. - Mintha az nem lenne elég.

Egy darabig csendben ülök és hallgatom az óra monoton ketyegését, ami vegyül a kinti zajjal. Hirtelen felpattanok.

- Nem érdekel Tikki! Nem tudok itt tovább karba tett kézzel ülni, miközben szükség van rám, és Macska is számít rám!

- De nincs meg a talizmánod! Ha nem tudsz átváltozni, hogy akarsz segíteni?

Megvonom a vállam.

- Attól még, hogy nincs rajtam álarc, Katica vagyok. Induljunk!

Tikki büszkén elmosolyodik, majd elrejtőzik a táskámban. Magamra kapok pár melegebb göncöt és apa horkolását hallva, kispurizok a házból.

Hidegebb van kint, mint gondoltam. Gyorsabb tempóra kapcsolok és az utolsó pár métert szinte futva teszem meg. Egy oszlop mögül figyelem az eseményeket. Egy srácot pillantok meg, amint hozzáér egy férfihoz, aki azonnal megdermed, és nem mozdul többet. Aztán hirtelen az égből ott terem Macska. A botjával készül lecsapni az ellenségre, de az időben észre veszi őt. Felé nyúl, de Macska ügyesen kitér az útjából. Összeszorítom a szemem. Tehetetlennek érzem magam. Mit is reméltem? Semmit nem tudok segíteni. Valószínűleg, amint közelebb mennék hozzájuk, egy másodperc múlva már én is kőbe fagyva állnék az utcán.

- Marinette!

Nagyot ugrok ijedtemben és rábámulok Alyára.

- Mit csinálsz itt? - kérdezi.

- Én is kérdezhetném tőled ugyanezt.

- Egy csomó klassz felvételt készítettem! - mutatja a telefonját. - Már itt vagyok egy negyed órája, de Katica még nincs sehol. - aggódva kémleli az eget és én úgy érzem, menten összecsuklok.

- Remélem, nem hagyja cserben Fekete Macskát. Szegény fiú, egyedül nem sokra menne.

Már csak ez hiányzott! Köszi Alya, kelts még bennem lelkiismeret furdalást te is!

- Alya - mondom - szerintem menj innen! Nem biztonságos!

Rám se figyelve megragadja a csuklóm és húzni kezd az ütközet helyszíne felé.

- Figyelj, végre egyszer te is láthatod Katicát akció közben! - lelkesen csillog a szeme. Finoman kihúzom a kezem a szorításából és kicsit lemaradok mögötte. Tikki kikukucskál a táskámból és aggódva néz rám. Megállok és nézem a barátnőmet, amint a telefonjával kameráz, és nem látja a közelgő bajt. Kiáltanék, hogy vigyázzon, de késő. A fiú megfogta a vállát. És Alya mozdulatlanul áll a járda szélén.

Az agyam teljesen leblokkol. Macskát sem látom sehol. A fiú elindul felém, a kezét kinyújtja, én pedig hátrálok, de a hátam egyszer csak falnak ütközik. Kerekre tágult szemmel nézem, amint egyre közelebb ér és, amikor már csak pár méter választja el tőlem, ezt suttogom:

- Bocsáss meg nekem Macska!

- Miért, elkövettél valamit? - hirtelen terem előttem és olyan aranyosan mosolyog, hogy belesajdul a szívem. Mielőtt válaszolhatnék, az ellenség felé fordul és akkorát üt rá a botjával, hogy az legalább tíz métert repül, és rémes nyekkenéssel landol az aszfalton. Macska újra rám néz.

- Miért bocsássak meg neked? - mosolyog. A szemében azonban van valami furcsa. Nem oda illő. Üresség. Hiányzik belőle a megszokott pajkosság. Megrázom a fejem. Nem tudok válaszolni. A fiú még mindig rám figyel, kezében lazán tartja a botját.

- Marinette! - nógat, nekem pedig az egekbe szökik a pulzusom.

- Honnan tudod a nevem?

Világító zöld szeme kitágul és zavarában elvörösödik.

- Nem fontos.

Még mindig döbbenten pislogok rá. Lehet, hogy ismerem Macska maszk alatti énjét? Száguld az agyam és nem látom a közelgő veszélyt. Macska sem. Velem van elfoglalva. Hirtelen Halálfej aktuális bábja jelenik meg mögötte és erősen tarkón üti. Fekete Macska arcán egy pillanatra felvillan a döbbenet, aztán összecsuklik a lábam előtt.

- Macska! - kiáltom, de a gonosz már felnyalábolta az ájult fiút és indulni készül. Minden erőmmel rácsimpaszkodom, de úgy söpör le magáról, akár egy porszemet. Feljajdulok, amikor a földre esek.

- Miért viszed el őt? - kiáltom a sírás határán.

- Halálfej parancsa - mondja monoton hangon a fiú. Aztán egy pillanat múlva már ott sincs.

Én pedig csak ülök a földön és nézem, amint az egyetlen igaz barátomat és társamat elhurcolják, ki tudja hova.

Itt volna a következő rész, remélem tetszik! :)