Miraculous szösszenetek

Új jövő

M.

Lüktet a fejem. A fülem tompán  cseng és nehezen veszek levegőt. Amikor valami hűvöset érzek a homlokomon, hunyorogva kinyitom a szemem. Egy férfi homályos körvonala rajzolódik ki előttem.  Azonnal felülök, mire elkapja a kezét, amiben egy nedves rongyot tart.

- Nyugodj meg, kérlek - kéri kedves hangján. 

Rá bámulok. Nagyon ismerős. Alacsony, őszes hajú férfi, vágott szemekkel. Biztosan láttam már valahol. Hirtelen fejbe vág a felismerés: ő gyógyította meg Tikkit, amikor az esős időjárás miatt megfázott. Hozzá akartam elvinni Nooroo-t is. 

Eszembe jut minden. 

Adrien. 

Nyitom a szám, de az öreg félbeszakít. 

- Ne aggódj - mondja - Nem halt meg. 

Hatalmas kő gördül le a szívemről és máris könnyebben veszem a levegőt. Végignézve magamon megállapítom, hogy még mindig a katica ruhámban vagyok. Gyorsan visszaváltozom és Tikki a matracra esik. A férfi azonnal a kezébe veszi és elviszi tőlem.

- Várjon! Hová viszi? - kérdezem kétségbeesetten, mire a válla fölött hátra nézve elmosolyodik. 

- Szüksége van egy-két dologra. Nem bántani akarom, hanem meggyógyítani. Ahogyan téged és Adrient is. 

Azonnal felélénkülök.

- Adrien? Itt van? 

- Igen, itt van. A szomszéd szobában. Amikor legutóbb láttam, aludt. 

Azonnal felpattanok, de meg kell kapaszkodnom a szekrényben, mert hirtelen megszédülök és forogni kezd körülöttem a világ. 

- Óvatosan - terem mellettem az öreg és finoman visszanyom az ágyra. A homlokomra tapasztom a tenyerem. 

- Egy pohár víz jól jönne - nyögöm, mire bólint és kisiet a szobából. Hamarosan visszatér, én pedig két másodperc alatt eltüntetem a folyadékot. Annyira jól esik a hideg. Sokkal jobban érzem magam utána és most már sikerül úgy felállnom, hogy ne billenjek meg. 

- Hol van? - térek azonnal a tárgyra. 

A férfi kisétál a szobából és követem. Csak pár métert teszünk jobbra, aztán megáll egy csukott ajtó előtt. Nem szól semmit, csak otthagy. 

Állok az ajtó előtt. Veszek pár mély lélegzetet, majd óvatosan lenyomom a kilincset és benyitok. A szoba kellemes, nyugodt színű, friss illat lengi be a teret és nem túl zsúfolt. 

És akkor észreveszem. A hátán fekszik, egyik keze a feje mellett, a másik maga mellett a huzaton. Egy vékony fehér takaróval van betakarva. Közelebb lépek hozzá. Alszik, az egész mellkasán fehér kötés, a homlokán néhány tapasz és karcolások az arcán. Szőke tincsei a szemébe hullnak és nem tudom megállni, hogy ne simítsam ki őket onnan. A kezem elidőzik az arcán, simogatom puha bőrét. A következő pillanatban hangosan felsóhajt, aztán halvány mosoly jelenik meg a szája sarkában. Dobogó szívvel nézem, amint kinyitja a szemét. Pár pillanatig csak a plafont nézni, aztán megtalál a tekintete. 

- Marinette - suttogja rekedten, nekem pedig abban a pillanatban elerednek a könnyeim. 

Hevesen átölelem, aztán, amikor felszisszen, gyorsan elengedem.

- Bocsánat! 

Megfeledkeztem a sérüléséről. 

- Semmi baj. Tudod, hogy csak neked engedem meg, hogy összetörj - mosolyog, mire nekem is muszáj nevetnem. Megkerülöm az ágyat és felülök Adrien mellé a másik oldalra.