Miraculous szösszenetek

Tiltás

A. 

Kézen fogva sétálunk Párizs utcáin. Gyönyörű, tavaszi idő van, esteledik. Marinette haját lágyan fújdogálja a szél és ez a látvány enyhe mosolyra késztet. 

- Kérlek, mond, hogy ez örökké fog tartani! - sóhajtja ábrándozva. 

- Ha rajtam múlik - vonok vállat mosolyogva, mire elpirul. 

Befordulunk az utcánkba.

- Izé... Marinette...

- Hm?

- Van valami, amit nem mondtam el. 

Erre felkapja a fejét és én összeszorítom a fogam. Finoman megszorítom a kezét, mire az aggódó csillogás fakul valamelyest a szemében. 

- Igazából semmi komoly, csak... - nagyot sóhajtok - apa még nem tudja, hogy együtt vagyunk. 

És kimondtam. 

Marinette döbbent hallgatásba burkolózik. Ez rosszabb, mint bármilyen másik reakció. 

- Miért nem mondtad el neki? - kérdezi végül halkan. 

Fáradtan túrok bele a hajamba és megállok. A lányt magam felé fordítom és rákényszerítem, hogy a szemembe nézzen. 

- Ismered apámat. Egyből kiakadna. Én... csak... - küszködve keresem a szavakat. - Nem mertem. 

Hopsz, na ez is kicsúszik. Most már mindegy. Marinette halványan elmosolyodik.

- Szóval azért vagyunk most az utcátokban, mert ebben a pillanatban akarod ezt megtenni?

- Valójában, igen. 

- Értem.

Magabiztosan bólintott. 

- Akkor gyerünk!

- Várj... nem haragszol? - nézek rá csodálkozva, mire édesen felnevet.

- Dehogy is! Sajnos nem tudok. 

Erre mosolyognom kell. 

- Attól még, hogy én már az első adandó alkalommal bemutattalak anyáéknak, nem jelenti azt, hogy neked is ezt kell tenned. 

Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, de amint oldalra nézek és megpillantom a házunkat, a görcs azonnal visszakúszik a gyomromba. 

- Nyugi - szorítja meg a kezem Marintette biztatóan. - Nem lesz semmi baj. 

Még ő nyugtat engem! 

Belépünk a hatalmas kapun és megállunk az előcsarnokban. Olyan csend van, hogy hallom, amint egy légy sikertelenül próbál újra és újra kijutni a csukott ablakon. A márvány csillog a talpunk alatt, a hatalmas ablakokból alig szűrődik be valami fény. 

- Nathalie - pillantom meg apa jobb kezét. - Tudnál szólni apának? Fontos dologról szeretnék vele beszélni.

A nő érzelemmentes pillantást küld felém, ami fel sem tűnik, ugyanis mindig így néz rám.

- Nem ér rá - közli szűkszavúan. 

Ekkor elegem lesz. Teszek egy fenyegető lépést előre és kissé megemelt hangon ezt mondom:

- Be akarom mutatni neki a barátnőmet - az utolsó szót jól megnyomom. Önelégült mosoly kúszik ajkamra, amikor meglátom, hogy vált Nathalie arca az egészségesről kréta fehérre.

- Ööö... - dadog bizonytalanul - azonnal szólok neki. 

- Pompás.

Nézem, amint csíptetős mappájával elsiet a folyosók irányába.