Miraculous szösszenetek

Egy fair ajánlat

A.

Én tényleg mindent megpróbálok. De Katica egyszerűen nem mozdul. Engem néz, a szemei kerekre tágulva. Hiába kérdezem, hogy mi a baj, nem válaszol. Nem tud. Mert Halálfej megelőz. És vállon szúrja Katicát egy késsel. Abban a pillanatban úgy érzem, menten elájulok, és csak nézem, amint a lány összecsuklik a lábam előtt.

- Macskajaj! – ordítom, és Halálfej után vetem magam, aki gonosz kacaj kíséretében elugrik előlem. Utolérem, és erősen mellkason rúgom. Már most alig látok a könnyeimtől. Nem lehet, hogy Katica... Nem is merek erre gondolni. Halálfejet a falnak lököm, majd jobb kezem végig húzom a köveken és hagyom, hogy a törmelék maga alá temesse. Kétlem, hogy meghalt, de ennyi is elég egyenlőre. Katicához rohanok és térdre esek mellette. Borzalmas látvány fogad.

A vállából dől a vér. Az ölembe húzom és fejem a mellkasához nyomom. Nem lélegzik, a szívverése alig érződik. Csak ölelem és ölelem. Nem bírom itt hagyni. Könyörgök neki, hogy nyissa ki a szemét, nézzen rám. Amikor nem mozdul, tehetetlen dühömben a nevét kiáltom. Ezerszer bocsánatot kérek tőle és könnyeimmel mosom le a vérét. A füléhez hajolva ennyit suttogok:

- Szeretlek.

Egész eddig nem mertem elmondani neki és most már túl késő. Pár pillanatig ringatom az ölemben mozdulatlan testét. Hirtelen felköhög és összerázkódik. Vér folyik ki a szájából. Aztán kinyitja a szemét. Gyönyörű kék szeme össze-vissza jár, nem fókuszálva semmilyen pontra.

- Marinette! – kiáltom. Rám néz. Ismét vér távozik a száján át és csepeg a betonra.

- Macska – nyögi elhaló hangon és én a zokogástól rázkódva szorosan magamhoz ölelem.

- Én kicsi Bogárkám – mondom, de a következő pillanatban halk pityegést hallok. A gyűrűmre pillantok és kiráz a hideg. Most aludt ki az utolsó macskakarom. És már nem Macska vagyok.

Hanem Adrien.

Plagg mellém pottyan a földre és kimerülten szuszog. Én csak Marinette-t nézem. Álarca mögött a szeme hatalmasra tágul és pár pillanatig meg sem tud szólalni.

- A-adrien? – dadogja. Megvonom a vállam. A mozdulat tele van feszültséggel.

- Szolgálatára, hölgyem – suttogom és lehajtom a fejem. Érzem, hogy Plagg felkapaszkodik a hátamon és helyet foglal a vállamon.

- Ezt elszartad, kölyök – súgja oda nekem.

Hirtelen sírást hallok és felkapom a fejem. Marinette sír. Ezt nem tudom hova tenni.

- Csalódott vagy? – kérdezem, és nem nézek a szemébe. Pár másodpercig csak a szipogását hallom, aztán megérzem a kezét az arcomon.

- Buta cica – mondja és elmosolyodik. A szeme könnyes. Végig simogatja arcom, olyan finoman, hogy alig érzem.

Hirtelen a vállához kap és felnyög. Eszembe jut a sebe. Lerángatom magamról a pólót és odanyomom, ahol a legsötétebb a vér. Fájdalmasan nyöszörög, amikor a szövet a bőréhez ér.

- Neked orvosra van szükséged – mondom és felemelem a földről.

- De...

Elhallgattatom.

- Később mindent megbeszélünk, ígérem.

Halvány mosolyt küldök felé.

- És ígérem, hogy lesz később.