Miraculous szösszenetek

A múlt hősei

M.

Éjszaka van. Hangtalanul suhanunk végig a tetőgerinceken. A fejünk felett ezernyi fényes csillag ragyog, és hűvös szellő simít végig arcunkon.

Azt terveztük, az éj leple alatt támadunk Halálfejre, hátha akkor nem annyira felkészült.

Mint két sötét árnyék, úgy tűnünk el a háztetők között. Megkapaszkodom egy kéményben és megállok egy pillanatra. Mikor Adrien észre veszi, hogy nem követem, visszafordul. Fekete álarca alatt kérdőn csillan zöld macskaszeme.

- Mi a baj? – kérdezi halkan és közelebb jön.

Sóhajtok, mire fél kézzel átölel.

- Minden rendben lesz. – Félmosoly jelenik meg az arcán. A sötétben csak úgy ragyog a fogsora.

- Félek, hogy elveszítelek – suttogom elcsukló hanggal, mire magához szorít.

- Engem? – kérdezi hitetlenkedve. – Soha.

Halványan elmosolyodom.

- Te csak ne kételkedj bennem. – Elhúzódik és rám kacsint.

A könnyeimen át felnevetek.

- Eszembe se jutott!

- Na azért – biccent elégedetten. Megfogja a kezem. – Gyerünk – mondja finoman.

Bólintok, de még mindig érzem a görcsöt a gyomromban. Ha valami történik vele, azért én leszek a hibás. Egyedül én.

Megállunk a házuk előtt, és most ő nem megy tovább azonnal. Lehajtja a fejét és látom, amint ökölbe szorul a keze. Megértem. A tulajdon apját készül legyőzni, a tulajdon házában.

- Adrien... biztos vagy benne, hogy...?

- Igen. – Az arca megkeményedik, és szeme acélosan villan. – Gyerünk! Ne vesztegessük az időt.

Félénken pillantok fel rá, de az arcán már nem látok bizonytalanságot. És elindulunk be a házba.

- A fenébe, zárva van!

- És? – meredek rá. – Mikor okozott neked gondot egy zárt ajtó?

Megrázza a fejét.

- Nem török be a saját házamba.

- Oké – bólintok. Végül is ez jogos.

Körbejárjuk a házat, és inkább felülről próbálkozunk. Egy ablakon sikeresen bejutunk. Nagyon nehéz tájékozódnom a koromsötét házban, ezért Adrienre bízom magam, aki megragadva a kezem magabiztosan húzni kezd valamerre. Öt kanyar után én már azt sem tudom, hol vagyok. Pillanatokon belül pedig a varázsfallal találom szembe magam. Adrien utasítására rátapasztom a tenyerem és a fal azonnal rázkódni kezd, majd megnyílik előttünk. Végig haladunk az ismerős fekete folyosón, aminek hatására emlékképek törnek az agyamba. Megborzongok.

- Jól vagy? - torpan meg Adrien.

  - Persze. Semmi baj. Csak eszembe jutott... Mindegy. Nem érdekes. Gyerünk tovább!

Igyekszem felkészülni. Igen. Most végleg leszámolunk Halálfejjel. Nincs visszaút. Valószínüleg Adrien fejében is hasonló gondolatok járhatnak, mert finoman megszorítja a kezem.

A terembe lépünk. Előttünk a hatalmas ablak most zárva van. Én csak forgolódom a sötétben, nem látok egy kukkot sem.

- Marinette! Nézd!

Megforgatom a szemem.

- Nézném én, ha látnám!

Halkan kuncog.