Miraculous szösszenetek

Megszállva

Adrien könnyedén nekitámaszkodott a falnak, és felvont szemöldökkel, mosolyogva nézett rám. Nem érdekelt volna, ha nem tudom, hogy egy zsákutcába terelt be, ahonnan nem tudok kijutni, mert elállta az utat.

- Adrien... kérlek hagyd ezt abba – mondtam, és igyekeztem határozottnak tűnni, de megcsuklott a hangom, és a fiú úgy ugrott félelmem jelére, mint vadállat a zsákmányra. Arca azonnal gonosz vigyorba torzult, és elindult felém, mire hátrálni kényszerültem.

- Ne... Térj magadhoz! – kiáltottam, és éreztem, amint a hátam hűvös falnak ütközik. Furcsán villogó szemébe néztem, és végigfutott a hátamon a hideg. Tenyerével a fejem mellé támaszkodott, így teljesen elzárva még csak a menekülés lehetőségétől is.

- Nem értem, mit vagy úgy oda – mormogta búgó hangon, a következő pillanatban pedig megragadta a derekamat, és magához rántva megcsókolt. Ellöktem magamtól. Megbántottság villant a szemében, de egy másodperccel később, ismét lusta mosollyal az arcán nézett rám.

- Szeretlek... De – összeráncolta a homlokát – meg kell öljelek. Sajnálom.

Nagyot nyeltem, levegőt is alig kaptam. Hát idáig jutottunk? Addig küzdöttünk Halálfej ellen, míg az megszállta a társam, és arra kényszeríti, hogy végezzen velem? És a legborzalmasabb az egészben, az volt, hogy tudtam: Adrien egyszer magához fog térni.

És meg fogja látni, mit tett.

És önmagát fogja hibáztatni.

És bele fog őrülni a fájdalomba.

Nem, ezt nem hagyhatom. De mégis mit tegyek, ha képtelen vagyok küzdeni a szerelmem ellen?

- Na, picim – becézgetett, nekem pedig felkavarodott a gyomrom. Uralkodnom kell magamon.

- Adrien – kezdtem – Tényleg szeretsz?

Erre szemlátomást meghökkent, de aztán huncut mosolyra húzta az ajkát.

- Hát persze. Hogy gondolhatsz az ellenkezőjére?

- Nem tudom. Ha igazán szeretsz, miért akarsz megölni? – kérdeztem dobogó szívvel, mire vállat vont. Ez az egyszerű, közönyös mozdulat akkora lyukat hasított a szívembe, hogy épp csak talpon tudtam maradni. Láthatólag nem érdekli túlzottan a dolog. Következő mondatával be is bizonyította a gondolatom:

- Nem akarlak megölni. Csak sajnos azt a feladatot kaptam, hogy öljelek meg. Nem tehetek semmit, sajnálom.

Keményen mellkason taszítottam, és hiába próbáltam erősnek mutatkozni, az első könnycsepp már kibuggyant a szemem sarkában.

- De igenis tehetsz! Rajtad múlik minden!

- Tessék? – nézett értetlenül, én pedig a tenyerembe temettem az arcom. Ellökte a kezem, és megragadta az állam, így muszáj volt ránéznem.

- Ide figyelj. Fejezd be a hülye kis játékaidat, rendben? – nézett mélyen a szemembe, és nem láttam mást a tekintetében csak gyilkos indulatot.

- Rendben – suttogtam, és az oldalamhoz nyúltam. A jojóm hangosan csattant a kövön, ahogy elhajítottam. Messze, el magamtól. Nem fogok a szerelmem, a társam ellen harcolni. Tényleg befejeztem.

Lehunytam a szemem.

Feladtam.

- Ölj meg hát – mondtam, és próbáltam nagyon nyugodtan, teljesen mozdulatlanul állni.

- Előbb harcolj! – utasított Adrien, de megráztam a fejem.

- Nem. – Kinyitottam a szemem, és ránéztem, aztán a kezében villogó pengére. Vajon fájni fog? A testem még nem ismerte ezt az érzést, de a lelkem már sikított tőle. Csak legyen már gyorsan vége!

A fiú tekintete hirtelen megacélosodott, és tudtam, minden bizonytalanságát félresöpörte a belső hang, ami uralma alatt tartja. Újra lehunytam a szemem.

Már csak a lépései könnyed koppanását hallottam a betonon, aztán egy pillanatra megállt, pont előttem. Olyan közel, hogy éreztem a meleget, amit sugárzott magából. Hatalmas volt a kísértés, hogy még egyszer utoljára ránézzek, de ellenálltam. Inkább az elmémbe égett képekhez menekültem.

Adrien szőke haján megcsillant a hó. Zöld szemmel nevetett rám, és összepacsiztunk az újabb sikeres küldetés után. Visszaváltoztunk az emberi alakunkba, és az adrenalintól felpörögve csak nevettünk mindenen. Aztán magához húzott, és gyengéd csókot váltottunk. Éreztem a szeretetét, és tökéletesen boldog voltam. Kézen fogva sétáltunk a macskaköves utcákon, aztán megdobott egy hógolyóval, ami nem sokkal később a hátamon lefolyva olvadozni kezdett. Neki ugrottam, nevetve estünk el, egyeneset a hideg fehérségbe, aztán valami szörnyű fájdalom hasított a mellkasomba, és a szép képek tükre egy pillanat alatt tört szilánkokra.

Ott maradtam a sötétben, egyedül. Pár percig még fájt, de aztán már nem éreztem semmit.

***

Nem akart harcolni. Én nem tehettem semmit, a hang ösztönzött, és zsarolt, hogy ha nem ölöm meg a lányt, baja esik a szerelmemnek. Mi mást tehettem volna? De várjunk csak, valami nem jó. Furcsán zavartnak éreztem magam, és bizonytalanul markolásztam a vértől csöpögő tőrt. A kezemre néztem, aztán a lábam előtt furcsán kicsavart pózban fekvő lányra. Miért fekszik így?

Hirtelen kitisztult az agyam.

Odatérdeltem mellé, és magam felé fordítottam, hogy lássam az arcát. Kis híján felsikítottam, amikor megpillantottam. Marinette volt az. A mellkasából sűrű, sötét folyadék folydogált, én pedig nem kaptam levegőt. Nem, az nem lehet. Nem törődve a vérrel, a mellkasához szorítottam az arcom.

És nem hallottam semmit.

Valami borzalmas üresség kerített hatalmába. Az első sokk után észrevettem, hogy a jobb kezemet húzza valami súly. Odapillantottam, és a szemem borzadva tágult ki.

Egy vértől csöpögő kést szorítottam olyan erővel, mintha az életem függene tőle. Pillantásom lassan a lányra tévedt, aztán vissza a kezemben tartott fegyverre. Még egyszer. És még egyszer.

Én voltam. Én öltem meg. Mit tettem?!

Beleüvöltöttem az éjszakába. Kimondhatatlanul fájt. Életem értelme feküdt a földön, és saját kezemmel vettem el az életét. A tenyerembe temettem az arcom, és patakokban folyt a könnyem. Nem volt semmi más, ami megtörte volna az éj csendjét, csak a zokogásom hangja.

Hirtelen eszembe jutott Halálfej, aki ellen küzdöttünk. A hatalmába kerített... Ő kényszerített a gyilkosságra...

Elapadtak a könnyeim. Felnéztem, és már csak az elhatározottság csillogott a szemeben. Meg kell találnom. Bosszút kell állnom, nem fogom hagyni, hogy bűntetlenül megmeneküljön, azok után, amit velem tett. Felálltam, a lábam csak egy kicsit remegett.

És akármennyire is fájt, megfordultam, és otthagytam a földön a lányt, aki a világom volt. Most megszűnt létezni. Új világot kell létrehoznom, de ebbe semmiképp sem szerepelhet Halálfej.

El kell pusztítanom. 

Íme, itt volna :))) Remélem tetszett nektek attól függetlenül, milyen vége lett :)