Miraculous szösszenetek

Párhuzamos szívdobbanások

A.

Úgy győzzük le őket, ahogy Marinette mondta: egymás ellen fordítjuk a tüzet és a jeget. A két lány pont telibe találja egymást és az akumát tartalmazó tárgyukat szinte azonnal tönkre is tették. Marinette gyorsan odaugrik, és a jojójával kiűzi belőlük a gonoszt.

Már csak három maradt. És most minden erőnket beleadva küzdünk. Sietünk. Meg kell beszélnem egy csomó mindent Marinette-el és a torkom már ég a ki nem mondott szavaktól. Kettővel könnyedén elbánunk. Ám az utolsó megnehezíti a dolgunkat. Egy férfi az, hatalmas testi erővel rendelkezik és a kezein bokszkesztyűket visel. Minduntalan felénk csapdos és jó néhány pofont lekent már nekünk. Ismét hátratántorodom, amikor eltalál. Egy pár másodpercig csillagokat látok magam előtt, majd meghallom Marinette kiáltását. Megrázom a fejem, hogy kitisztuljon és rohanok segíteni. A lány a földön ül, ő is a fejére szorított kézzel mered az ellenségre.

Elé ugrok, amikor az ismét le akarna csapni rá és a botomat pörgetve hárítom az ütéseit. Ez alatt Marinette talpra kecmereg.

- Az akuma a bokszkesztyűjében van! De egyszerűen szinte képtelenség hozzáférni!

- Használjuk fel az erőnket – biccentek felé, mire komoran bólint és elkiáltja magát:

- Szerencse talizmán!

Aztán a kezébe esik egy... napszemüveg.

- Ezzel meg mihez kezdjek? – hunyorog a lány értetlenül.

- Hát találd ki gyorsan – vonom meg a vállam. – Én addig feltartóztatom!

Felemelem a jobb kezem és felkiáltok:

- Macskajaj!

Máris érzem azt az ismerős bizsergést a tenyeremen és a fekete szikrák csak úgy pattognak az ujjaim között, várva, hogy valamit végre pusztíthassanak. Megadom nekik az örömöt. Elindulok a férfi felé, majd amikor hozzám érne, lebukok és a lába között átcsúszom. A tenyeremet végig a földön csúsztatom magam után, melynek következtében a talaj beomlik alatta és derékig betemeti. Mint aki jól végezte dolgát, leporolom a kezem.

Közben Marinette próbál a közelébe férkőzni, hogy megkaparintsa a kesztyűt, de ez nem megy olyan könnyen, mert mindig a lány felé csapkod a nagy kezeivel. Hirtelen a napszemüveget a férfi szemére illeszti, mire az egy pillanatra teljesen megzavarodik, de ennyi pont elég Marinette-nek. Mindkét kesztyűt lekapja a kezéről, az egyiket odadobja nekem, a másikat pedig a saját térdén töri ketté. Nem abban van az akuma, így én is szétszaggatom azt, amelyik nálam van és figyelem, amint kiszáll belőle a lila pillangó, amit Marinette azonnal el is kap.

Aztán csak állunk az udvaron és nézzük a romokat. A hirtelen beállt csend szinte sérti a fülemet. Most nem érzek diadalt, ahogy mindig, amikor sikeresen legyőzünk egy akumatizált embert. Az eddig adrenalinnal elnyomott fáradtság most teljes súlyával szakad rám és semmi másra nem vágyok, mint, hogy aludjak.

Marinette-re pillantok. Ő is alig áll a lábán. A fülbevalója csippan egyet és szinte rögtön utána az én gyűrűm is. Odamegyek hozzá és átkarolom.

- Vége van – súgja nekem és hozzám bújik. Érzem, hogy valami melegség kúszik fel a szívembe és ott marad, kényelmesen befészkelve magát. Az már az ő helye, senki más el nem foglalhatja.

- Mit szólnál hozzá, ha aludnánk egyet, mielőtt ismét nyilvánosság elé állnánk? – kérdezem.

- Kitűnő ötlet.

Kábán sétálunk a ház felé és nekem közben szöget üt a fejemben valami. Hol van apám? Eddig a nagy káoszban fel sem tűnt, hogy nincs sehol.