Miraculous szösszenetek

Leleplezve

A.

Halálfej addig üt, míg végül már csillagok táncolnak a szemem előtt. Az egész fejem zsong, sose éreztem még magam ennyire gyengének és tehetetlennek és ez nagyon zavar. Most ha akarnám, se tudnám rendesen felhasználni az erőmet.

Halálfej most visszahúzódik a puha sötétségbe, látszólag egyedül hagyva engem. Zihálva szedem a levegőt és hallgatom, ahogy a vérem cseppekben hullik a földre. Ha a lánc nem tartana, már rég összecsuklottam volna. Lehunyom a szemem. Szívverésem lassan csillapodik. Ekkor Halálfej ismét elém lép és durva mozdulattal felemeli a fejem, hogy ránézzek. Nagy nehézkesen kinyitom a szemem.

- Milyen érzés, – mormolja – hogy bármit megtehetnék veled, amit akarok? Meg is ölhetnélek. De, amikor Katica betoppan, előbb őt intézem el. Csak, hogy lásd, amint megszűnik létezni – elengedi a fejem és kuncogva megint behúzódik a sarokba. Vékony réssé préselem a szám és nem válaszolok. Csak provokál. Nem szabad kimutatnom, hogy a szavai telibe találtak. Még egy utolsó keserves próbálkozást teszek a szabadulásra, de a láncaim szinte alig mozdulnak. Harag perzseli a bensőmet. Én nem ez vagyok. A fogam csikorgatom. Bármikor bármilyen ellenséggel elbánok, és most tehetetlen vagyok egy lánccal szemben? Hirtelen eszembe jut: akkor velem van Katica. Most egyedül vagyok. És még fegyverem sincs. Kiköpöm a számban összegyűlt vért.

  Hirtelen halk lépteket hallok. Közeledő lépteket. Biztosan tudom, hogy ezt még csak én hallom, hiszen túl távoliak. Majdnem felemelem a fejem, de eszembe jut Halálfej, aki minden mozdulatomat árgus szemmel figyeli és inkább minden erőmmel próbálok mozdulatlan maradni. A léptek egyre közelebb érnek, már az is hallatszódik rajtuk, hogy milyen bizonytalanok. Minden izmom megfeszül. Hirtelen Halálfej is megjelenik és látom a gonosz mosolyát. A valaki egyre közelebb ér, de aztán megtorpan.

- Hahó!

Amint meghallom ezt a hangot, ökölbe szorul a kezem. Katica. Ne... Hát mégis idejött. A talizmánja, az ereje, az álarca nélkül. Hogy talált ide? Hiszen még én sem tudom, hogy hol vagyok. Nagyon frusztráló érzés. Arra az irányba nézek, ahol Katica hangját hallottam, de őt magát elrejti a sötétség. Kicsit nagyobb erővel rázom meg a láncaimat.

- Eressz! – sziszegem Halálfejnek, de ő csak nevet, majd így szól:

- Kerülj beljebb Katica! Már vártunk rád.

Egy darabig csend a válasz, majd hallom, hogy Katica elindul. Léptei egyre hangosabban koppannak.

- Ne! – kiáltom, de nem áll meg. És tudom, hogy be kéne hunynom a szemem. Nem láthatom meg őt a normális alakjában. De képtelen vagyok. Mielőtt belépne a szobába, könnyed hangon ezt kérdezi:

- Hé, cicamica, csak nem rosszalkodtál már megint?

Az ajkam félmosolyra rándul, amit félig meg is bánok, ugyanis a mozdulat következtében úgy érzem, mintha menten leszakadna a fél arcom.

- Hát bogaram... az a helyzet, hogy nagyon is rossz voltam.

És nézem, amint belép a terembe.

M.

Próbálok a lehető leglazábban viselkedni. Macska szerint, ha humorral dolgozunk, bajunk nem lehet. Így én is mindent poénra veszek, csak hogy neki kedveskedjek, és hogy jobb kedvre derítsem. Pedig, amikor megláttam kiláncolva, felhasadt, véres szájjal, kis híján inkább felsikítottam. Mégis kierőlködtem azt a lezser mondatot és ezzel mosolyt csaltam az arcára. Abba még nem gondoltam bele, mi lesz, amikor majd meglátja, hogy ki vagyok igazából, sőt semmibe nem gondoltam bele, csak jöttem. Együtt majd kitalálunk valamit. Ahogy mindig.

  Belépek a szobába és kihúzott háttal, magabiztosan nézek rá. Ha nem lettünk volna olyan szorult helyzetben, biztos elnevetem magam az arckifejezésén. Tudja, hogy nem lenne szabad felfednünk egymás előtt a kilétünket, de ő csak bámul tovább. Aztán, amikor megpillant, zöld macskaszeme akkorára tágul, mint egy csésze és leesett állal néz. Pár másodpercig sokkos állapotban van, aztán megrázza fejét és gyorsan összecsukja ajkait. Kinyitja, megint becsukja, nem tud szólni semmit. Döbbenten hápog.

- Na, mi van, elvitte a cica a nyelved? – kacsintok rá és ismét enyhül kicsit a nyomás a mellkasomon, amikor megpillantom azt a jól ismert mosolyt a szemében.

- Katicabogár!

Megperdülök a tengelyem körül és a férfi felé nézek, aki szólított.

- Halálfej?! – nyögöm és, most nekem akad el a szavam. Aztán valami teljesen ide nem illőt kérdezek, de ez jutott eszembe elsőnek:

- Miért Adrien-ék házában tartod fogva Fekete Macskát?

- Mi van? – hallom Macska meglepett hangját. – Otth... izé, Adrien-ék házában vagyok?

Halálfej nem válaszol, csak nevet. A fejét csóválja és hirtelen elkap a kedv, hogy behúzzak neki egyet. Aztán Macskára pillantok és a homlokomra csapok. Ha tudtam volna, hogy őt találom itt, elhoztam volna a botját. Akkor már lenne egy kis előnyünk Halálfejjel szemben. De hát ki gondolta volna?

- Engedd el őt! – kiáltom és Macskára mutatok. Még levegőt sincs időm venni, amikor Halálfej hirtelen karon ragad és akkorát taszít rajtam, hogy Fekete Macska elé esek, majdnem rá. Feltápászkodom. Nem fogom ilyen könnyen feladni. Ha már idejöttem, felfedtem magam Macska előtt, akkor már legyen értelme. De, amikor arcul üt, amitől ismét a földön találom magam, rájövök, hogy a talizmánom nélkül én csak egy középiskolás lány vagyok. Nem tudok tenni semmit.

- Kedves tőled, hogy megmutatod az emberi alakodat is – somolyog Halálfej és lenéz rám. – Szabad megkérdeznem, miért könnyíted meg a dolgom?

Ellenállok a késztetésnek, hogy lüktető arcomra szorítsam a kezem és ezt válaszolom:

- A talizmánom eltűnt. Elvesztettem és valaki ellopta.

Ekkor ismét megüt, és közben látom, hogy arca eltorzul, és ezt üvölti:

- Hazudsz!

- Nem én – nyögöm.

- Hé – hallom Macska hangját. – Mielőtt... megölöd, had váltsak vele még pár utolsó szót.

Mi van?! Miről beszél ez? Mi az, hogy mielőtt megöl? Na, jó, Macskának is elmentek otthonról. Biztos már kábultra verték. Könyököm segítségével feltámaszkodom és figyelem, miként reagál Halálfej. Hangosan nevet, aztán gúnyosan felénk int.

- Csak tessék. Használjátok ki azt a kevéske időtöket.

A földön kúszva feltérdelek, Macska felé fordulok, és összeráncolt szemöldökkel nézek rá.

- Mi ez az egész? – suttogom, mert nem akarom, hogy Halálfej bármit is meghalljon a beszélgetésünkből. – Nem fog megölni!

Ekkor hirtelen teljes súlyával rám nehezedik és a fejét a mellkasomhoz nyomja. Eltelik pár másodperc, míg rájövök, hogy meg akar ölelni, csak hátrafeszített karjai miatt nem tud. Erősen magamhoz szorítom, beletúrok a szőke tincsekbe és hirtelen sírhatnékom támad.

- Ugye... nem halunk meg? – kérdezem halkan. A hangom rekedt. Teljesen megfeledkezem Halálfej jelenlétéről. Felemeli a fejét és rám néz.

- Nyúlj a bal zsebembe! – alig mozdul az ajka, mialatt kiejti ezt a mondatot. Értetlenül meredek rá, de aztán engedelmeskedem neki. Úgy fordulok, hogy Halálfej ne lássa, mit csinálok és óvatosan kicipzárazom a szűk zsebet. Belenyúlok és, amikor megérzem, mi az, kerekre tágult szemmel bámulok Fekete Macskára. Óvatosan kihúzom a talizmánomat.

- Ez hogy került hozzád? – lehelem. A szeme könyörgőn csillan.

- Később, oké? – kérlel.

A fülemhez nyúlok, hogy betegyem a fülbevalókat. Lesütöm a szemem.

- És ha nem lesz később? 

Itt a következő fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket ;) És tudom, azt mondtam, kb hét vége felé fog jönni, de volt egy kis időm, szóval most itt van, kicsit hamarabb! :)