Miraculous szösszenetek

Üldöz a szerelem

M.

Annyira félek. Borzasztóan. Rettegés szorítja össze a mellkasomat, levegőt is alig kapok. Csak az jár a fejemben, hogy elvesztettem Adrient. Hogy kaphatnám vissza? Mi történt vele? Miért ilyen?

Nem bajlódom tovább azzal, hogy Adriennek szólítom, látom, hogy felesleges.

- Fekete Macska.

Félrebillentett fejjel, érdeklődve néz rám. Mintha minden rendben lenne. Az fáj benne a legjobban, hogy teljes őszinteséget látok az arcán. Tényleg úgy gondolja, ez így helyes, és nem érti, mi bajom.

- Igen? – Közelebb araszol pár lépést. Nagyon nehezen sikerül csak megállnom, hogy ne hátráljak reflexből.

- Nem... nem engedem.

Összeszűkül a szeme.

- Mit?

- Hogy Halálfej oldalára állj – nyögöm ki nagy nehezen.

Megrázza a fejét és, mint egy értetlen kisgyereknek, úgy mondja:

- Már átálltam, ezen nem változtathatsz, Bogaram.

- Még értem sem hagynád ott? – Reménykedve nézek rá, hátha sikerül visszaterelnem a helyes útra. Egy pillanatig mintha működne is, a szeme kitágul és különös, zaklatott kifejezés jelenik meg az arcán. Pár másodpercig így áll, enyhén meg-megránduló ujjakkal, de aztán újra kisimul a tekintete és a szeme újra nyugodt és magabiztos.

- Sajnos nem tehetem. Ezért kell, hogy gyere te is. Így együtt lehetünk.

- Én nem akarok veled együtt lenni.

- Tessék??

- Úgy értem – pontosítok rögtön –, hogy nem veled akarok együtt lenni. Hanem az igazi barátommal. Aki ott van benned, valahol mélyen. Tudom.

Macska szája széle megrándul, mintha csak egy nevetést próbálna elfojtani.

- Kicsi, édes, naiv Marinette.

Összerándulok.

- Kérlek, hagyd abba ezt a felesleges hülyeséget. Én vagyok. És szeretlek!

Ismét könnyek szúrják a szemem. Olyan őszintén hangzanak ezek a szavak! Miközben tudom, hogy ezt Halálfej mondatja vele. Mindet. Erőt gyűjtök, ahhoz, hogy kimondjam a következő szavakat:

- Elvetted a barátomat. Én őt szeretem. Nem azt, akivé vált.

Látom, amint a szeme dühösen összeszűkül. Odamasíroz elém és két kezével megragadja a vállam. Pöttöm játék babának érzem magam a szorításában. Közel hajol és hátborzongató hangon ezt mondja:

- Márpedig itt csak én vagyok. Adrien örökre elment. Meghalt. – Kivillantja vakító fehér fogsorát. – És ha tetszik neked, ha nem, mellém fogsz állni. Így hárman leszünk egy legyőzhetetlen szuperhős-csapat!

Tiltakozva rázom a fejem, de erőszakosan megragadja az állam és magához rántva megcsókol. Hiába tudom, hogy nem önmaga, mégis engedek neki és viszonzom a csókot. Egyszerűen annyira „Adrien", hogy nincs erőm ellökni magamtól. Még szorosabban ölel magához, az ujjaim a hajába túrnak. Amikor elválnak az ajakaink, egy szaggatott sóhaj szakad fel belőle és szikrázik a szeme. Az arcán ijesztő vigyor ül, és ez most már elég ahhoz, hogy magamhoz térjek és tenyeremet a mellkasára téve erősen eltaszítom.

- Mi a baj, Bogárkám? – kérdezi és incselkedve mosolyog. Zihálva kapkodom a levegőt.

- Ne gyere a közelembe!