Miraculous szösszenetek

Kétségek

A.

Verejtékben úszva riadok fel. Kalapál a szívem, alig kapok levegőt. Egy rossz álom, nyugtatom magam. Csak egy rossz álom. A homlokomra szorított kézzel felülök, képtelen vagyok visszaaludni. Lerúgom magamról Marinette takaróját. Ragaszkodott hozzá, hogy én aludjak az ágyában és ő a kanapén. Nem tudtam meggyőzni, hiába próbáltam. Felé pillantok, de a homályban csak a körvonalait látom. Olyan békésen és aranyosan szuszog, hogy mosolyognom kell. Felállok és vigyázva, nehogy felébredjen, lemegyek a fölszintre.

Már egy ideje egyedül vagyunk itthon, szerencsénkre Marinette szülei elutaztak a napokban. Nehezen is tudtuk volna kimagyarázni, hogy miért néz ki úgy a lányuk, mint akit majdnem agyon vertek és miért kell itt maradnom. Valameddig. Mert nem mehetek vissza. Oda soha többé. Fogalmam sincs, mi lesz velem, előbb utóbb le kell szakadnom Marinette-től. Nem maradhatok itt örökre. Haza jönnek a szülei, nem értenék a helyzetet, stb.

Kiveszek a hűtőből egy üveg szénsavas ásványvizet és a pultnak támaszkodva kortyolgatni kezdem. Élvezem, amint a sok buborék végigmarja a torkom. Marinette sose érti ezt. Ő utálja a szénsavas vizet, míg én a menteset nem bírom meginni.

A gyűrűmre pillantok. Megérdemlem egyáltalán? Marinette szuperhősnek való. Kedves, okos, nyíltszívű, bátor. De én? A munka oroszlánrészét mindig ő végzi, ha ő nem lenne, egyedül semmi lennék. Én nem tudom elkapni az akumát. Meg hát... a macskás szóviccekkel nem sokra megyek.

- Jól vagy?

Marinette áll a konyha ajtajában és álmosan dörzsöli az arcát.

- Hát persze.

Közelebb jön, és a szemembe néz.

- Ja – motyogja. – Szóval mi a baj?

Halványan elmosolyodom.

- Túl jól ismersz.

Megvonja a vállát és várja a magyarázatot. Felsóhajtok. Előtte felesleges titkolózni.

- Kétségeim vannak – kezdem, mire alig észrevehetően felvonja a szemöldökét.

- Mifélék?

- Csak... - küszködöm a szavakkal és idegesen a hajamba túrok. – Méltó vagyok én a talizmánom birtoklásához?

Marinette először pislogás nélkül bámul rám, aztán a plafon felé fordítja a tekintetét.

- Adrien. – Rám néz. – Nem ismerek mást, aki alkalmasabb lenne a Fekete Macska talizmán hordására, mint te.

Lehajtom a fejem. Nyitom a szám, hogy tiltakozzak, de mutatóujját az ajkamra téve, belém folytja a szót.

- Mondtam már: soha nem akarnék mást magam mellé társnak. Nélküled nem boldogulnék. Amikor Halálfej elrabolt téged, nagyon nehéz volt, nem is tudod mennyire. Hiányoztak a szóvicceid, a hülye poénjaid, a folyamatos flörtölésed, az egész karizmatikus lényed. – Kis nevetés hagyta el a száját, aztán magához ölel. Megszólalni sem tudok. Kicsit meglök.

- Hová tűnt az én cicám? Tessék már újra az az idegesítő, magabiztos, nyomulós Macska lenni, akit annyira imádok!

Végig simítok a hátán.

- Mond csak. Ezalatt a bő póló alatt, van rajtad valami?

Nevetve húzódik el tőlem és mutatóujjával belebök a mellkasomba.