Miraculous szösszenetek

Amit a szív súg

M.

Túl sokan vannak. Erre már az első tíz perc után rájövünk. Halálfejet keressük mindenhol, de egyszerűen eltűnt.

Az összes utca néptelen, romos, csak az akumatizált emberek és mi vagyunk ott. A karom már zsibbad a jojó folyamatos pörgetésétől, de meg kell védenem magunkat. Hirtelen megpillantom Alya anyukáját a behálózott emberek között. Borzasztó nézni, ahogy nekünk támad. Gyorsan végigfuttatom rajta a szemem, hogy mi lehet akuma. Először semmi feltűnőt nem vettem észre.

- Nézd, ott! – mutatja Macska. A nő karján vékony ezüstlánc tekergett, de most jobban hasonlított egy kígyóra.

- Foglald le! – kiáltom Macskának és megiramodom Alya anyukája felé. Mivel Macskára figyel, nem vesz észre. Csak amikor már késő. Letépem a csuklóját körbefonó karkötőt és nézem a lila pillangót, ami kiszáll belőle. A jojóm segítségével gyorsan elkapom, és megtisztítva útjára engedem. Macska viccesen integet utána, engem utánozva. Oldalba bököm, mire elneveti magát.

- Koncentrálj! – morgom bosszúsan, de nem hagyja abba a nevetést.

- Minek örülsz ennyire? – nézek rá szúrósan. Haveri stílusban átkarolja a vállamat.

- Bogaram, még élünk!

- Ne bízd el magad! – mondom mosolyogva és lesöpröm magamról a karját. Hirtelen egy hatalmas törmelék esik felénk, és csak azt érzem, hogy bennem szorul a levegő, aztán a földbe csapódom. Egy pillanatra elsötétül előttem minden, aztán homályosan pislogok fel a felettem térdelő Macskára.

- Jesszus, Katica! Jól vagy? – aggódó zöld szemébe nézek és feltápászkodom.

- Aha. Kösz – krákogom és köhögök a belélegzett portól. Ha ő nem lök félre, most csak egy placcs lennék a szikla alatt. Macska esetlenül meglapogatja a hátamat, aztán zavartan félre néz.

- Minden rendben? – kérdezem tőle.

Szótlanul bólint, és nem néz rám. Fogalmam sincs, mi járhat épp a fejében, de sajnos nem is kérdezhetek rá, mert máris támadnak ránk.

- Már kezdem unni – szűröm a fogaim között és Macska egyetértően bólint.

- Intézzük el ezt gyorsan! – kiáltja, és előre fut, otthagyva engem. Nézem, ahogy küzd, az izmai kirajzolódnak a ruhája alatt. Csupa erő. Már többször is belegondoltam, hogy ha nem lenne Adrien, minden bizonnyal engedném Macskának, hogy behálózza a szívem. Nem húznám fel azt a bizonyos falat, minden flörtje és kedvessége előtt. Keserű mosoly költözik a számra. Ahogy így jobban belegondolok, az a fal már nagyon régi. Csupa repedés és lepergett a vakolat. Néhány tégla is kiesett már a helyéről. Felújítsam? Vagy hagyjam, hogy az egész összedőljön?

- Hé, bogaram? Mi van veled? Földbe gyökereztél?

Macska hangja riaszt fel és megrázom a fejem. Futva indulok felé és beszállok a harcba.

- Halálfejet kellene megkeresnünk! – kiáltom felé. – Ha ő megvan, megállíthatjuk ezeket!

A fiú egyetértően biccent. Egy kattanás kíséretében összecsukja a botját és megragadva a csuklómat húzni kezd egy sikátor felé.

- Oké. Van új terved? – fejét enyhén félrebillentve néz rám. Mielőtt válaszolnék, beljebb húzom a sötétbe. Hallgatom a kinti csatazajt.

- Védekező stratégia – mondom végül. – Most ne a támadásra koncentráljunk, mert akkor teljesen ki fogunk merülni, mire eljutunk Halálfejig. Keressük meg. Közben, aki jön, azt hárítjuk, de nem támadunk, ha nem muszáj. Csak magunkat védjük.