Miraculous szösszenetek

Figyelemelterelés

A.

Eltávolodik tőlem és remegő kézzel veszi elő a jojóját. Az én kezemben már ott a bot. Nyugodtan, magabiztosan tartom. Még mindig hátrál. Az emberek körülöttünk döbbenten figyelik a jelenetet. Ciccegve megrázom a fejem és elindulok Katica felé.

- Bogaram, ugye tudod, hogy ez nem így megy?

Ekkor sarkon fordul és futni kezd. Felszalad egy ház falán, majd eltűnik a tetők között. Türelmetlenül felsóhajtok. Nem fogócskázni jöttem. És is rohanni kezdek és követem őt a házak közé. Nem nehéz rábukkanni piros ruhájában. Felé lendítem a botom, de kitér előle és tovább menekül. Végig szalad egy tetőgerincen, majd leugrik róla és én már akkor látom, amit ő még nem: hogy zsákutcába fut. Halvány mosollyal az arcomon követem és élvezettel figyelem, amint leesik neki, hogy most bizony csapdába esett.

- Megvagy! – mondom vigyorogva és nyugodt léptekkel elindulok felé. Egyre jobban hátrál, míg végül a háta a falnak ütközik. Tekintete űzött vadé. Ismét felé csapok és most el is találom. Felkiált fájdalmában és összegörnyed. Megint megütöm. És megint. Akár egy robot, egy gép.

Nem érzek semmit.

Katica már a földön térdel, és a mellkasát masszírozza, hogy kapjon levegőt. A ruhája jó néhány helyen elszakadt, haja kócosan, szétbomolva lengi körül az arcát. Szemében könnyek csillognak. Felhasadt ajkából vér patakzik. Amikor a következő ütésre emelem a botom, hirtelen kinyújtja felém a kezét.

- Kérlek – suttogja. Nagy nehezen feltápászkodik, bár még így is meginog a lábán. A vállamra csapom a botom.

- Azt hiszem Katica, mivel nem harcoltál, én nyertem. – Önelégülten nézek rá és felemelve a jobb kezem felkiáltok:

- Macskajaj! – Rájövök, hogy el akarom pusztítani. Én akarok az egyetlen társa lenni Halálfejnek. 

Az apámnak.

Amint megérzem a kellemesen meleg bizsergést az ujjaim között, furcsa érzés kerít hatalmába. Hiszen én szeretem ezt a lányt. Miért akarnám megölni? Zavartan nézek a kezemre, de aztán ökölbe szorítom, és újra Katicára pillantok.

Szaggatottan fújja ki a levegőt, egy darabig nem mozdul. Aztán közelebb sántikál hozzám. És még közelebb. Mi a fenét akar ez? Bal kezemmel felemelem a botom, támadásra készen, de félszeg mosolya megbénít.

- Katica?

Megáll előttem, olyan közel van, hogy látom reszketni a fényt a szemében. Bizonytalanul nézek rá, de ő csak két tenyere közé fogja az arcomat, aztán lehunyja a szemét és megcsókol.

A fegyverem csörömpölve koppan a betonon. Átkarolom a derekát és magamhoz szorítom. Elveszem az érzésben, azt sem tudom, hol vagyok. Gyengéden simogatja a hátamat, és úgy csókol, mintha nem vertem volna meg öt perccel ezelőtt, szinte félholtra. Mintha nem akartam volna megsemmisíteni. Hirtelen neki lök a falnak, de olyan erővel, amit nem néztem volna ki belőle. Ezek után meg pláne nem. Szabad kezemet a falnak nyomom, hogy tompítsam az ütközést és ekkor megérzem, amint az erő kiszivárog belőlem. Hatalmas zajjal és porral omlik össze a téglák rakása.

Felhasználtam az erőmet.

Tovább ölelem a lányt és sötét tincseivel játszadozom. Ekkor finoman eltol magától, ajka résnyire nyílik, mintha mondani akarna valamit, de aztán inkább meggondolja magát. Lágyan simogatja az arcom és bár semmit nem értek, jól esik az érintése.

- Katica? Mi ez az egész? – Gondoltam rákérdezek.

Zavartan elmosolyodik és lesüti a szemét. Amikor ismét felnéz, már egészen mást pillantok meg a szemében. Olyan mértékű fájdalmat, hogy még én is összerázkódom. Közel hajol hozzám, égő tekintetét az enyémbe fúrja.

- Ne haragudj rám... Adrien. – Sóhajt egyet. Aztán már csak a fejembe hasító tompa fájdalmat érzem és elsötétül előttem a világ.

M.

Összerogyok. Alig tart a lábam, a szemem előtt sötét foltok járják táncukat és hihetetlenül fáj az öklöm. Minden másom is, de ez fáj a legjobban. Mert meg kellett ütnöm Adrient. Itt fekszik előttem ájultan és fogalmam sincs, hogy mit csináljak vele.

Hirtelen felnézek. Fel fogom vinni a szobámba. Igen, ez őrültség. Igen, ez nagyon veszélyes. Igen, tudom. De szeretem.

Kikukucskálok a sikátorból, ahová egy negyed órája úgy ugrottam be, mintha tovább tudnék innen menekülni, és megpillantok egy taxit. Sóhajtok egyet, de aztán rájövök, hogy nem érdekel más véleménye, hogy ki mit gondol. Intek az autónak és megkérem, hogy várjon.

Macska nehezebb, mint gondoltam. Főleg úgy, hogy nagyon gyenge vagyok. Szuszogva emelem a karját a nyakam köré és kivonszolom az utcára. A sofőr arcára rávan írva a döbbenet, de nem szól semmit, amiért igen hálás vagyok. Segít a fiút befektetni a hátsó ülése, én pedig előre szállok. Megadom a címet és hallgatom, amint a motor halkan felbúg, majd megindul az autó.

Amíg utazunk, lehajtom a napellenzőt és szemügyre veszem az arcom a tükörben. Uh.

Lila monokli a halántékomon és a szemem alatt, a hajam egy rémálom és a számnál alvadt vér. Inkább visszahajtom.

- Megérkeztünk – mondja a sofőr és még mindig elkerekedett szemmel nézi, amint kikászálódok, aztán segít kiemeli Fekete Macskát az autóból.

- Nézze, nem tudom mi történt magukkal, de nem fogadok el pénzt.

- De...

És már be is száll az autóba és elhajt. Vállat vonok, amit azonnal meg is bánok, mert olyan fájdalom nyilall bele, mintha valaki le akarná tépni.

Annyi erőm még maradt, hogy felhúzzam magunkat a jojóm segítségével a tetőre, aztán amint belépek a szobába, hihetetlen fáradtág lesz úrrá rajtam. Macskát feltuszkolom az ágyamra és ráterítek egy puha takarót. Elmosolyodom a látványtól: rózsaszín pléd a Fekete Macskán. Csipogást hallok és a következő pillanatban élénk zöldes, fekete villanás veszi körül, aztán már Adrien fekszik az ágyamban. Keresni kezdem a kwaimiját, ami nemsokára elő is bukkan a pléd alól. Visszaváltozom, és a tenyerembe veszem a totál elgyengült kis lényt.

- S-sajt – nyögi ki az egyetlen szót, amit bír. Halványan elmosolyodom, közben Tikki is a kezembe reppen és kimerülten szuszog. Leteszem őket egy párnára a padlón és lesietek a konyhába, hogy hozzak nekik ételt. Kinyitom a hűtőt. Amióta Tikki velem van, mindig van itthon csokis süti, de sajt...

Végül találok egy kis darabot és felbaktatok a szobámba. Odaadom nekik és azonnal rávetik magukat. És bár minden tagom remeg a kimerültségtől, elmegyek és lezuhanyozom. Hosszú percekig áztatom magam a forró vízsugár alatt, hajamból kimosom a koszt és a vért. Sajnos az emlékeket nem tudom kimosni. Mialatt törölközöm, a lámpafényben elég ijesztően megvilágított arcomat nézem. Nem hiszem el, hogy ezt Adrien művelte velem. Nem, nem is ő csinálta. Nem tehet róla, emlékeztetem magam.

Egy bő pólóban és egy bugyiban battyogok vissza a szobámba és összegömbölyödöm a kanapén. Magamra húzok egy pokrócot. Mindenem fáj. Hagyom, hogy elmosson, elsodorjon a kimerültség.

Már majdnem elalszom, amikor mocorgást hallok mellőlem. Azonnal kipattan a szemem és felugrok az ágyból. Az adrenalin elárasztja a véremet, dobog a szívem, szaporán veszem a levegőt.

Adrienre bámulok, aki a hátára fordul, aztán hunyorogva kinyitja a szemét. Amikor a pillantása rám talál, elkerekedik a szeme és az arca halál sápadt lesz. Megmozdul az ajka.

- Marinette?

Emberkék, tudom, tudom, későn hozom a részt! :/ Bocsánat :( Remélem azért tetszett nektek és feldobtam pár ember napját!! <3 *_*