Egy sötét szobában ébredtem. Nem tudom mi történt, semmire nem emlékszek.
Még az a szőke fiú megvan, viszont azután semmi. Vagyis derengenek dolgok, de nem minden. Mi történt? Felálltam az ágyról, majd az ajtóhoz mentem. Zárva. Körbenéztem, de minden sötét volt. Az árnyak alapján egy hálószobában vagyok. Az ágyat, az író asztalt és a szekrényt ki tudtam találni. Nem volt nehéz.
Visszafordultam az ajtóhoz s kopogni kezdtem, ami egy idő után dörömbölésbe ment át. De sikerrel jártam, az ajtó kinyílt. Immár egy ismeretlen ember állt előttem. Viszonylag helyes volt, de mivel nem ismertem, kicsit megijesztett.
- Mi a bajod? – kérdezte flegmán.
- Hol vagyok? Mit keresek itt? Mi történt? Ki vagy te? – zúdítottam rá kérdéseim.
- Daniel. Barátoknak csak Dan. Neked csak Daniel. – mosolyodott el gúnyosan. Nem is tudtam válaszolni, kiment s újra bezárta az ajtót.
A francba is mi ez az egész? Nagyon nem vicces. Ki ő és mit akar? Egyáltalán hogy kerültem ide? Ki hozott ide?
Észre sem vettem, de már könnyeim áztatták arcom. Ezt, ha viccnek szánták, nagyon rossz vicc.
Túl sok a kérdés, én pedig egyikre sem tudom a választ. Mint amikor félre nyeled a vizet.
Mindenki ismeri ezt az érzést, kellemetlen, de nem tudunk ellene tenni. Ebben az esetben én igenis tudok mit tenni, csak nem merek.
Daniel nem volt annyira szimpatikus, így elsőre. Fogadni mernék, hogy egy beképzelt majom. Tuti, hogy azok közé a fiúk közé tartozik akik, mindig mindent csak kihasználnak. Akikből már mindenkinek elegük van. Inkább hagyjuk, mint mindenki tudja, nem ítélünk külsőről. Igaz már előttem megnyilvánult, mekkora egy seggfej. Kitudja? Lehet, rossz napja van. De akkor, mért vagyok itt?
Habár én sosem ítélek elsőre, akkor is. Ő kifejezetten egy bunkó, beképzelt fiú, akiből már most elegem van.
Bezuhantam az ágyba ahol ébredtem s álomba sírtam magam. Nem is azért sírtam, mert itt vagyok, nekem aztán már édes mindegy, de nem tudom, mi van Lindával. Féltem őt. Ő egy nagyon törékeny lány, akkor is, ha kívülről nem ezt mutatja.
Alig ha tíz percet aludtam, ajtócsapódásra ébredtem. Daniel jött be a szobámba egy tálca étellel.
Nem volt étvágyam. Egyszerűen nem volt gyomrom ilyen körülmények között enni. Lerakta a tálcát egy ˝edd meg ˝mondat kíséretében és már ki is ment. Nem zavart, hogy ennyivel itt hagyott, jó az tény, hogy a kérdéseimre választ szeretnék kapni, de lehet jobb, ha nem tudom a válaszokat. Visszacsuktam szemeim és próbáltam aludni. Kevés sikerrel.
