Másnap reggel újult erővel pattantam ki az ágyamból. Ez a randi jobban sikerült, mint gondoltam. És a Dan-nel való beszélgetés csak jobbá tette.
Minden meg világosodott, amire eddig nem tudtam a választ.
Dan válaszolt.
Ezt az egészet Lindának köszönhetem. Ha nem erőltette volna ezt az egészet, lehet soha nem találkoztunk volna újra.
"Ha valaki itt hagyott, akkor fog vissza jönni ha éppen a felejtés küszöbén állsz" - szokták mondani.
Rájöttem, hogy ez nagyon igaz.
Dan is akkor jött vissza, amikor már nem gondoltam rá annyit. Viszont ezt nagyon nem bántam.
-Szia. - veszem fel a csörgő telefonom, ami kiszakított gondolataimból.
-Ma tudunk találkozni? - kérdezte boldogan Daniel.
-Két óra múlva kezdődik a műszakom.- húztam el a számat.
-Meddig tart?
-Négy órát dolgozok. - gondolkoztam. - Hatra itthon vagyok.
-És mit szólnál ahhoz, ha elmennénk valahova utána?
-És mit szólnál ahhoz, ha nálam filmeznénk?- kérdeztem vissza, ugyan úgy ahogy ő tette nem sokkal korábban.
-Nekem, oké.
Ez az egy mondat még jobban fel tudott dobni engem.
-De akkor hogy legyen? - kérdeztem egy kis hatás szünet után.
-Fél hatkor a kávézóban? Mivel nem tudom a címed, így lenne a legegyszerűbb.- Ismertette velem, gondolatait. Ami nekem teljesen megfelelt. - Vagy te hogy gondoltad?
- Nekem így jó. De most megyek, készülődni. - kuncogtam fel. - Akkor fél hatkor a kávézóban?
-Akkor fél hatkor a kávézóban. -és nem tudom mért, valamiből sejtettem hogy kacsintott. Biztos voltam benne.
