Eltelt két hét amióta elmentünk a vidámparkba. Semmi nem változott.
Déltől hatig dolgozok, utána vagy Lindával vagy Dan-el megyünk el valahova. Nekem ez így nagyon jó. Most minden jó.
Reggel kialudtan keltem fel, ami nálam nagyon ritka. Elmentem a fürdőbe, elvégeztem reggeli teendőim majd lementem a konyhába. Furcsa mód, anya nem volt ott. Pedig ilyenkor ott van. Valami nagyon nem stimmelt. Megreggeliztem majd körbementem a házban, sehol senki. Gondoltam elmentek bevásárolni.
Mivel még volt pár órám a munka kezdetéig, gondoltam kisminkelem magam.
Amúgy nem szokásom, mivel mindig csak a baj van vele. Például amikor felrakom a szempillaspirált mindig összekenem a szemem alul-felül. Vagy ha alapozót rakok foltos lesz az arcom, vagy éppen sárga. Ha meg kifestem a szemöldököm olyan természetellenes lesz.
Nekem nem a sminkel van bajom. Csak magamon nem szeretem.
Most viszont kedvet kaptam. Nem tudom mi ütött belém.
Miután ezzel is készen lettem, felmentem a szobámba rendet rakni. Valamit elfelejtettem. Ebben biztos voltam és egész idő alatt ezen gondolkoztam, hogy vajon mi lehet az. Nem jöttem rá.
Nem törődtem vele, elindultam a munkahelyemre egy kis kerülővel.
A parkon keresztül mentem, mert még mindig volt időm.
De viszont mikor beértem a munkahelyemre, rájöttem mit felejtettem el.
Ma május tizenötödike van. Ami egyet jelent.
-Boldog szülinapot, Hope! - üvöltötte a tömeg, mikor megláttak.
