- Sziasztok!- mosolyogtam kedvesen.
- Szia! -mondtak egyszerre. - Már azt hittem nem jössz. - mondta Linda.
- Nem, csak kicsit késett a buszom. Bocsi. - nevettem erőltetetten.
Linda és James elmentek a kajákért. Mi pedig ketten maradtunk Dan-nel.
-Hiányoztál. - mondta egy kis idő múlva.
- Aha, persze. -forgattam meg szemeim.
- Komolyan.
- Nem tudom elhinni.
- Mért nem? - kérdezte összezavarodva. Összezavarodva?!?! Neki nincs oka zavarodottnak lenni!
Erre a kijelentésére felé fordultam és mélyen a szemeibe néztem.
- Komolyan nem tudod?- kérdeztem szemrehányóan. Megrázta a fejét. Nyugodtra váltottam a hangom. - Mért hagytatok ott?
Nem válaszolt.
-Mért hagytatok ott? - mondtam, szakaszosan és már nem azzal a kedves hanglejtéssel.
- Megvolt az okunk. - mondta, rám se nézve.
- Mi volt az ok?
- Nem akarok erről beszélni. - mondta komolyan.
-Én meg igen. - néztem magam elé. - Nem értek semmit. - suttogtam.
- Hé! - fogtam meg az arcom és maga felé fordította a fejem. - Majd mindent elmondok. - mosolygott keserűen. - De az nem fér bele egy öt percbe. - rázta meg a fejét. - Jamesék meg mindjárt visszajönnek.
- Oké. - mondtam duzzogva. - De..
-De, mi?
-Linda hogy nem ismert fel? Azt mondtad, te terelted el akkor este.
- Ezt én se tudom. - röhögött fel. - Biztos nagyon sötét volt.
-Biztos..
