Nem magamtól keltem fel. Az éjszaka közepén, olyan öt-hat órakor bejött hozzám egy másik fiú s felkeltett. Azt mondta, hogy csak bejött megnézni, minden rendben van-e. Azután magamra hagyott. Viszont amint kilépett, nem tudtam visszaaludni. Mondjuk, lehet, azért nem mert már alapból elég sokat aludtam, lustálkodtam aznap. Nem tudom.
Pár óra múlva, amit valahogy kibírta, bejött Daniel. A tegnapi, egoista, bunkó.
- Beszélnünk kell veled, vannak szabályaink. Gyere le a nappaliba, miután elkészültél és majd beszélünk. Öt percet kapsz. A nappalihoz le kell menni a lépcsőn, ne nyiss be sehova! Hat perc múlva lent legyél, vagy ha nem én jövök fel érted. – kacsintott rám.
Csak bólintottam, nem volt kérdésem. Akkor. Viszont azt nem értettem, hogy értette azt, hogy készüljek el? Nincs itt semmim. A tegnapi ' bulizós ' ruhámban aludtam, mivel nincs pizsamám, se semmilyen cuccom. Így nem csináltam semmit, csak összegumiztam a hajam, azzal a csurival, amit tegnap kivettem hajamból, hogy ne zavarjon, vagy ilyesmi.
Kiléptem az ajtón, amit most különösen nem zárt be miután kiment. Körbenéztem, négy ajtó volt még azon kívül a szobán kívül ahonnan kiléptem. Eszem ágában sem volt benyitni a szobákba, még végül kaptam volna valamilyen büntetést. Lementem a lépcsőn, ami egyből a nappaliba vezetett. Ám nem csak ketten voltak ott. Ott állt Ő. Akire még pont emlékszem aznapról. Tudhattam volna. Nem hiába ült le mellém, csak ezért bókolgatott. Mocskos féreg.
- Te? – kérdeztem Jamest. – Gratulálok. – tapsoltam kettőt, mire ő gúnyosan elmosolyodott.
- Igen én, és köszönöm. – mosolygott még mindig gúnnyal teli.
- Miattad nem jött vissza Linda? – kérdeztem.
- Az elméleti leges barátnőd? – még mindig ugyanúgy grimaszolt, mint az előbb. Bólintottam. – Tudod, ez egy elég jól, kidolgozott terv volt. A barátnődet Dan szórakoztatta. – vigyorgott.
Hány ingerem van tőlük. Hogy képesek ilyen dolgokat kitervelni? Egyáltalán mért ilyen dolgokat tervezgetnek?
- Mért pont én? – kérdeztem kapásból.
- Majd ha itt lesz az idő, megtudod. – válaszolt hajnali látogatóm. – De gyere, ide ülj le, beszélgessünk egy kicsit. – paskolta meg a mellette lévő helyet a kanapén.
Azt lesheti, hogy én mellé fogok ülni. Még a nevét sem tudom. Szerencsémre, vagy sem, volt a kanapé mellett egy fotel. Ahol senki nem ült. Így abba ültem bele.
- Kezdhetitek. – mondtam, szemeim forgatva.
- Majd mi tudjuk, mikor kezdjük. Jó? Mi vagyunk a főnökök, nem te! Világos? – üvöltött a képembe Daniel. Nem tudom, mért kapta fel ennyire a vizet, de megijesztett.
- Nyugi, Dan. Ne foglalkozz vele. – mondta James, Daniel szemeibe nézve. Utána felém fordult. – Te meg ne szemtelenkedj! – förmedt rám ő is.
- Na, akkor kezdjünk is bele. – csapta össze a kezét a harmadik. – Engem nem biztos, hogy felismertél, de én voltam a pultos. Paulnak hívnak. – mosolygott.
