Minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Egy hónapja itthon vagyok. Lindával beszéltem. Neki elmondtam mindent. Visszamentem a suliba. Nem kérdezősködtek, hogy hol voltam vagy ilyenek. Beletörődtek, hogy visszatértem.
Linda elmesélte, hogy ő nagyon aggódott értem. Elhiszem. Elmegy az ember a barátnőjével egy buliba, és a barátnője nélkül tér vissza. Senkinek nem tud semmit mondani, mivel ő sem tudja mi történt vele. Mindenki reménykedik, hogy nincs semmi baja de biztosan senki nem tudja.
Amikor hazaértem minden nagyon szokatlan volt. Viszont a szobám, nem változott semmit. Először nem akartam visszamenni a suliba, de anyáék meggyőztek. Azt mondták, ez a egy évet már féllábbal is kibírom.
Amióta eltűntem, Linda nagy ívből elkerült minden szórakozó helyeket és bulikat. Nem akart ő is úgy járni mint én. Abban biztos volt, hogy elraboltak csak nem tudta, hogy ki vagy kik. Féltett.
-Mennyünk már el sétálni! -nyafogott nekem Linda.
- Felőlem. - vontam meg a vállam.
- Na, akkor gyere öltözzünk fel. Kint hideg van. - mosolygott rám.
Így tettünk. Felvettem a téli kabátom és a bakancsom. Ó de imádom is én ezt a bakancsot.
Minden annyira hiányzott. El sem tudtam képzelni mi folyik itthon.
