-Mi volt veled tegnap? - kérdezte Linda a munkahelyen. Nos, este amikor hazaértem nem volt kedvem semmihez és senkihez. Így kikapcsoltam a mobilom és a közösségi oldalakra nem mentem fel.
Csak az ágyamban feküdte és gondolkodtam, néha- néha pedig sírtam. Végül arra jutottam, nem mondok Lindának semmit. Vagyis az igazat biztos nem. Majd talán később, de az se biztos. Most boldog. Az pedig önzőség lenne ha elmondanám neki. Biztos vagyok benne, hogy Linda szakítana Jamessel és még lehet fel is jelentené őket.
Senkinek nem akarok rosszat.
-Tegnap? - kicsit hezitáltam mi is lenne a legjobb válasz. - Rosszul lettem. - hazudtam rezzenéstelen arccal.
- Mi baj volt? - kérdezte aggódva. Ezt imádom benne. Mindig, mindentől félt és óv. Nem hiába ő a legjobb barátnőm.
- Fájt a hasam meg hányingerem volt. - húztam el a számat. - És tényleg bocsi, de szükségem volt a friss levegőre. Ha egy percnél tovább maradtam volna, az előttem ülő nem nagyon örült volna. - kacagtam fel, elképzelvén azt hogy Danielt telibe hányom.
- Semmi baj. - mosolyodott el. - De szerintem Dan magát hibáztatta.. Miután elmentél csak maga elé bámult. Valamin nagyon gondolkodott. Úgy nézett ki mint egy élő halott. - húzta el a száját.
Az normális hogy én érzem magam emiatt kellemetlenül?
Nem hinném. Végül is ő rabolt el, ők hagytak ott és ő nem jelentkezett. Én pedig bevallom, kicsit vártam. Mármint.. Tényleg nagyon hiányzott. De tudom, nem volt köztünk semmi. Így meg pláne nem értem mért vártam ennyire.
