A Róka átka {Bejezett}

2.

Tadeusz
    Az emberek megbámulnak furcsa kinézetem láttán. Hát igen. Nem épp hétköznapi egy fiú, fűzöld köpenyben, arcán zöld festésekkel. Itt mindenki kék vagy szürke ruhában van.
    Igazság szerint nem érdekelnek az emberek, de zavar, ahogyan néznek rám. Azt súgja mindegyiküknek a tekintete, hogy nem vagyok ide való. Kívülálló.
    Otthon, Erdőmélyén, megszokott látvány nyújtanék. Szinte már beleolvadok az ottani tömegbe, hiába is igyekeznék ez ellen. De itt... Mintha összesúgott volna mindenki, hogy éreztessék velem a nem idetartozásomat.
-Ne maradjon le, uram-lassít le mellettem Lung. Morgok neki valamit, és tovább figyelem az embereket.   
Olyan furcsák. Észreveszek az egyik bolt előtt egy hatalmas tömeget.
   Kíváncsian odasétálok, miközben tudomást sem veszek Lung tiltakozásáról. A kopaszodó férfi hangja egyre jobban elhalkul, ahogy az emberek közé érek.
    Arra számítok, hogy biztos valami mutatványost, vagy hasonlót néznek. Azonban ahogy közelebb érek, a szokásos ámuldozás helyett nevetés, és gúnyos megjegyzések csapják meg a fülemet.
-...Nem is olyan félelmetes a szörny!-kiáltja egy idősebb férfi, mire mindenki gúnyos röhögésben tör ki.
   Közelebb furakszom, amit mindenki szó nélkül hagy. Amit a szoros kör közepén látok, attól elönt a düh.
-Mi a fenét műveltek?-ordítom az embereknek, akik erre mind elhallgatnak. A kör közepén egy vöröses hajú lány fekszik, arca elé védekezően emelt kezekkel. Körülötte kisebb nagyobb kavicsok vannak, ezeket nyilvánvaló, hogy az emberek dobálták oda.-Jól vagy?-érintem meg a lány karját.
    Hirtelen felpattan a lány, és elrohan. Olyan gyorsan fut, hogy esélyem sincs utolérni. Dühösen fordulok vissza a tömeghez, de az emberek különös módon eltűntek. Mögöttem hangos trappolás hallatszódik.
-Uram, kérem ne álljon meg mindenhol nézelődni-mondja kifulladt hangon Lung. Nem válaszolok neki, csak szúrósan nézek rá.
    Az imént még meg akartak kövezni az utcán egy lányt nyilvánosan, Lung meg csak annyit mond, hogy ne nézelődjek. Kezdem azt hinni, hogy ez a hely még Erdőmélyénél is rosszabb.
- Milyen messze vagyunk még?-kérdem egy sóhajtás keretében.
-Ó! Már nincs sok hátra, és megérkezünk. A nagyúr már biztos várja.-Elindulunk. Morog még valamit magában, de nem értem, hogy mit.
    Felnézek a szürke égre. Magamban újra végig gondolom, hogy miért is vállaltam el az egészet. De mint mindig, most is arra jutok, hogy nem volt más választásom.
  Tíz évvel ezelőtt kezdődött az egész, amikor pont tíz éves voltam. Apám, Herold Sihasik, egy nagyobbacska úr, úgy döntött, hogy engem, a hatodik fiát, odaad a katonáknak. Persze nem ingyen, így én lettem a kis "vásárolt katona".
    Hogy ezt letöröljem magamról, küzdöttem. Így egyre feljebb kúsztam a ranglétrán. Eljutottam arra a fokra is, hogy magam választhattam meg, mely küldetéseket vállalom el.
-Megérkeztünk uram-szakítja meg a gondolatmenetemet Lung.
   Felnézek. Egy hatalmas ház, szinte kastélynak is lehetne nevezni, kőből rakott falakkal körbezárt vaskapuja előtt állunk. Lung bajlódik egy kicsit a zárral, de végül sikerül kinyitnia. Szélesre tárja a kaput, és int, hogy menjek beljebb.
    Ámuldozva nézem a csodaszép kertet. Azonban ismét elhúz mellettem Lung, így kénytelen vagyok én is sietni, hogy le ne maradjak.
   Ahogy közelebb érünk a házhoz, még hatalmasabb lesz. Lung odaköszön a az ajtóban álló őrnek, akit csak akkor veszek észre, amikor elhaladunk mellette.
   Mikor belépek a házba, valami megcsap. Nem tudom megmondani, hogy mi, de egyáltalán nem nevezném jónak. Egyedül egy picinyke érzésem van, hogy valami jó is van ezen a helyen.
-Á Lung!-kiáltja egy öregebb női hang. Pár pillanat múlva meg is jelenik a nő. Hosszú fekete haja van, és jellegtelen, ráncos arca. A takarítók tipikus ruháját viseli. -Látom végre visszatértél.-mondja a nő, majd végigmér engem. Cseppnyi jókedv sincs a hangjában.-Ki ez ifjú, akit idehoztál?
-Tadeusz Sihasik.-mutat be Lung.-A nagyúr itthon van?
- Még nincs.-kezd bele izgatott hangon a nő. Valami kegyetlen bujkál a hangjában.- Azt hallottam bementek a városba, ahol Aysa már megint csinált valamit. Állítólag provokálta az embereket, és most a nagy úr tombol.
-Meg is érdemli...-kuncog Lung, de aztán elhallgat. Kérdőn nézek rá, de nem kapok választ.
    Magamban elkönyvelem, hogy már megint valami úri kisasszonyra kell vigyáznom, aki mint látszik, elég... Nem is tudom milyen. Talán nehéz eset. Amilyen a szerencsém, a lány az első adandó alkalommal elszökik valami fiúval. Vagy hisztis. Lehet, hogy annyi lesz az összes feladatom, hogy mindenkit, aki rá néz, hessegessem el.
    A gondolatmenetemet egy hangos koppanás, majd egy éles kiáltás szakítja meg.-Arvid Wyvern nagyúr, és Aysa Wyvern kisasszony hazatért.-kiáltja az őr az ajtóban.
-Ugyan Frederick, mondtam hogy hagyd ezt az egészet.-mondja nevetve egy férfi hang.
- De uram, így illik...-tiltakozik az őr, mire az előbbi férfi, megadóan felnevet újra.
-Rendben, de ne kiabálj annyira.-léptek zaja hallatszik, majd megjelenik egy úri öltözetbe öltözött barna hajú férfi. Kérdőn néz rám, majd felismerés csillan a szemében.
-Ó! Hát megérkeztél!-mondja mosolyogva.- Aysa bemutatok neked valakit.
   Arvid mögül előlép egy lány. Teljesen ledöbbenek. Ezt a lányt mentettem meg a tömegtől.

Aysa
-Ó! Hát megérkeztél!-nagybátyám hangjában öröm bujkál.- Aysa bemutatok neked valakit.
   Kíváncsian lépek előre egyet, mire majdnem beleütközőm Arvidba, de az utolsó pillanatban sikerül kikerülnöm. Hallom, ahogy az idegen lélegzete elakad. Reméltem, hogy nem ismer fel, de mint mindig, most sincs szerencsém. Lehajtom a fejemet.
-Aysa, bemutatom neked Tadeusz Sihasikot, Erdőmélyéről. Tadeusz, ő itt Aysa Wyvern.
-Örvendek-nyújtom a kezemet tisztelettudóan. Tadeusz megcsókolja a kezemet, de nem szól semmit se. Alig halhatóan felsóhajtok. Hát még Erdőmélyén is ismerik a szörnyet?
-Aysa, ezentúl Tadeusz fog rád vigyázni.-Elképedve nézek a nagybátyám hangjának irányába.
-Vigyázni fog rám?-kérdem csodálkozva. Könnyek öntik el a szememet.-Nem kellet volna-ölelem meg. Nem foglalkozom a helytelenítő morgással, ami Lung felöl jön.
- Te is nagyon jól tudod, hogy kell.-A fülemhez hajol Arvid.-Különben meg nagyon helyes fiú. Látnod kéne hogy néz ki...-súgja, mire elpirulok. Elenged nagybátyám, és hangosan felnevet.
-Arvid nagyúr, ígérem, vigyázni fogok a lányára-mondja valami fura hangnemben Tadeusz.
- Aysa nem a lányom.-nevet fel Arvid, mire dobban egyet a szívem.-Habár annak tekintem. Amúgy hívj nyugodtan csak simán Arvidnak. Úgyis van elég alakom, amikor nagyúrnak hívnak-majd hozzáteszi.-Most kacsintottam.
   Elmosolyodom. Valahogy érzem, hogy Tadeusz zavartan néz. Arvid valami papírt ad át neki erre.
-Ebben benne van minden, amit tudnod kell. Most viszont mennem kell-mondja, majd elsétál.
    Papírzörgést hallok, ahogy Tadeusz elrakja a papírt. Elindulok a kijárat felé, és hallom, ahogy követ engem.
-Megkérdezhetem, hogy mi történt a városban?-kérdi Tadeusz egy idő után. Viszont semmi elitélés nincs a hangjában. Szembe fordulok vele, mire hallom, ahogy elakad a lélegzete.
-Nem szeretnek az emberek-felelem neki, és tovább indulok.