A Róka átka {Bejezett}

14.

Tadeusz
      A sötétség, amelyben vagyok, jólesően ölel körül. Nem fáj semmi se. Csak lebegek a végtelenben, miközben hallgatom a külvilágból néha átszökő tompa, erőtlen hangfoszlányokat.
     Lassan, nagyon lassan szakadok ki ebből a kellemes világból.   Fokozatosan kezdek magamhoz térni. Először csak a hangok erősödnek fel, majd a fájdalom a mellkasomban, és a jobb kezemen, majd végül az illatok.
       A vadvirág illatára felidéződik bennem, hogy miért is vagyok most ilyen állapotban.
      Végig pörgetem magamban az eseményeket. Ahogy berontok Aysa szobájába, és meglátom ott Arvidot. Ahogy leütöm a férfit, mire az átváltozik, és nekem esik. Ahogy a jobb alkaromba mélyeszti a karmait.
     Szép fokozatosan rémlenek fel előttem az események. Legvégül a rókaszerű lény alakja rémlik fel előttem. Aysa lett volna az a lény?
     Kipattannak a szemeim, de percekbe telik, mire rendesen tudok fókuszálni. Közben egyre jobban átjár a vadvirág illata. Mikor végre kitisztul valamelyest a látásom, körbe nézek.    Egy viszonylag jó állapotban lévő faházban vagyok.
      Egy nagy helyiségben fekszem, ami elég szegényesen van berendezve. A porosszürke függönyök miatt csak annyit tudok megállapítani, hogy nappal van.
      Két ajtó van, amiről arra következtetek, hogy van még egy szoba legalább. De Aysát nem találom sehol se. Próbálok felülni, de amint megmozdulok, nyilalló fájdalmat érzek a mellkasomba, így visszahanyatlok a párnákra. Zihálva kapkodom a levegőt. A szám, és a torkom rettentően ki van száradva.
    Az ágyam mellett van egy apró, világos színű fából készült szekrény, amin egy pohár víz van. Próbálok érte nyúlni, de ismét kínzó fájdalom nyilall a mellkasomba. Tehetetlenül ejtem le a kezemet.
      Újra megcsapja az orromat a vadvirág illat. Azonban most meg is bírom állapítani, hogy honnan jön az illat: a kis éjjeliszekrényről. A pohár mögött, amit nem érek el, van egy kis váza, és abban van pár szár vadmargaréta.
     Csönd van. Csak a szívem hangos, és kínzóan fájdalmas, dobogása hallatszódik. Egy kósza gondolat fészkeli be magát a fejembe, hiába is küzdök ellene.
   Ismét kudarcot vallottam.
Az ígértem Aysának, hogy megvédem mindentől. Hogy elérem, hogy bízzon bennem. Ehhez képest a legelső pillanatban vesztettem.
     Nyikorogva kinyílik az ajtó, mire arra kapom a fejemet. Egy pillanatig teljesen ledermedek, majd megkönnyebbülten felsóhajtok, de az érzés tova is libben. Helyébe ismét a kudarc, és a düh taszító egyvelege lép.
-Aysa...-kezdek bele, de a lány nem hagyja, hogy végig mondjam.         Odarohan hozzám, és a nyakamba borul óvatosan, hogy ne nyomja meg a mellkasomat.
-Tadeusz.. Annyira féltem, hogy nem fogsz sohasem magadhoz térni...-Nem látom, de érzem hogy sír. Felemelem a kezem, és sután elkezdem simogatni a hátát.
-Sajnálom-suttogom. A bensőmet marcangolja a bűntudat.
-Mit?-húzódik el a lány tőlem. Letöröli az arcáról a könnyeket.
-Azt, hogy nem tudtalak megvédeni.-félrenézek. Tudom hogy nem lát, de akkor sem vagyok képes a szemei nézni
-Te mindent megtettél.-Hangjában nincs semmi vádaskodás, vagy öröm. Egyáltalán nincs benne semmi érzelem.
     Tapogatni kezd a kis szekrényen, majd amikor megtalálja a poharat felveszi, és a kezembe adja. Mohón inni kezdek, míg végül teljesen el nem fogy a víz. Jólesően sóhajtok fel.
-Kérsz még?-veszi el Aysa a kezemből a poharat.
-Nem köszönöm.-Hangom megcsuklik.-Mióta alszom?-kérdem végül.
-Két hete-válaszol. Úgy tűnik nem akar többet mondani.
-Hol vagyunk?-kérdem, amikor már percekig hallgat mindkettőnk. Aysa mély levegőt vesz, mielőtt válaszolna.
-Vándorfészek közelében-mondja a lány. Hangjában valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzelem bujkál.
-Vándorfészek?-kérdem értetlenül.- De Vándorfészek a világ másik felén van... Hogyan jutottunk volna el ide két hét alatt?
     A lány nem válaszol, csak leül mellém az ágyra. A jobb kezem után kap. Először nem tudom, hogy mit akar vele csinálni, de amikor elkezdi lebontani a kötést a kezemről, rájövök.
-Én hoztalak el ide. Mert itt biztos, hogy nem talál meg Arvid.-Hangjában a legmélyebb szomorúság vegyül, még ha az arca nem is árul el semmilyen érzelmet.
-Hogyan?-nem értek semmit se. Még a madaraknak is legalább három hónap kell, hogy ideérjenek.
-Csak elhoztalak ide, és kész-mondja idegesen. Leszedi az utolsó réteget kötést is a kezemről, így feltárulnak a gyógyuló félben lévő karmolások a kezemen. Felrémlik előttem Arvid alakja, amint felém kap a borotvaéles karmaival, amit a kezemmel védtem ki. Ezt sorjában követi a többi esemény.
-Várjunk... Akkor az a rókaszerű lény mi volt?-kérdem. Újra felidézem magamban a lény fehér vörös bundáját. És azt a rengeteg farkát.
Aysa felemeli a fejét, és szomorúan néz rám.
-Ő volt maga A Róka.-Feláll, és elsétál a szoba másik felébe. Ott egy kicsit keresgél, majd visszatér egy friss gézzel, és valamilyen krémmel. Leül ismét mellém, és elnézni bekenni a karmolásaimat. Ott ahol a keze a bőrömhöz ér, szikrázáshoz hasonló érzésem lesz.
-Ezt hogy érted?-kérdem, miközben próbálom figylmen kívül hagyni az érzést.
-Ahogy mondom. Az összes közül ő a leghatalmasabb róka. Ő A Róka-mondja, és lerakja a krémet, majd gyors mozdulatokkal beköti a kezemet.