A Róka átka {Bejezett}

24

Aysa
  Valamikor elaludhatok, mert mire felébredek, már hajnal van. A madarak éberen csipognak a fákon, és megannyi bogár dünnyög szorgalmasan.
  Nem nyitom ki a szemeim, úgy hallgatózom. Az egyik férfi ébren lehet, de nem tudom megállapítani, hogy melyik.
- Fogtam két nyulat - hangzanak fel Igan szavai távolabbról, majd az avaron csörtető léptek  közelednek felénk.
- Halkabban! - morogja Alain, majd ő is feláll. Nehézkes léptekkel indul meg a rabló felé, és ott beszélnek valamit, de nem értem hogy mit.
  Nincsenek szavak arra, hogy mennyire el vagyok képedve. Mikor békélt meg Igan Alainnal? Talán az éjszaka folyamán, de akkor sem értem, hogy mi oka volt Alainnak a békére.
Hiába is töröm a fejem, nem sikerül rájönnöm a miérte. Így kelletlenül nyújtom ki a kezeimet, és egy ásítás keretében hatalmasat nyújtózkodom.
- Jó reggelt - köszönök a két férfinak, akik hangomra abba hagyják a beszélgetést. Alain hangosan felnevet, ami hamar fájdalmas köhögésbe fordul.
- Inkább délután van, mintsem reggel - feleli, miután alább maradt a köhögése.
Felvont szemöldökkel nézek felé, de nem szólok semmit se. Igan közben közelebb jön, és faágakat kezd el tördelni némán.
- Mi történt? - utalok végül Alain megbékélésére Igannal.
- Megtudtam az igazságot - komorodik el Alain hangja, mire kihagy egy ütemet a szívem. Kétségbeesetten fordulok Igan felé, de a férfi némán folytatja a dolgát. Kirito hangosan mordul fel a bennsőmben, és én is hasonlóan érzek. A férfi megszegte a szavát.
- Elmondhattad volna, hogy egy nemes kisasszony vagy, aki a vidéket járja Igannal, hogy a gonosztevőket tőrbe csalják. Így értem, hogy hogyan tudtátok ketten elintézni a rablóbandát - lelkesedik Alain, mire én tátott szájjal hallgatom a meséjét. Nyilvánvaló, hogy Igan mondta ezt neki, de akkor is hihetetlen. Hogy tudja bevenni ezt a nyilvánvaló hazugságot?
- Igen, a kisasszonynak igazán remek ötletei vannak. Sajnálom hogy be kellett téged csapnunk - szabadkozik Igan csöndesen. Igyekszem magamban megemészteni a hallottakat minél hamarabb.
- Megértem. Ezek után veletek tartok! - kiált fel Alain, majd ismét köhögni kezd.
- Alain... - kezdek bele, de a férfi nem foglalkozik velem. Hangosan ecseteli, hogy mennyire a hasznunkra lesz majd.
- ... és a fafaragáshoz is értek. Ezen kívül apámnak van egy csomó fegyvere, mert régen egy gazdag keleti családnál szolgált. Kihagytam valamit? - áradozik a férfi. Mosoly szökik az arcomra, a lelkesedése miatt.
- Sajnálom, de nem jöhetsz velünk. Mi... Nem társulunk senkivel sem - keserítem el a férfit.
- De segíteni tudnék megkeresni Gerseyt, vagy kit. Jól olvasok nyomot is...
- Azt mondta nem - vág keményen Igan Alain szavába. Halk sistergés jelzi közben annak sikerességét, hogy a rabló begyújtotta a tüzet.
- Kérlek! - kérlel Alain, de megrázom a fejem.
- Nem lehet. Mi nagyon veszélyesen élünk - akarom mondani, de a mondat végére csak nyöszörgés-szerű hangok hagyják el a számat.
  Görcsösen összerándul a gyomrom, majd öklendezni kezdek. Fájdalom nyilall testem összes pontjába, és a fülembe kezd el dobolni a szívem. A hasam fáj a legjobban, olyan érzésem támad azon a ponton, mintha forró kést döftek volna oda.
  Kirito idegesen mordul fel, és próbája kideríteni rosszullétem okát, de nem talál semmit se. Alainék is kiáltoznak valamit, de hangjuk csak tompán, messziről jut el hozzám.
  A fájdalom egyre csak erősödik, mígnem elviselhetetlenségig fajul az érzés. Lassan csúszok csak át az eszméletvesztésbe. Még haloványan érzékelem azt, hogy valami a karmai közé kap, és a magasba emel.

- Ébredj - súgja egy női hang kedvesen. Mást is mond még, de nem értem. Viszont maga a hang elég ahhoz, hogy lassan magamhoz térjek. A korábbi fájdalom, ha nem is szűnt meg teljesen, de sokkalta jobban csillapodott.
  Lassan nyitom ki a szemem. Nem tudom megállapítani hogy hol vagyok, de nem az erdő melletti úton. A női hang mellett sikerül beazonosítanom Alain hörgő lélegzését is, így egy kissé megnyugszom.
- Mi történt? - kérdem rekedten. Motozás hallatszódik, majd valami eldől.
- Sajnálom gyermekem... - kezd bele az előbbi női hang. Felé fordítom értetlenül a fejem. - Elvetéltél...
  De nem hallom a mondat további részét. Az az egy szó is savként maródik belém. Elvetéltem? Kirito hangosan mozdul fel bennem. - Az a szemét! - bömböli Kirito olyan hangosan, hogy beleremegek. - Tudtam hogy valami nincs rendben veled. Hogy tehette?! Mégis mit képzel az az utolsó féreg?!
- Mi az egész Kirito? - kérdem magamban a rókától. Az állat csak sziszegve felüvölt újra.
- Hát nem érted? Terhes lettél tőle - fortyog a róka, és szinte látom magam előtt fehér alakját, amint a dühtől eszét vesztve tombol.
Azonban szavai nyomán egy kép is elmémbe tolul. Az este, amikor Arvid bejött hozzám, és azt tette velem. Felkavarodik a gyomrom, majd szinte azonnal kiadom magamból a gyomrom tartalmát, ami hangosan loccsan a földön.
- Jobban vagy? - simul a nő keze a hátamra, mire kiráz a hideg. Könnyek szöknek a szemembe, és szinte azonnal zokogásban török ki. A lehető legnagyobb mértékben tönkretett engem a nagybátyám.
  A nő valamit mond valakinek, mire az ajtócsapódás keretében sétál ki a szobából.

Tadeusz
  Az egész délutánt a furcsa nővel töltöm. Senki sem vetődik a bódéjához, így van időm vele megismerkedni. Plénea Sjarnnak hívják, és délről származik. Magát prófétának és varázslónőnek tartja, és bőrének színét is ennek tudja be.
  Egész életében arra áldozta fel, hogy megtalálja a Kígyó istent, akit egy nagy három fejű zöld kígyónak ír le. Arra nem válaszol, hogy miért keresi annyira, de nem is firtatom túlságosan.
- Mára végeztünk - kezdi el hirtelen bepakolni egy nagy ládába a fegyvereket Plénea. Az égre pillanatok, ahol a Nap még magasan a horizont felett ücsörög.
- De még sokan vannak itt - intek a fejemmel az előttünk áramló embertömeg felé. A nő megforgatja sárga szemeit, de nem szól semmit se. Mikor végez a pakolással felém fordul.
- Gondolom nincs hol aludnod - mielőtt bármit is felelhetnék erre, folytatja tovább. - Viszont most, hogy a szolgálatomban állsz, egyszer kifizetem neked a szállást. De legközelebb meg kell dolgoznod érte.
  Azzal tiltakozásra, vagy helyeslésre sem várva, nehézkesen, de fölkapja a hatalmas ládáját, és felrakja egy szürke lóra. Az állat közömbösen felhorkant, majd egy erős rántás keretében megindul a hömpölygő tömegen keresztül. Én is utánuk indulok.
  Szinte a fél várost bejárjuk, mire egy fakó kis fogadóba érünk. Plénea gyors szóváltás után a kezembe nyom egy kulcsot, majd a sajátjával a szobájába sétál.
  Egy gyors vacsora után - amire az összes pénzem rámegy - én is a szobámba megyek. Elgondolkodva az ágyra ülök, és köpenyem alól szép sorban előhúzom a fegyvereimet és egy köszörűt. Szinte már izgatottan kezdem el élezni a tőröket. Úgy érzem, az elmúlt idő tétlensége tovaszáll, és végre haladok előre.
   Aysára gondolok. A lány fakóvörös hajára, és szürke szemeire. Legszívesebben felpattannék, és megkeresném azonnal. Nem mintha ez az érzés már hetek óta nem kergetne, viszont most újult erővel hat rám. Mintha egy kést döfnének a szívembe, akárhányszor csak rágondolok. Remélem nincs semmi baja.
   Mire befejezem a fegyverek élezését, be is esteledik. Sokáig forgolódok az ágyamban, de nem jön az álom a szememre, így felülök az ágyon, és kifelé kezdek el bámulni az ablakon.
   Egyetlen lélek sincs. Csupán egy-egy kóbor állatt fekete körvonala sejlik fel az éjszakai utcán.

  Másnap hajnalban arra ébredek, hogy valaki durván dörömböl az ajtómon. Álmosan, az éjszakai fennléttől, nyújtózkodom, majd az ajtóhoz sétálok. Lassan, nyikorogva nyitom ki az ajtót, mire szembe találom egy dühös, kígyótekintettel.
  - Jó reggelt... - motyogom Pléeának, de ő csak - szó szerint - sziszeg egyet.
  - Már úton kellene lennünk - sziszegi ugyanazzal a hangsúllyal. Szinte már várom, hogy az alkaromba mélyessze méregfogait, de ez elmarad. - Kapsz fél percet hogy összeszedd magad - teszi hozzá, majd rámcsapja a szobaajtómat.
   Sóhajtva nézek végig magamon. Mindösszesen egyetlen rövidnadrág van rajtam, így jól látszódnak a hegek az egész testemen, amiket Aysa megvédésekor szereztem. Jobban mondva talán a lány védett meg engem, gondolom keserű szájízzel. Azonban ahogy eszembe jut Plénea, jobb kedvre derülök, és a lehető leggyorsabban felöltözők. Fűzöld köpenyemet ezúttal nem veszem magamra, mert úgy ítélem meg, elég meleg az idő. Miután még elvégeztem a dolgomat. Gyors léptekkel kiiramodok a szobából.
  Lent nem találom Pléneát, így kimegyek a fogadó elé. Ott megtalálom a nőt, amint szürke lovára rakja fel a fegyvereket tartalmazó ládát. Látom hogy küszködik vele, így odasétálok, és egyszerűen kiveszem a kezéből és a lóra rakom.
  -  Tudod Tadeusz, elég helyes vagy a mindent eltakaró köpenyed nélkül - szólal meg a kígyónő, mire rápillantok. Arcán semmilyen érzelmet nem tudok felfedezni.
- Nem számít - morgom, majd magamban hozzáteszem: - Ő úgyse látja.
Plénea magyarázatra váró tekintettel néz rám, de nem kérdez semmit se. Helyette rácsap a lova farára, mire az állat némán megindul. Egy hosszú utazás veszi kezdetét, úgy érzem.

   Hetekig vándorlunk Pléneával. Közben néha megállunk egy-egy városban, ahol a nő szívességért és információkért ad elfegyvereket. Némelyik városban eltűnik pár napra, majd kezében rengeteg új fegyverrel tér vissza. Addig én vigyázok a maradékra.
   A hosszú gyaloglások alatt van időm megismerni a kígyónőt. Mesél a gyerekkoráról, és az életéről. Még olyan történeteket is mesél, amik furcsa istenekről szólnak.
Egy nap én is mesélek neki Aysáról. Még az is kibukik belőlem, hogy a lány róka. Plénea furcsa szemekkel néz rám, majd másnap a kezembe nyomta a Démonölőt ezzel a mondattal:
  - Gyakorolj, hogy megvédhesd - súgta a fülembe, majd elsétált.
  Így a nappali gyaloglásokat éjszakáig tartó gyakorlások követték.