A Róka átka {Bejezett}

23.

Tadeusz
   Megdermedve figyelem a fa vastag ágába kapaszkodó jaguár véráztatta bundáját. Az állat fél pofája csurom vér - a jobb szeme környéke különösen - szájában pedig vörös-fehér tollak lógnak ki. Darek ép bal szeme elhomályosultan, vadan csillog. Nyoma sincs az átváltozott emberek épelméjűségének. Most sokkalta jobban hasonlít egy vadállathoz mint emberhez.
   Hangosat mordul a jaguár, majd leveti magát a fáról. Némán kezd el körözni körülöttem, miközben mancsai puhán surrannak az enyhém vizes avaron. Előhúzok egy tőrt, és védekezőn magam elé emelem. Darek valahogy más lett. Sohasem láttam senkinél se ekkora és ilyen vad dühöt.
     Felém kap a jaguár éles fogaival, de könnyen elugrom előle, és így egyvonalba kerülök a rögtönzött kis táborommal. A szemem sarkából meglátom a tüzemet, ami már éppen ég. Az égető fájdalommal nem törődve felkapok egy félig elégett fadarabot, és a jaguár felé dobom.
Az állat ahelyett hogy kikerülné, csak áll egyhelyben. Az utolsó pillanatban azonban arrébb lép egyet. Hangtalanul szánkázik el a jaguár mellett az égő fadarab, és sisteregve alszik ki a nedves avaron.
   Vad, fájdalmas nyávogásba kezd hirtelen Darek, és rázni kezdi a fejét. Végül egy dühös morgás közepette eliramodik az erdő sűrűjében. Elképedve figyelem a jelenetet. Viszont ahelyett hogy tétlenül ácsorgok, felkapom a kevéske holmimat és tovább indulok. Ráérek a dolgok miértjén később is gondolkodni.
    Hatalmas léptekkel indulok meg. A megégett jobb kezemet időközben egy nedves rongydarabba csavartam, de a lüktető fájdalom még így is szinte elviselhetetlen.
   Egyre jobban az az érzés feszít belülről, hogy nem értek semmit. A szellemmadár megjelenése és szavai, Darek megtébolyodása - mert nincs rá jobb szó ami vele történt - és Aysa... Annyi minden van, amit nem látok át. Mégis a legrosszabb, hogy a madár tudja hol van a lány, és nem akarja nekem elmondani.
   Miközben menetelek céltudatlanul előre, agyam folyamatosan jár. Próbálom összerakni az összefüggéseket, de azok nem akarnak sehogy sem összeállni.
    Az elkövetkezendő két napot az erdőben töltöm, de se a madár, se Darek nem tűnik fel. Az utóbbi hiánya miatt hálás vagyok.
A harmadik napon egy hatalmas várost érek el. Az élet nyüzsög benne, és minden utcán emberek sokasága árulja hangosan a portékáját. Az egyik bódé előtt megtorpanok. Egy különös kinézetű nő, idegen nyelven hirdeti a pultjára kitett fegyvereket.
  A nőnek szinte zöldes árnyalatban játszó bőre van, és szikrázó sárga szemei. Hosszú fonatban van összefonva különös barna haja. Ruhái is szokatlanok. Hosszú lila ruhát visel arany szegéllyel. A derekát pedig egy vastag, vérvörös kötél futja át. Jobban megnézve a nőt, karjain egy kígyómintás tetoválás virít feltűnően, mégis csak most veszem észre.
- Segíthetek? - kérdi immáron a nő úgy, hogy értem is. Elfordítom a tekintetem a nő elől, ugyanis kényelmetlen a helyzet számomra. Rámutatok az egyik hosszú kardra.
- Mennyibe kerül? - kérdem, majd átkutatom a zsebeimet.
- A Démonölő? Nem kerül pénzbe semmi se itt - feleli a nő. Kérdőn nézek rá a kard neve, és a fizetési módot illetően.
- Akkor mibe? - valami balsejtelem fog el a nőt illetően.
- Szolgálatba. Meg abba, hogy a kard elfogad-e magának. - A zöld bársonyszerű anyagon fekvő kardra pillantok. Markolata egyszerű mintázatú, csak csíkok borítják, végén egy rubintból, vagy más piros kőből faragott rózsával. A penge annál jobban van megmunkálva: az ezüstszínű fémbe gondosan olvasztott virágok és fura, groteszk lények százait munkálta bele a készítő.
- Miféle szolgálatot? És mitől különleges ez a kard?
- A nevében is benne van. Megöli a démonokat - azzal felkapja a kardot. - Had mutassam meg.
   Egy másik ember is odavetődik hirtelen ehhez a pulthoz. A furcsa nő szóba elegyedik vele, és hamar megtudja hogy a férfi egy karakállá tud átváltozni. A nő ezek után mosolyogva nyújtja a kezében tartott kardot a férfinak, aki elbűvölve veszi át a fegyvert.
     Azonban ahogy hozzá ér, felordít, és szinte eldobja a kardot. Elkerekedett szemmel figyeli a megégett kezeit, majd morogva elsétál.
- Mi volt ez? - kérdem felhúzott szemöldökkel.
- Mondtam már korábban is. Démonölő. Az összes olyant megégeti, aki át tud változni. Mert ők démonok. Csak a Kígyóisten a tiszta és szent. Ő hozza el a békét a Földre... - és sorolta az istenének jóságát. Viszont a mondandójából azt sikerült leszűrnöm, hogy az átváltozni képteleneket nem égeti meg a kard, viszont a többi embernek maradandó sérülést okoz.
     Felcsillannak a szemeim. Talán ez lehet a megoldás. Ezzel a karddal már akkora lesz a hatalmam, hogy képes lehetek megvédeni Aysát. Még a bátyám ellen is van ezzel esélyem.
  Lelkemben újra feléled a remény, és az elmúlt idő kétségbeesése tovább száll.
- Rendben. Mi lenne a feladatom ahhoz, hogy megszerezzem a kardot? - kérdem elszántan. Ha a fél karomat kéri, azt is szívesen odaadnám a nőnek a fegyverért cserébe. A nő abbahagyja az istenéről való áradozást, és arcán mosoly terül szét, így feltűnnek szájában a hegyesre reszelt fogai.
- Segítesz megkeresni a Kígyóistent.