A Róka átka {Bejezett}

20.

Tadeusz
   Megölte Sybillét. Csak ez az egyszerű, mégis kegyetlenenül valóságos mondat cikázik az elmémben. Elfelejtem Aysát. Elfelejtem hirtelen a testembe maró, hideg esővizet. Csak az előttem álló Darek rémült arca, és a sokévig dédelgetett bosszúm marad meg. Ami most gyilkos vággyal kap erőre, mint holmi parázs amire fát raktak.
-Ne tedd ezt...-morogja Darek, de nem foglalkozom vele. A kemény fém jólesően simul a tenyerembe
-Megbosszullak-suttogom, és a bátyámra vetem magam. Mindketten a földre kerülünk.
   A nedves kövezet az utolsó csepp meleget is kiszívja a testemből, de ez se érdekel. Minden erőmmel arra koncentrálok hogy lenyomjam Dareket. Sokáig birkózunk így. A mellkasomba nyilalló fájdalom se zavar meg abban, hogy küzdjek. Már-már majdnem sikerül teljesen a földhöz szegeznem, amikor érezhető remegés fut végig az ellenfelem testén.
  Három pillanat. Ennyi időbe telik, hogy a hatalmas jaguár fölém kerekedjen. Tehetetlenül fekszem a bátyám alatt, aki mancsaival a mellkasomon áll. Megint kudarcot vallottam. A hatalmas macska hangosan mordul fel az éjszakába. Sötét tekintetén egy pillanatig vad vágy suhan végig, de hirtelen megrázza a fejét, és panaszosan felnyávog, majd leszáll a mellkasomról.
    Percekig nézünk farkasszemet, egyszerűen megfordul a jaguár és komótosan elsétál. Távolról, az eső folyamatos lüktetésén át még hallom a hangját.
-Holnap találkozunk még Tadeusz. Akkor remélem hogy meg fogsz hallgatni...-azzal ő is eltűnik az idegen város esőáztatta utcáján.
     Nem kelek fel, hanem a hideg kövön fekszem, és hagyom hogy a víz az arcomon csurogjon végig. A szégyen és a kudarc együttes érzése szinte a földbe présel. Először Aysát hagytam cserben, most meg Sybille becsületét nem tudtam megóvni.
   Az a sok év kiképzés mind hiába való volt. Ahelyett hogy megerősödtem volna, csak egyre nagyobb lett a szakadék köztem és a társadalom között. Mit is gondoltam? Hogy majd egy átváltozni képtelen ember majd kivívja a helyét a világon? Vagy hogy... Nem sikerül befejezni a gondolatot. Túl sok a fájdalmam. Ezt már nem tudom eltűrni.
    Felpattanok. A köpenyem a felszívott víztől súlyosan csattan neki a hátamnak. Csak most jövök rá, hogy mennyire is fázok valójában. Kezeimet szorosan magam köré fonom, majd megindulok előre. Lépteim bizonytalanul toccsannak a vízben.
    Még javában tart az éjszaka, mire kiérek a városból. A határ éles kontrasztban áll a természettel. A városban komor házak magasodnak, majd minden átmenetet nélkülözve a tölgyfák veszik át az uralmat.
      Konkrét terv nélkül indulok meg. Csak annyit tudok, hogy minél messzebb akarok kerülni a várostól és Darektől. Megtorpanok hirtelen és ökölbe szorul a kezem. Mit csinálok megint a kudarcom után? Egyszerűen feladom és megfutamodva elmenekülök. Mindig ezt teszem...
    Az öklömre pillantok. Elég ebből. Ez nem én vagyok. Ez a szerencsétlen aki elrohan bármi elöl, ami akár csak egy kicsit is próbára tesz engem. Sarkon fordulok, és visszaindulok a városba.
   

  Hangosan nyikordul meg alattam az elöregedett deszkapadló. Mozdulatlanná dermedem azonnal, de tisztában vagyok azzal, hogy lelepleződtem.
-Már vártalak öcskös-mondja színtelen hangon Darek fel sem nézve a papírokból, amelyek a rozoga seszínű asztalon tornyosulnak kötegszámra.
     Összeszorított foggal lépek előre egyet, és így már teljes egészében megvilágít a koszos ablaktáblákon beszökő hajnali esővel áztatott gyenge fény. Darek végre megfordul. Mozdulataiból csak úgy süt a nyugalom. Ettől csak még dühösebb leszek.
-Szeretnék neked valamit mondani...-kezd bele a bátyám gondterhelt arccal.
-Miért ölted meg?-kérdem dühösen a szavába vágva. Bal kezem ujjai szorosan fonódnak az éles tőrre. Darek tekintete a fegyverre vándorol, majd újra felnéz rám.
-Mindennek megvan a maga oka Tadeusz-közli nemes egyszerűséggel. Már szóra nyitnám a számat, de folytatja Darek.-Azt akartam mondani neked, hogy apánk meghalt.
    Szavai nyomán fájdalmat kellene éreznem. Vagy legalább szomorúságot. Azonban semmit se érzek. Az apám önként dobott el magától tíz évvel ezelőtt. Az alatt az idő alatt felszakadt az összes érzelmi kapcsolatom azzal az emberrel.
-És?-hangom érzelemmentes. Végig nézek a kis szobán.
      Órákba telt mire megtaláltam a bátyámat egy kis lepukkant fogadó legeldugottabb sarkában. A helyiség összes berendezését egy szalmával kitömött matrac és a rozoga kisasztal alkotja. Meg persze a szék amin Darek ül nyugodtan. Utazóruháját levetette, és most a szék háttámláján lóg céltalanul.
-Nincs és. Meghalt. Bizonyára hallottál róla, hogy kik örököltek mindent-folytatja Darek, mire felvonom a szemöldököm.
   Az hogy most itt ül velem szemben Darek, nyilvánvalóvá teszi hogy nem kapott semmit se. Az elnyűtt arca pedig csak ezt a hatást tetézi. Azonban nem értem a többes számot. Nem szokás több emberre hagyni a vagyont.
-Nem, nem tudom-válaszolom. Egy pillanatra sem veszem le a bátyámról a szemem, így nem tudja elrejteni azt a bizonyos gondolatot, ami egy pillanatra átsuhan az arcán. Azonban hirtelen elmosolyodik. Barna szemeibe valami megvillan, ami a régi emlékeket idézi fel.
-Találgass Tadeusz. Mi abban a játék, ha rögtön megmondom a választ?-ragadozó módjára elmosolyodik.
    Szorosabban fonódnak az ujjaim a kezemben tartott tőrre. Nincs kedvem Darek piti figyelemelterlő játszadozásaihoz.
-Kik kapták meg?-sziszegem a fogaim között.
     Hangos koppanással csapódik neki hirtelen valami az ablaktáblának. Nem nézem meg hogy mi az, helyette Dareket figyelem. Készül valamire. Újra nekiütközik valami az ablaknak, azonban most még hangosabb a koppanás.
-Mire megy ki ez az egész Darek?! Nem véletlenül bukkantál fel itt...
     Reccsenés kíséretében változik át a bátyám, majd elrugaszkodik. Szinte lassítva látom ahogy a levegőben úszva repül közeledik felém. Közben hangos üvegcsörömpöléssel adja meg magát az ablaktábla. Arra kapom a fejem, mire egy hatalmas testű, sötét tollú bagoly zuhan be a szobába.
  Egyenesen a felém ugró jaguárnak zuhan, mire az valahogy kitér előlem, és egyenesen a falnak ugrik. A bagoly tollain vér csillan ahogy erőtlenül a megszédült nagymacskára veti magát.
    A jaguár idegesen felmordul, majd a mancsával próbálja elhajtani a madarat. Azonban a sérült állat kikerüli az éles karmokat, és egyenesen a jaguár szemébe vájja a csőrét. Éktelen morgás közepette röppen arrébb, és kiköpi a szájában tartott szemdarabot. Teljesen lefagyva figyelem az eseményket.
-Keresd meg... Keresd meg nekem Kiritót amíg nem késő...-a bagoly hangja messziről jön, azonban mégis kristálytiszta. Vadul felmordul a félszemű jaguár, de senki sem mozdul meg.-Menekülj Tadeusz, és metsd meg...
    Azzal átharapja a hatalmas macska a bagoly nyakát.