A Róka átka {Bejezett}

27

Tadeusz

Elakad a lélegzetem, ahogy meglátom az égbe szökő tornyokat. Még sohasem láttam ekkora várost. Megtorpannék, és órákig bámulnám a folyó partján magasodó fehéres várost, azonban Plénea egyre gyorsabban lépked, így kénytelen vagyok követni őt. Borostyánnal körbefuttatott várfal öleli körbe az épületeket.
A kapunál hatalmas tömeg ember gyűlt össze, így beletelik egy-két órába, mire átjutunk rajta. Szégyen egyre idegesebb lesz a nyomor miatt, így Plénea fáradhatatlanul igyekszik nyugtatni őt.
Bizseregni kezd a tarkóm, mire a Démonölő markolatára helyezem az egyik megviselt kezemet. Egy sokgyerekes anya összehúzott szemmel méreget, de nem
foglalkozok vele. Valaki figyel engem. Tudom, butaság, hiszen egy tömeg közepén vagyok... De mégis. Ott előrébb egy fekete csuklyás alak tolakszik? Mérges leszek a kígyónőre, hiszen ő ültette el a bogarat a fülembe, miszerint vadásznak rám. Sőt, az a leghihetetlenebb számomra, hogy apám rám hagyott mindent. Ki kell derítenem valahogy, hogy miért.
Mikor átjutunk a kapukon, nyomban szállás után nézünk. Azonban nem sikerül elsőre találni egyet, amiből nem zavarnának el minket. A fogadós ordítozva, koszos törlőrongyát lengetve zavar ki minket onnan, mert állítása szerint nem fogad boszorkányokat. Az sem segített a helyzeten, hogy erre Plénea ,, elátkozza" a férfit egy bűbájjal. Az állítólagos varázsige azonban egy a Délvidékről származó altató dal, de a kocsmáros nem ismerte az ottani nyelvet, így elhitte hogy megátkozták. A helyzeten még az sem segített, hogy a kígyónő fenyegető hangon adja elő az egészet, monológja végén pedig szétszór egy marék port. Nem tudom honnan szerezhette, vagy miért volt nála.
- Még eljövök érted - sziszegi a kígyónő, majd kimasírozik a helységből. Legszívesebben a fejemet fognám, de ellenállok a kísértésnek, és csak utána eredek. Kint magamra húzom a köpenyem csuklyáját, a perzselő forróság ellenére is, és megállok Plénea előtt.
- Erre miért volt szükség? - kérdem, és a mellkasom előtt karba font kezekkel figyelem, hogyan köti ki Szégyent. A ló tomporán izzadságcseppek csillognak.
- Megsértett - mered rám összehúzott sárga szemekkel a kígyónő. Felsóhajtok, és leengedem kezeimet.
- Mi lenne, ha a következő fogadónál én beszélnék? - ajánlom fel, de a nő megrázza a fejét. Barna fonatai a levegő repülnek arca körül.
- Milyen szolgája lennék én a fenséges Kígyó Istennek, ha még egy szobát sem tudok szerezni magunknak? - kérdi, és elkezdi magasztalani istenét. Beletemetem az arcomat kezeimbe, és próbálom figyelmen kívűl hagyni Pléneát. A nő több tucatszor is elmesélte már nekem a Kígyó Istenének hős tetteit, bölcsességét, igazságosságát... Elég volt egyszer végighallgatni, hogy tudjam, Plénea meghibbant.
Szerencsére hamar elérjük a következő fogadót. Hasonlóan néz ki, mint a körülötte terpeszkedő házak: fehér vakolat, fényes fekete tető, apró ablakok. Egyedül az ajtó felett lévő tábla hirdeti: Szürke Kígyó fogadó.
Plénea rettentően megörül a név miatt, így nyomban be is nyargal. Sóhajtva kötöm ki Szégyent a fogadó istállójában, ahol több másik ló rágja egykedvűen a szénát. Mire végzek, a nő kirobog az ajtón. Kezében két kulcsot lóbál. Széles mosolya láttatni engedi meghosszabbodott, begörbülő szemfogait. Odalép mellém, majd nyögve emeli le a ládáját. Segítek neki becipelni. Miközben a szobáink felé tartunk, találkozunk a fogadóssal, aki ferde szemmel néz ránk. Izmos, masszív testén számtalan heg húzódik meg, ami miatt inkább gondolnám harcosnak, mintsem fogadósnak. Arca egy részét vágás szeli át, ami egykor levitte orra és szája egy részét.
- Készítsd elő a Karmokat. Utána azt csinálsz reggelig, amit akarsz. Csak ne ölesd meg magad a Hópárduccal - fenyeget meg a mutató ujjával Plénea a szobáink előtt. Megforgatom a szemem.
- Mintha ez így működne Plénea. Majd ha találkozok vele, mondani fogom neki, most ne öljön meg, mert a nagy Kígyó Isten szolgálójának szüksége van rám még - a hangom szinte már-már csöpög a túlcsorduló iróniától. Plénea szélesen elmosolyodik.
- Ez a beszéd fiú! - megveregeti a vállamat szabad kezével, majd kezembe nyomja a Karmokat. A fegyver lehetetlenül súlyosan meredez az ég felé.
A kígyónő bemasírozik saját szobájába, miközben óvatosan egyensúlyozik a nehéz ládával. Követem példáját.
Egy kis, seszínű szobában találom magam. Egyetlen ablaka nem az utcára, hanem az udvarra néz. A szobát egy nagy ágy foglalja el, amit szalmával béleltek ki. Az egyik sarokban, egy széken találok egy dézsában vizet, így a Karmokat az ágyra helyezve, gyorsan megmosakodom.
Ezután kifényesítem a fegyvert, és egy zöld, pikkelyeket mintázó bársonyba csomagolom. Az egészet egy fehér, finoman font kötéllel rögzítem. Az egészet beletuszkolom a zsákomba. Elgondolkodok ezután, hogy mit is kellene csinálnom. Plénea reggelig elengedett...
Végül a legegyszerűbb dolgot választom amit tehetek: végig heveredek az ágyon ruhástul. A szalma bélés puhán öleli körbe testem. Gyorsan elfog az álom.
Aysa