A Róka átka {Bejezett}

18.

Tadeusz
   Összehúzott szemekkel méreget a bátyám. Én is hasonlóképp teszek. Percekig állunk némán, mire Darek elmosolyodik. Végig nézek zöldesbarna utazóruháján. Rettentően el van rongyolódva.
-Mi járatban vagy itt?-kérdi hirtelen. Meglepődőm a kérdésén. Már éppen válaszolnék, amikor Aysára néz, és még szélesebben elmosolyodik.-És kit tisztelhetek ebben a szépséges nőben?
    Aysa még szorosabban lapul hozzám. Meg tudom érteni. Én sem kedvelem a legidősebb bátyámat.
-Semmi közöd hozzá-morgom, és magam mögé tolom a lányt.
-Ugyan Tadeusz, nem kell ilyen ellenségesen viselkedned velem-emeli fel Darek a kezét. Nem reagálok erre semmit se.
    Körülöttünk egyre nagyobb tömeg kezd gyűlni. Páran Aysa felé kezdenek el mutogatni, ami nagyon irritál.
-Gyere menjünk innen-húzom el Aysát. Darek még utánam kiállt valamit, de nem foglalkozom vele.
     Percek alatt eltűnünk a tömegben. Az alkonyodó, ugyanakkor mocskos utcákon sietősen lépkedünk. Aysa nem szól semmit se, csak némán szorítja a kezemet.
     Meglátok egy fogadószerűséget és rögtön arra indulok. Aysa elengedi a kezemet, és megáll. Hatra nézek rá, de ő félrebillentett fejjel, mozdulatlanul áll.
-Mi a baj?-kérdem tőle, mire megrázza a fejét.
-Ne ide jöjjünk-suttogja.
    Bólintok, és tovább indulok. Aysa is megindul. Ahogy sötétedik, egyre kevesebb embert látok az utcán.    Akiket pedig látok, azok is nagyon kétesnek tűnnek. Megszaporázom a lépteimet.
-Hé, te ott!-hasít egy éles hang a hűvös éjszakába. Úgy teszek, mintha nem hallottam volna. Szorosan magamhoz húzom Aysát, és nyugodt léptekkel megyek tovább.-Nem halottad?! Te ott, a zöld köpenyes!
    Megtorpanok. Reméltem, hogy le tudom rázni a férfit, de ezek szerint nem sikerült. Ahogy lassan megfordulok fájdalom hasít a mellkasomba ismét, mire elnyomok magamban egy fájdalmas nyögést.
   Velem szembe, pár méterre egy nagydarab férfi áll a sötétben. Úri ruhájának díszein megcsillan a házakból előtörő soványka fényforrás.
-Nem lesz semmi baj-suttogom Aysának, aki erre csak bólint. A férfira emelem a tekintetemet.-Mi a gond?
A hangom visszhang nélkül suhan tova a mocskos utcán. A nagydarab elmosolyodik.
- Csak annyit akartam kérdezni, hogy kölcsön adnád-e a melletted álló lány-mutat Aysára. Összeszorítom az állkapcsomat. Nagy erőfeszítésbe telik, de megállom, hogy ne verjem meg.
-Nem-jelentem ki, és elfordulok. Mély levegőt veszek, és Aysára nézek, aki reszketve áll mellettem, és csak maga elé mered. Már éppen elindulnék, amikor ismét megszólal.
- Akkor újra fogalmazom csak a te kedvedért. Most kölcsön adod a kis vöröskét, különben...
     Nem tudja befejezni a mondatot, mert az arcába csapódó öklöm elhallgattatja. Meglepetés csillan a szemeiben, majd rongybabaként omlik a mocskos kövezetre.
    Éles hang keretében szökik ki a tüdőmből a levegő. Nem bírom ki, és felkiáltok a mellkasomba szökő fájdalomtól. Átfonom magam előtt a kezeimet, hátha az segít.
     Közben nem veszem észre az árnyékokból előlépő alakokat. Elkerekedett szemmel nézek rájuk. A földön fekvő férfi erőtlenül rám mutat, mire a sötét bőrű férfiak elmosolyodnak.
      Hátrálni próbálok, de rettentően szúr a mellkasom. Lassan, kínzóan lassan előhúzok egy tőrt, és magam elé emelem védekezően. Lopva hátrapillantok. Aysa kővé dermedten és teljesen sápadtan reszket. Így nem tudom megvédeni.
     Tehetetlenül markolom a tőrt a kezemben. Közben egyre csak közelítenek felém a férfiak. Az egyik egy reccsenés keretében változik át egy oroszlánná. A sötétség ellenére is meg tudom állapitani, hogy fekete a színe.
     Nekiugrom az egyiknek, mire az játszi könnyedséggel kikerül, így én majdnem elesek. A fájdalmasan összeszorítom a fogamat, és újra rárontok. Ismét elhajol, de ezúttal vissza is üt. Próbálom kivédeni, de nem bírom a bordáimra nehezedő nyomás miatt.
      A tarkómon ér az ütés, így én is a földre rogyok. Próbálok felkelni, de mozdulni se bírok a fájdalom miatt.     Tehetetlenül figyelem a felém közeledő támadókat. Még ketten átváltoztak, így három fekete oroszlán, és két ember közelít felém.
       Hangos reccsenés hasít a büdös levegőbe. A hang irányába fordítják a fejüket. Én is arra fordulok, de nem látom sehol se Aysát. Átváltozott volna? A választ egy éles kiáltás adja meg. Előre kapom a fejemet. Még pont elkapom a fehéres villanást. A hozzám legközelebb lévő férfi némán tátog, majd a nyakához kapja a kezét. Nem sokat ér el vele, mert a a feketének tűnő vére ugyanúgy ömlik.
     Az egyik oroszlán mérgesen felmordul, és a levegőbe szagol. Vadul csapkodja a farkát, és a földet karmolja. A többiek is követik a példáját. Az utolsó ember is átváltozik.
     A nagydarab férfi is feltápászkodik közben, és az orrára tapasztott kézzel mér végig.
-Hova lett a lány?-kérdi gúnyosan, majd átváltozik ő is.
    Nem tudom megállapítani, de talán egy rénszarvas áll előttem. Egy másik helyzetben mulattatna a helyzet, de most valahogy nincs kedvem nevetni.
     Az állat lehajtja a fejét, és fújtatva kezdi rúgni a földet. Az oroszlánok erre vad morgásba kezdenek, és köré gyűlnek, azonban a szarvas arrébb rúgja őket, és kilép a körből.
     A semmiből előtűnik ismét a hatalmas, hófehér-vörös róka, és hangtalanul ráveti magát a szarvasra.