A Róka átka {Bejezett}

3.

Aysa
    Kilépek a ház ajtaján. Hallom, ahogy felmordul mellettem Frederick, de nem foglalkozom vele. Elindulok a hátsó kertbe, és hallom, hogy Tadeusz utánam fut.
-Mindenki így viselkedik veled?-kérdi miután hallótávolságon kívülre értünk az őrtől.
  Bólintok. Nem akarok többet mondani neki. Nem akarom, hogy ő is gyűlöljön. Elég az összes többi ember...
-Vigyázz!-ránt vissza Tadeusz egy kiáltás kíséretében. Egyensúlyt vesztve dőlök neki. Ruhájának erdő szaga van. Elhúzódok tőle.
-Mi történt?-kérdem zavartan. A köztünk lévő távolság ellenére az orromba marad Tadeusz illata.
-Majdnem beleestél egy gödörbe-adja meg a választ.-Miért nem figyelsz?-kérdi egy kis szemrehányással a hangjában.
  Felhúzott szemöldökkel nézek felé. Most ironizált az előbb Tadeusz, vagy  csak nem tudja, hogy vak vagyok? Ezt a kérdést nyitottan hagyom, és inkább megyek tovább abban a reményben, hogy nem sétálok bele egyenesen egy újabb gödörbe.
   Kivételesen mellém pártol a szerencse, így baleset nélkül eljutok a kert végébe. Ott mélyen magamba szívom az illatokat, majd kényelmesen elhelyezkedem. Tadeusz is követi a példámat, és leül, majd előveszi, feltehetőleg amit Arvidtól kapott, papírt, és némán olvasni kezd.
- Aysa kisasszony úgy sajnálom!-kiabálja már messziről Ihail. Futás tompa zaja hallatszódik, ami fokozatosan erősödik. Végül lihegve megáll előttem a kertészfiú.
-Ugyan miről beszélsz?-kérdem mosolyogva.
-Arról... Arról, hogy nem kerítettem el a gödröket.-Valószínűleg lehajtja a fejét Ihail, mert valahogy furcsán hallom a hangját.-Én el akartam, de... de Ettan úr megtiltotta nekem. Sajnálom...
- Nem a te hibád-sóhajtom. Tipikus, hogy az apám ott tesz nekem keresztbe, ahol csak tud.-Mindenesetre nem tudnád hamar befejezni a kertet?
-Igyekszem Aysa kisasszony-mondja egy kis vidámsággal a hangjában Ihail.-További szép napot!-azzal el is fut. Ahogy jött, úgy el is tűnt.
   Csendben üldögélek tovább. Tadeusz se szólal meg, csak olvasgat csendben. Remélem, hogy mond valamit, akármit, de csalódnom kell. Csak némán olvas. Az időt csak a lapok surrogásából, és a hőmérséklet csökkenéséből állapítom meg.
-Nekem most mennem kell-csukja össze a könyvét Tadeusz.-Holnap reggel találkozunk Aysa kisasszony.-mondja és feláll.
-Ugyan hagyd, csak hívj Aysának.
  Valószínűleg bólint Tadeusz egyet, mert szó nélkül elemegy. Csak a távolodó léptei jelzik magányomat. Sóhajtva állok fel, és indulok vissza a házba. Mindvégig az ösvényen szinte csigalassúsággal araszolok vissza, viszont ennek köszönhetően most nem esek bele egyetlen gödörbe sem.
   A ház ajtajában szokásosan Frederick fogad.
-Hazatért a bárányka-üdvözöl gúnyosan. Figyelemre sem méltatom, egyenesen bemegyek a házba.
   Ott felbotorkálok a hatalmas márványlépcsőn. Ez normális esetben perceket venne igénybe egy átlagos embernek, de nekem fél órámba telik. Minden egyes csúszós lépcsőfokot ki kell tapogatnom a lábammal, mielőtt rálépnék.
    Amikor elérem a százötvenhatodik lépcsőfokot is, mosolyogva, és sokkal biztosabban indulok tovább. Azonban ez hamar megváltozik, ahogy elterülök a földön.
-Mi a fenét művelsz?-sivítja egy éles hang. Felemelem a fejem a hideg márványról, mire egy kéz csattan az arcomon. Fájdalmasan kapom oda a kezemet.
- Miért bántod?-kérdi egy gyermeki hang mellőlem. Szinte azonnal felismerem Ermengand vékony hangját. A kislány szótlanul áll fel mellőlem.
-Bántott téged úrnőm-mondja mérgesen a nő, akitől az imént a pofont kaptam.
-Ó! Értem!-kiált a kislány. Valami kegyetlen van a hangjában, aminek nem szabadna ott lennie.-Akkor büntetést érdemel.
-Milyen okos vagy Ermengand úrnő!-mondja büszkeséggel telt hangon a nő. Megborzongok. Hátrálva próbálok mászva menekülni a csúszós márványon, de egy kéz markol a hajamba, ami megállásra késztet.-Hová igyekszel te kis féreg?-megrántja a hajamat, mire könnyek szöknek a szemembe.
-Mi folyik itt?-mennydörgi egy hang. De nem a megfelelő hang.
-Bántotta az úrnőt...-kezd bele a hajamba markoló nő, de belefojtja a szót az arcomon csattanó pofon.
-Nem megmondtam, hogy ne bántsd Ermengandot te szörny?-sziszegi apám az arcomba.
-De én nem...-tiltakozom, de ezúttal a gyomromba kapom az ütést. A hajamba markoló kéz azonban nem engedi, hogy összekuporodjak, vagy védekezzek.
  Még rengeteg ütést kapok apámtól, mielőtt elengedne. Forró könnyekkel, és hasra szorított kézzel tántorgok be a szobámba. Ott addig zokogok, amíg a sötétségbe nem rántanak az álmok.

Tadeusz
-Nekem most mennem kell-csukom össze a nem épp túl izgalmas könyvemet. Órák hosszat olvastam annak reményében, hogy a mellettem ülő lány elkezd velem beszélgetni, de Aysa csak előre bámult némán. Azt megértem, hogy szép ez a kert... De akkor is, ez már túlzás.-Holnap reggel találkozunk Aysa kisasszony.
-Ugyan hagyd, csak hívj Aysának-néz felém mosolyogva.
   Valahogy túl furcsa a tekintete, így csak bólintok. Az a hatalmas sebhely a bal szeménél pedig egyenesen félelmetes. Ilyen sérülést még a katonák is ritkán szereznek, és még ritkábban élik túl.
  A mély gödröket kerülgetve megyek ki a kertből. Nagyon elbambulhatott Aysa, hogyha majdnem beleesik egy ilyen gödörbe.
   Sóhajtva lépek ki a ház főkapuján. Arvid a levelében meghagyta, hogy vásároljak be pár dolgot. Ezen kívül meghagyta, hogy mindennél jobban vigyázzak az unokahúgára.
   Bevallom, kicsit furcsállom, hogy ennyire törődik Aysával. Senkinél nem láttam még ilyen szintű szeretetet. Furcsa, hogy egy ilyen helyen kell látnom először.
   Ezen kívül az is furcsa, hogy azt írta Arvid, meséljem el Aysának a világot, mert rettentően örülni fog neki. Talán a lány értelmileg sérült? Az megmagyarázná, hogy órákat üldögélt előre bámulva. Vagy nem tudom. Mindenestre valami nem stimmel Aysával.
-Hé! Vigyázhatnál!-kiált egy nő ahogy nekiütközőm.
-Elnézést...-kezdek bele, de a nő már el is tűnik az alkonyodó utcán. Páran rosszallóan pillantanak rám, majd ők is tovább mennek.
  Sietnem kell, ha el akarok mindent intézni. Először egy ruhaboltba térek be. Az eladó egy lány, aki mosolyogva figyeli minden mozdulatomat. Végül idelibeg hozzám.
-Miben segíthetek?-kérdi a szempilláit rebegtetve. Sóhajtok, majd a kezébe nyomok egy kupac ruhát, majd elmosolyodom.
-Ezeket megveszem-mondom, mire a lány puffogva elmegy. Kifizetek mindent, és tovább indulok.
   A listán szereplő következő dolog a fegyverek, de hoztam magammal, így azt ki is húzhatom. Már indulnék tovább, amikor kiabálás üti meg a fülemet.
   Kíváncsian indulok a hang irányába. Azonban csalódnom kell: csak két, feltehetőleg testvérek, szarvas csatázik. A nagyobb méretű hamar a földre kényszeríti a kisebbet, így az megadóan változik vissza emberi alakba. Körülöttük az emberek éljenzésbe kezdenek. 
   Egy gondolat fészkel a fejembe. Mi van, ha Aysa is ugyanolyan mint én, és ezért utálják őt? Hiszen mindenhol gyűlölik az olyanokat, akiknek nem sikerült sohasem átváltozni. Valahogy szinte boldog leszek a tudatra, hogy nem egyedül vagyok a világon. Ő is olyan mint én.
   Fütyörészve indulok tovább a következő dolgot beszerezni. Közben persze az emberek megbámulnak. Hiszen nem vagyok közéjük való.