𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

5. -Lesérültem-

Úgysem történik majd semmi...
De mégis!

Remegve benyitottam az erdőben talált régi faházba a hideg kora reggelen. Nem kellett volna... Ahogy benyitottam, alig kaptam levegőt. Láttam, hogy rengeteg fegyveres pasas állt az épületben, azt hiszem reflekszből rámlőtt az egyik. Ráadásul nem egyszerű kis pisztojjal. Nyílpuskával. A nyíl a hasamba fúródott és összeestem.
Összeszorítottam a fogaimat, felszisszentem.
-Á a seggem! Ez fájt!-Stiles is leesett rólam. Éppen grimaszolva a fenekét vakarta.
Kérdőn, fájdalmasan néztem rá. Kik ezek? Talán valami körözött bűnözők rejtekhelyére tévedtünk be? A pólómon átázott a vér, egyre feltűnőbben. Megpróbáltam a dzsekimmel elállítani a vérzést, de nem sokat számított. Főleg hogy a nyíl még mindig bennem volt. Kezdett minden elsötétülni, de tudtam, most nem ájulhatok el. Ilyen helyzetben nem. Másrészt mi van, ha most becsukom a szemem, és többé nem nyitom ki?
-Menjünk! Stiles menjünk már!-Lökködtem. El kell mennünk innen. Megpróbáltam feltápászkodni. Nem igazán ment. Többször is nekiindultam, sikertelenül.
Kapkodva rám nézett. Nem tudott felállni.
Valaki felénk közeledett. Szürke hajú, borostás fickó. Stilesra pillantott, majd odament hozzá, és leguggolt.
-Stiles?-lassan beszélt, félmosoly volt az arcán, de nem az a jó féle mosoly...gonosz volt- Mit kerestek itt?-kérdezte a pasas.
Egy ideig félrenéztem a többiekre. Mindenki minket bámult. Felismertem amelyik rámlőtt. Engem, majd Stilesékat leste.

Stiles szemszöge

Tudtam, hogy nem kellett volna benyitni. Tudtam, és megmondtam. Nem az én hibám. Már azt sem tudtam melyik rosszabb: Derek és az ennél kínosabb helyzet, vagy az, hogy Anne-t meglőtték, velem meg elkezd beszélni Argent?
-Semmit. Mi csak... Eltévedtünk. Na és maguk?-feleltem-
Megint az a rossz mosoly.
-Menjetek el, Stiles-mondta már feszülten.
Aha. Oké. De hogyan? Mindketten alig tudunk menni. Ha tudunk, egyátalán. Anne-re néztem, ő vissza. Megfogtam a nyilat, majd magam féle húztam. Éreztem... Mély. Nem ment. Összeszorítottam a fogaim, és újra megpróbáltam. Felüvöltött, könnyezett. Még egyszer ugyanez, és kint volt. Rögtön odaszorította a pólóját. Felálltunk,nagy nehezen és kimentünk. Innen már tudtam merre kell menni. Nemsokára oda is értünk az úthoz. Talán a lábam nem törött el, már kevésbé fájt. Anne-nek is alig vérzett a sebe. Azt tudom, hogy ez egy olyan heg lesz, amit nem fog elfelejteni egyhamar.
Felhívtam Scottot, hogy be tudna-e vinni minket a kórházba. Hamarosan itt lesz. Elmondtam neki mi történt, közben Anne is kérdezett valamit, de éppen nem figyeltem.
-Hm?
-Kik voltak ezek? Kit hívtál?-kérdezte újra
-Nem tudom-Muszáj volt kamuznom, nem mondhattam el neki az igazat. ,,Vérfarkas vadászok, és azt hitték te is az vagy, tehát meglőttek"..- Am, egy barátomat hívtam. Scottot. Eldob minket a kórházba...