𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

7. -A harapás ajándék-

Nem lélegzik!

Anne szemszöge

Velem semmi sem történt. Ez nem lehetett igaz. Lehetetlen hogy ilyen történt. Ez csak egy álom volt... Biztosan csak az.
A szemeim be voltak csukva, és nem mozdultam, bármennyire is igyekeztem. Olyan volt, mint amikor egy rémálomból akarnék felkeni, sikertelenül. Szerencsére hallottam Stiles hangját, mire kicsit megnyugodtam. A szavakat nem tudtam kivenni, de aggódott. Több hang. Talán Scott. Igen, ez ő. De a többi?
Akárhol is voltunk, nem csak mi hárman. Még mindig mozdulatlan maradtam. Ki akartam nyitni a szememet.
Mi történik? Kik ezek? Ez még álom? Abból akarok felkelni? Az tényleg gyíkember volt?
Ahol feküdtem, az nem ágynak tűnt. Poros volt, hideg és kemény. Valami fém?
-Nem tudom, hogy fel fog-e ébredni-hallottam Stiles aggódó hangját.
-Fennt vagyok! Stiles! Hallassz?
-Valamit tenni kellene-Scott hangja volt
-Hahó! Srácok fennt vagyok!
De hát én fennt vagyok. Vagy mégse?
A szám nem mozgott amikor beszéltem. Lehet, hangot sem adott ki. Még mindig feküdtem, csukott szemmel, mozdulatlanul. Meghaltam? Álmodok?
Ez a helyzet kimondhatatlanul idegesítő volt, legszívesebben lekapartam volna az arcomat.
-Nem ismerem. Miért segítenék? Ti sem ismeritek-Ez egy ismeretlen férfi lenéző hangja volt.
-Nem hagyhatjuk meghalni. Valamit tenni kell. Nem hagyhatjuk csak úgy...
Sóhajtás
-De nem alszok!!! Hallak titeket! Ti miért nem?
Már nagyon ideges voltam. Mikor térek magamhoz?
-Nem tudsz tenni valamit?-Scott beszélgetett a férfivel
Nem hallottam választ. Türelmetlen voltam és ideges. De már nagyon.
-NEM KELL TENNI SEMMIT! Semmi bajom sincs!-üvöltöztem-Ne legyetek már ilyen furák! Halljátok?
Ez után pedig csak lestem mint a hülye. Mivel már láttam őket. Csak az hangos kiakadásom után vettem észre, hogy már felültem.
A legkínosabb pedig az volt,hogy hallottak. Felébredtem.
Hatan voltak abban a koszos metrómegállóban, ami szerencsére már elhagyatott volt.
Scott, Stiles, két talán velem egyidős srác meg egy csaj,és valami huszonakárhány éves pasas.
Szerintem halloták, hogy mit mondtam. Mindenki lefelé nézett rám (mivel jól sejtettem, a padlón vagyok).
-Vagyis... Mi történt?-szólaltam meg végre, bár tudtam mi történt, nagyjából.
Újra éreztem a fájdalmat, majd próbáltam felállni egy metró szélébe kapaszkodva.
Megbánóan néztem rájuk a kiabálás miatt, de nem tehettem róla hogy kiakadtam. Más is bekattant volna ilyen helyzetben.
Teljesen ledöbbentek... Élek, juhú, most már megmagyarázná valaki mit keresek itt és kik ezek?
-Nem emlékszel rá?-kérdezte Stiles a szemembe nézve,mire felém jött.
-A szörnyesdi után semmire-feleltem őszintén-Hol vagyok?... Kik ezek?
Senki nem szólt semmit. Pedig azt hittem a szörny szóra meglepődnek. Nem is furcsálták a helyzetet. Mintha nekik ez egy mindennapi szó lenne. Például, hogy kenyér...
-Miről maradtam le? Mi volt az a gyíkcucc? Scott hogy csinálta azt?
-Mit látott?-kérdezte a pasas Stilestól, miközben igyekeztem felállni
-Mindent-válaszolt a fiú.
-Szóval? Elmondhatnátok végre mi ez az egész.
Eközben a másik három valaki meg sem szólalt. Csak nézték figyelemmel mi történt. Aki megszólalt arra néztek. Ezért most éppen rám, én pedig mit lestek idióták pillantással tekintettem vissza. Bár olyan érzésem volt, mintha én lennék az ő terepükön. Ebben szerintem igazam volt, mivel a ,,főnökpasas"sem látott szívesen; Nem ismerem, miért segítenék?
Mind a hatan egymásra néztek. A tudtomon kívül akarták megbeszélni mit mondjanak. Nem hétköznapi dolog lehetett, arra fogandi mernék.
-Mondjátok el!-kicsit vártam a reakciójukra, továbbra sem mondtak semmit, gondolkodtak- De ha nem akarjátok, akkor Stiles, legalább te elvihetnél orvoshoz. Nem kell a morcos segítsége!
A pasas rosszallóan rám nézett, amitől be kell valljam kicsit beijedtem. Hátrébb is húzodtam, már amennyire lehetett.
-Ilyen sérüléssel nem vihetitek kórházba. Mégis mit mondanátok, mi történt, hm?-mondta az előbbi csúnyán néző.
-Akkor most tudsz segíteni, vagy nem?-kérdezte Scott türelmetlenül.
Nem velem szemben álltak, de láttam hogy vörös lett a szeme a góré kinézetűnek.
-Meglátom mit tehetek-mondta gyorsan.
-Ne, ne várj! Előtte be kéne avatni!
A vörösszeműnek megint sikerült rámilyesztenie...
Nem nagyon foglalkozott azzal amit Stiles mondott, elindult felém (még mindig vörösen világító szemmel), majd félúton nézett csak vissza rá;
-Arra már nincs idő-mondta, majd ismét közelített felém.
A szótlan hármas még mindig kussolt. Csak egymásnak beszéltek. Halkan. Nem tudták mi fog történni, Scotték sem,velem együtt.
Újra minden kezdett elsötétedni, de láttam, és hallottam, amit kellett....viszont haldokoltam...
-Derek várj!-ezzel elindult hozzám Scott és Stiles is.
Tehát a furifickónak Derek a neve. Már ott állt mellettem, Scotték kicsit mögötte, és a többiek is közelebb jöttek. Eléggé zavarba jöttem, de inkább féltem. Nem tudtam elképzelni, hogyan tudna Derek segíteni.
Leguggolt hozzám, majd a karomra tette a kezét, amin az erek feketén kidagadtak. Mármint az övén. Én ilyen furcsaságokra nem vagyok képes. Szerencsére. Azt hittem fájni fog, de épp ellenkezően. Kevésbé fájtak a sérülések.
-Mit csinálsz velem?-kérdeztem furcsálva.
-Elveszem a fájdalmad-még mindig gyorsan beszélt
Mintha nem lett volna ideje elmondani majdnem két szót.
Igen. El kéne mennem lottózni. Jól tippeltem, tényleg elvette a fájdalmam.
De hogyan?
Mondjuk annyira nem lepett meg a történtek után. Hová kerültem én...
Neki is nagyok lettek a szemfogai, mint Scottnak. A szeme még vörösebben izott.
Oké...
Én meg egyre jobban el akartam tűnni innen. Lehetőleg élve.
Felemelte a karomat, majdnem neki szemmagasságba.
Stiles hülyén a fejét rázta, Scott szólalt meg.
-Derek ne csináld! Nem teheted... azt vele is!
Én teljesen lefagytam. Nem teheti azt? Egyből arra gondoltam,hogy nem ölhet meg engem is, de miután ő is megszólalt, megnyugodtam.
-Máskülönben meghalna.
Mit akar tenni velem? Hogyan tudna segíteni?
Stiles már nem rázogatta a fejét, mint akinek idegrángásai vannak,és Scott is befogta.
Derek (aki amúgy kicsit ismerősen néz ki,de hát honnan tudnám ki ő,és ez engem most pont nem érdekel) közelebb emelte a karomat a szájához, és már tisztán kilátszódtak a nemnormális fogai.
Mindenki visszafolytott lélegzettel nézett ránk, amitől még kevésbé volt nyugtató a helyzet.
Csak ne hogy azt tegye amire gondo...
Dehogynem.
Felüvöltöttem. Ez az őrült beleharapott a kezembe,ami a gigafogai miatt nem volt valami kellemes érzés.
-Ez most miért?!-Oké. Ez valahogyan megmentett. De hogyan?-Ez most mire volt jó?-kérdezősködtem tovább, értetlenül
-Meghaltál volna.-mondta a szótlanok közül a csaj, na hállelúja, már azt hittem némák.
Scott bólintott.
Mostanság nem vagytok valami beszédesek, mi?
A kezem vérzett, iszonyúan. Viszont a sebek kezdtek kicsit kevésbé látszódni.
-És ez most valahogyan hatni fog rám? Mert halottnak kéne lennem... Rég óta.
-Ha nem halsz bele ebbe-mondta Stiles jókedvűen, mire mindenki idióta tekintettel nézett rá, ő pedig értetlenül vissza.
Én viszont újra ledermedtem.
-Hogy mi?!