𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

9. -Furcsa érzés-

Dereknek újra vörös lett a szeme, majd elindult feléjük.

Be kell valljam nem nyugtatott meg ez az egész dolog. Dereknek szerencsére feltűnt, hogy a srácokkal meg a csajjal nincs valami rendben (miután én szóltam neki, khm khm).
Elindult feléjük és rájukmorgott. Nem nagyon hatott rájuk, szóval ott verekedtek egy csomó ideig.
Én meg csak álltam és néztem mi történik. Segíteni biztos nem tudtam volna. És egyátalán kinek miben?!
Karmaim lettek. (Mi?! Ne...)
Derek kiütötte őket, és ameddig nem tértek magukhoz, leláncolta őket. Hallottam a lánc zörgését. A morgásokat, az üvöltéseket. Nem tartott sokáig az egész, hamarosan újra morogni kezdtek.
Ideges voltam. Már én is kezdem?
Nem igazán tudtam, hogy most mit kéne csinálnom. Nem tudom visszafogni magam. Majdnem megölt egy szörny, egy pasas előtte lelőtt, egy másik pedig megharapott, most pedig vérfarkasokkal vagyok körülvéve.
Én is az vagyok.
Nem láttam, hogy kit, de valakit elkezdtem ,,széttépni", már ahogy tudtam.
Fogalmam sem volt arról, hogy mit csináltam. Pontosan nem. Valakit éppen meg akartam ölni. Mindenkit meg akartam ölni.
Valakivel verekedtem. Vagy valamivel, fogalmam sincs. Éreztem a vér szagát, az enyémet is.
Teljesen megőrültem. Ez ment még ki tudja meddig, amikor hirtelen egy ismerős hangot hallottam meg:
-Öhm... Itt hagytam a telefonomat... Talán rosszkor jöttem?
Az a valaki akivel harcoltam, nem tudom hol van most. Odamentem, ahol a hangot hallottam. Nem ismertem fel , de bántani akartam. Oda is rohantam hozzá.
Morogva, idegesen, akaratomon kívül.
Erővel megfogtam a pólóját a nyakánál, felemeltem kicsit. Be akartam húzni neki egyet, már láttam, hogy az öklöm, amelyiken az ujjaim végén karmok nőttek, ott van a feje előtt. A kezemet előrelendítettem, de mielőtt kivertem volna a fogait, észrevettem ki az.
Stiles volt. Rémülten nézett rám. A kezemet leraktam magam mellé, őt pedig elengedtem. Ránéztem az ujjaimra. Már nem voltak karmaim. Elgyengültem. Észrevettem, hogy Stiles állt előttem, és lenyugodtam. Hú, mit akartam én csinálni vele? Meg akartam ölni. Nem vagyok normális.
Sajnálkozva néztem rá.
Közel voltunk egymáshoz. Teljesem elvesztem azokban a gyönyörűen csillogó szemekben. A világ kezdett megszűnni. Furcsa érzés volt. Ilyen még nem történt velem. Közelebb hajoltam,és a fülébe súgtam:
-Köszönöm.
Stiles valamit szintém súgott nekem, majd elsimította a tincseket az arcom elől.
Mire feleszméltem, a lépcső felé tartott, és elengedte a kezemet. Lassan, a szemembe nézve, majd elment.
Mikor fogta meg? Mi volt ez a furcsa... lélegzetelállíttó, bizsergető érzés?
Már rég elment, de nem tudtam levenni a szememet a lépcsőről. A felfele vezető, kanyargós, poros lépcsőről, amin egyszer csak eltűnt...
Talán egész éjjel ott maradtam volna a kijárat előtt, ha a rideg valóság vissza nem ránt a teliholdas témára. Derek ott állt mögöttem, ki tudja mi óta. Szerencsére a Stilesos dolgot figyelmen kívül hagyta;
-Veled már nem lesz gond. Legalábbis... Ma éjjel nem.-mondta
Megfordultam, és felé néztem. Bólintottam.
Tényleg. Erről el is feledkeztem. Gondolkozmi kezdtem. Most akkor elmehetek? Az jó lenne... Amúgy sem akarom ott hagyni a cuccaimat a kalandparkban. Ha még el nem lopták. Bár ki járna arra nem?
De egyátalán jobb lenne, ha kint lennék viharban, mint itt bent?
Biztos.
-Akkor elmehetek?
Leült valamilyen fémdoboz alakú valamire, és sóhajtott.
-Nem kéne. Ki tudja miket csinálsz még, ha nem figyelne rád senki. Ha valami felidegesítene...
Bólintottam. Végülis jogos... Nem állt szándékomban senkinek sem ártani, főleg nem ok nélkül.
Másnap reggel
Valami hideg, fémes helyen keltem fel. Borzasztó álmom volt. Vagyis... Félig... (Stiles)
Azt még mindig nem értettem, hogy miért voltam olyan helyen, mint az álmomban. A szag is ugyanaz. És ezt honnan tudom ennyire biztosan?
Várjunk csak... Ez nem álom. Arra gondoltam, hogy felkapom a cuccomat és elmegyek, de semmi cuccom nem volt, szóval egyből el is indultam a lépcső felé. A metrómegállóban voltak a többiek is, a szemem sarkából láttam.
Délután
A könyveket, és egyéb tanszereket letudtam. Hétfőn, vagyis holnap én is megyek suliba. Remélem nem lesznek velem bunkók, bár aki az lesz azt úgy is lerendezem...
Elmentem a kalandparkba, a cuccaim szerencsére még meg voltak. Vagy nem? Egy csöves azt hiszem egy pólómmal rohant el az előbb. Nagyszerű. Egy ideig felvont szemöldökkel néztem utána, majd elkezdtem leellenőrizni a többi táskámban lévő dolgokat. Volt amelyik egy kicsit elázott, de legalább nem veszett el.
Mért nem futottam utána?!-Villant át az agyamon.
A csöves után.
Na mindegy. Azt se tudtam már hol lehetett, a borzalmas igazság pedig az, hogy muszáj lesz hazamennem.
A cuccaimért.
Amikor eljöttem, nem gondoltam volna, hogy végleges döntés lesz. Hogy a mostoháimat tényleg ennyire nem érdeklem. Még emlékszek rá, hogy mikor nincsenek otthon. Talán... Bemászhatok a szobám ablakán, amikor dolgoznak. De az betörés. Mondjuk, ott laktam, szóval ha visszamegyek a dolgaimért mindenki tudta nélkül, az nem nagy bűn, nem?
Csak nem. Mikor menjek? Már ma?
Gondolkoztam. Legalább húsz percig mi legyen, majd észrevettem, hogy Stiles közelített felém.