𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

33.-Falkában-

Egy szőke, hosszú hajú lány futott nem messze.
Csak is ő lehetett...
Fogalmam sincs,  Grace hová mehetett.
Stiles hívott.
-Voltam már jobban.
Nem bírtam tovább.
Szinte egyszerre szorították meg mindkét karomat, és húztak előre.

A meglepődöttségtől felélénkülve balra néztem.
Erica.
Jobbra pillantottam.
Boyd.
Kikerekedett szemekkel néztem hol egyikőjüket,  hol másikukat, miközben próbáltam a saját lábaimon is megállni.
Próbáltam.
Hát ők meg honnan jöttek?
-Kösz-csak ennyit bírtam mondani,  de mintha az is meglepte volna őket  hogy egyátalán ennyit képes voltam mondani.
Fogalmam sincs,  hogy keveredtek ide,  de iszonyúan hálás voltam nekik.
Ha nem jöttek volna,  lehet itt halok meg.
Közben eszembe jutott, hogy milyen idióta vagyok, amiért nem mondtam semmit Stilesnak.
Később
Erica és Boyd végig hagyták,  hogy a vállukra tegyem a kezeimet és vigyenek.
Persze igyekeztem talpra állni. Legalább megpróbáltam.
Egy elég ismerős helyre értünk. A metrómegálló bejáratához.
-Derek kérte, hogy hozzátok ide?-kérdeztem, bár teljesen egyértelmű volt.
-Hallotta,  hogy bajban vagy-mondta Boyd.
Azt már meg sem kérdeztem, hogy akkor miért nem ő jött, lehet még Isaac miatt neheztelt rám-amikor majdnem megöltem-inkább másik kérdést tettem fel.
Igazából csak felvont szemöldökkel néztem rájuk. Mondtam, hogy Grace-szel lesz találkozóm,  akkor miért...
-Ó... -és leesett.
Mindenhol csak tűz volt. Ahol még el tudtam volna menni, amint odaértem ellepték a lángok.
És nem találtam kiutat...
Előttem még volt pár méter, ami még nem gyulladt ki. Gondolkodni nem volt időm, azonnal kellett cselekednem.
Átfutottam a tűzön. Borzalmasan-és ismerősen-fájt, leírhatatlanul.
Ahogy elkezdtem benne futni,  azonnal összeeshetnékem támadt  de muszáj volt tovább rohannom. Ordítások közepette...
Akkor azt hallotta, mi?
Csak némán bólintottam egyet,  majd elindultunk lefelé a lépcsőn. Természetesen egyszerre hárman nem fertünk el egymás mellett,  Boyd előre ment,  én pedig félig Ericába,  félig a korlátba kapaszkodva mentem lejjebb.
Az épületből a kinti tájhoz képest elég nagy fény áradt,  végre láttam valamit. Például Isaacet, akinek szinten elég szép sebek díszítették az arcát és a karját.
Ez' is mibe keveredett...
Mellette pedig ott állt Derek  aki azonnal idekapta a fejét,  az enyémen pedig éreztem, hogy egyre vörösebb lesz.
Kimelegedtem. Valamiért olyan érzésem támadt, mint amikor durván lecseszik az embert, pedig tudtam, hogy nem ez lesz. Sokkal inkább szégyelltem magamat.
Még a lépcsőről igyekeztem lejjeb jutni,  Derek erre jött,  én meg gondoltam végre látok a gyengébb villany miatt, lepillantottam a lábamra.
Úristen!
Én arra gondoltam, maximum úgy néz majd ki, hogy ráncos, meg pár helyen lila.
Na ez annál sokkal durvább volt. Azt hittem a nadrág a térdemig fog érni. Csak pár darabja ért addig. A combomig össze volt szabdalva.
Az egész lábamat hatalmas piros foltok terítették be,  főleg a térdem alatt, ahol az ereim baromi sötéten kidagadtak. Mással nem tévedtem, az egész tiszta ránc volt,  és több helyről vérzett.
Éreztem rajtam a többiek tekintetét, én csak lefelé bámultam,  és erősen kapaszkodtam,  szorítottam-talán már karmokkal- Ericát. Sötét foltok akadályozták a látásomat, amik egyre nagyobbak lettek.
Nem eshetek el. Nem eshetek el, mert az rohadtul fájni fog a lábamnak.
Koncentráltam,  Erica erősen tartott,  talán már más is,  de mindenhol csak sötétet láttam, és a korlátnak estem...
                                  *
Tompa fájdalmat éreztem a hátamban,  és az égési sérülések helyén, de már kicsit sem volt olyan vészes mint... Mikor is van most?
Kinyitottam a szemeimet. A metrómegálló plafonja fogadott. Még mindig fel volt kapcsolva a villany, énn pedig a metrómegálló padlóján háttal feküdtem.
Bal oldalt fal volt,  előttem a megálló üres, elhagyatott tere,  jobbra pedig... Helló Derek.
Mellettem ült a földön. Nagy levegőt vett, amit kifújt. Megnyugodott. Lehet azt hitte, meghaltam.
Kezeit az arcába temette, de hamar letette őket a földre, valami metszőollóhoz hasonló, de annál vékonyabb tárgy mellé. Véres volt. Derek keze és az a valami is.
Feltámaszkodtam,  Derek segítségével pedig felültem.
A hasamra pillantottam. Tölténynek nyoma sem volt. A vállamnál és a tarkómnál sem. Akkor Derek biztosan azzal a valamivel... Fúj.
-Kösz.
Csak bólintott.
-Meddig nem voltam magamnál?-kérdeztem, mert világossá vált, hogy elájultam.
A lábaimra is vetettem egy pillantást. Most sem volt valami csodálatos. De sokkal jobb, mint amikor utoljára láttam. Már csak ráncos volt, pár helyen pedig lila. Mint ahogy alapból elképzeltem. Elkezdtem gyógyulni.
-Úgy... Egy óráig -válaszolta Derek,  majd egy kis szünet után kérdezett- Na mondd,  mégis mi történt veled?
Arra gondoltam, hogy elmondhatok neki mindent elejétől a végéig. Aztán eszbe jutott Jackson. Hogy tulajdonképpen én lehetek az,  aki irányítja.
Tudtam, hogy ezt ki kell hagynom a sztorimból, de... Ez azt jelenti, hogy titkolnom kell előle valamit, aminek csak egy részét mesélem el majd.
Simán kiszúrhatja majd,  hogy ha hazudni fogok.
Hát ez érdekes lesz...

Sziasztok!
Az utolsó 7 részbe már nagyjából kitaláltam mi lesz, és ami azt illeti ennél valószínűleg hosszabbak lesznek :)
És gyakrabban :)