𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

10.-Otthon-

Muszáj lesz hazamennem.
A cuccaimért.

Stiles éppen belémbotlott. Csak úgy vénetlenül mindig, nem?
Hát nem. Elég furán éreztem magam az előző dolog miatt. Vagy most pont jónak kell lennie a helyzeznek? Vagy kínosnak?
-Nézd, tudom mire gondolsz, de... Nem követlek, az utcában lakom-mondta.
-Neked is szia-mondtam, mire kicsit zavarba jött- Oké.
Kínos csend. Valamin gondolkodott. Nagyon szerettem volna belelátni a fejébe. Erre nem vagyok képes?...
Nagyon elmélyülten próbálta kitalálni mit mondjon, de a fejére esett egy esőcsepp a fáról. Felugrott, elmosolyodtam.
A kezével letörölte a cseppet az arcáról.
-Haza kell mennem-néztem a szemébe.
Alig ismertem, de rossz érzésem lenne, ha nem tudná hol vagyok. Ha szó nélkül elmennék, csak úgy.
A szél fújt, felkavarta a leveleket, a port. Stiles zavartan bámult rám.
-Hogy mi? Miért? Vagyis oké, tényleg nem egy jó dolog ami veled történt, de nem kéne feladnod...-mondta, én meg arra gondoltam, milyen cuki már, hogy aggódik értem.
Amikor vele vagyok az jó. Majdnem kimondtam.
-Csak a cuccaimért megyek haza, aztán jövök is.
Megnyugodva bólogatott.
-Oké, de miért nem hoztad magaddal az összes cuccodat? És miért egy...Ilyen helyen szoktál lenni?-biccentett a kalandpark felé.
-Az hosszú...-szomorúan a cipőm orrát bámultam
-Van időnk, nem?-kérdezte, majd leült egy széles fatönkre, kicsit beljebb az úttól.
Végülis igaza van.
-Ha te sem sietsz sehova...-hátrébb mentem, majd én is leültem a tönkre. Mellé, csak úgy mellékesen...
Egy ideig hallgattunk mindketten, kerestem a megfelelő szavakat. Hol kezdjem? Mondjak el neki mindent? Tényleg érdeklelné az egész?
Még mindig lefelé bámultam, mire megtörtem a csendet:
-Az egész tíz éve kezdődött... A... -sóhajtottam-családom meghalt. Tűzvészben, itt Beacon Hills-ben. Ezért jöttem vissza ide. Most már arra sem emlékszem kik voltak ők, a nevükre sem, semmire. Arra sem, hogy mennyien voltunk a családban. Mintha... Az egészet... Kitörölték volna az agyamból-ráztam meg a fejem-. Két nap múlva egy másik családba kerültem-folytattam-. Két mostahaszülőm volt, de borzalmasak. Mindenért, minden apróságért bántottak, pedig elhiheted, nem voltam az a ,,rossz kislány" féle... Edényeket vágtak hozzám, bezártak a pincébe napokig kaja és víz nélkül...Rég óta meg akartam szökni, pénzt is gyűjtöttem direkt erre a célra. Már olcsó házak után kutakodtam a neten. Ami valahol Beacon Hillsben legyen. Egyik éjjel, pár napja pedig megszöktem. Viszont a cuccaim nagy részét nem sikerült elhoznom ide, mert éppen megint-felnéztem,majd sóhajtottam- bántottak...-Stiles figyelmesen hallgatta a sztorimat- Tehát ma elmegyek a cuccaimért.
Ránéztem, ő vissza. Egymás tekintetét néztük.
-Ez szörnyű!-akadt ki- És te ezt hagytad?
Felállt, és a rönk előtt kezdett el jobbra-balra járkálni. Én is felálltam.
-Mit tehettem volna?
-Nem tudtál volna szólni valakinek?
-A suliban már így is rám voltak szállva... A lényeg, hogy a múltamon már nem tudok változtatni. Szerintem indulnom kéne. Délután négy és öt óra között tudok a házban lenni.
Értetlenül nézett rám.
-De hát még csak-előkapta a telefonját- reggel hét óra van.-jelentette ki- Milyen messze laktál?
-Biciklivel odaérek négyre.-bólogattam
-Jesszus... Ez most komoly?! Mit hozol, egy táskányi cuccot?-ráncolta össze a szemöldökét- Azt felejtsd el! Elviszlek a jeepel.
Meglepődtem,hogy ezt megtenné értem.
-Stiles, nem kell...
-Dehogynem! Nem mehetnél el... Ez... Tiszta őrültség!
-Egy kicsit tényleg az-mosolyogtam.
-Elviszlek-mondta.
Kifújtam a levegőt, majd beleegyeztem.
-Köszi.
Elmosolyodott.
-Mikor indulunk?-kérdezte
Több órával kesőbb
Stilessal már a jeepben ültünk. Kiderült, hogy a lény neve,ami majdnem megölt kanima. Út közben nem sokat beszélgettünk, legtöbbször azzal bajlódtunk, hogy merre kell menni. Egyszer lerobbant a jeep, de szerencsére Stiles megjavította, és nem történt az, mint akkor, amikor ezelőtt állt meg a jármű...
-Ez a ház lesz az. A nevelőszörnyek dolgoznak, tehát be tudunk menni.
-Be fogunk törni?-kérdezte.
Leparkolt a ház elé, majd kiszálltunk. A dzsekimet a jeepben hagytam, jó idő volt.
-A szobám ablaka nem záródik-néztem az ablak felé- Nemrég itt laktam. Ha visszajövök egy kis időre pár dologért, azzal csak nem lesz baj.
-A szüleid tudta nélkül-tette hozzá sóhajtva Stiles.
-A mostohaszüleim, tudta nélkül.-javítottam ki-úgysem tudja meg senki.
-Hát jó...
Elindultunk a szobám ablaka felé. Remegtem. Mi van,ha kesőbb mennek dolgozni? Vagy, ha előbb jön meg egyikőjük?
Nagy levegőt vettem. Tovább mentünk, és odaértünk az ablakomhoz,amit belöktem. Szúnyogháló nincsen, bemásztam. Stilesnak is sikerült. Félig-meddig. Beverte a fejét az ablak felső peremébe. Elmosolyodtam. Felé nyújtottam a kezemet, és megfogta. Sikerült behúznom.
A szobám ugyanabban az állapotban van ahogy hagytam. Szanaszét voltak a cuccaim. Az ajtó tárva volt,ahogyan hagytam,amikor kirohantam, az asztalon a sulis papírok, a padlón a törött tányér darabjai,a félig üres pici szekrényajtó. A szekrény, amiből majdnem sikerült kipakolnom azokat a cuccimat, amik gyorsköltözés esetére kellhetnek. Régen nem gondoltam volna, hogy tényleg használnom kell. Szomorúan mértem végig a helyet,majd nekiálltam pakolni. Stiles próbált segíteni.
-Ez kell?-a kezében egy pólóm volt, amit egy nyitott szekrényből vett ki.
Bólintottam.
Egy idő után második nagyobb táska is majdnem megtellt. A pénztárcám is benne volt az egyiknek a kisebb részében. Pénz volt benne, szerencsére nem vették el.
-Háromnegyed öt. Sietnünk kell.-mondtam kapkodva
-Már mindjárt kész.-szólt vissza Stiles, miközben az első táska cipzárját húzta be, én pedig egy nacit gyömöszöltem a másikba
-Sssh!- A szám elé tartottam az ujjam, Stiles felé nézve.
-Mi az?-súgta
-Azt hiszem. Hallottam valamit...