𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

31.-Összecsapás-

-Mi a francért követtél?!  
-A tiéd.
Egész nap otthon voltam.
-Figyelj... A kulcsomat oda kéne adnom.
-Vigyázz magadra oké?
Láttam, ahogyan lassan megrázza a fejét, majd felemelte a fegyverét.

Csak remélni mertem, hogy nekem is eljön az a segítségem, aki már egyszer megtette...

A puskáját mint fenyegetésképpen meglóbálta, bár nem sokra ment vele.
Az eső továbbra is esett, ő pedig ugyanúgy a sötétben állt a szakadék szélén.
Esne bele.
Kifújtam a rég benntartott levegőmet, majd a a bal kezemet balra, miközben a jobbat jobbra kitártam egy picit, utána pedig egyszerre az oldalamra csaptam őket.
-Szóval most idehívtál és megpróbálsz lelőni?-törtem meg a csendet gúnnyal a hangomban, felvont szemöldökkel.
-Jajj, drágám, gondoltam egy kicsit beszélgetünk előtte -mondta gügyögő hangon.
Sikeresen már most felhúztam magamat, válasznak csak morogtam egyet.
De valamire azért kíváncsi lettem volna.
-Nem is akarod tudni mi lett a mostohaapáddal? - kérdezte, én meg úgy éreztem, mintha olvasnának a gondolataimban.
-Számít az?
-Lehet-mondta, mire fegyverkattanást hallottam, de nem csak felőle.
Balról egy férfi alakot pillantottam meg a sötétben.
Már akkor sejtettem, hogy ő az.
Pár lépést tett meg előre lassan, így Grace-szel egy vonalba került. Egy olyan helyen állt meg, ahol a hold fénye átszűrt a lombok alatt.
Akkor pillantottam meg az arcát. Az arca borostás volt, sötét rövid haja alig látszott gömbölyű feje tetején.
A mostohaapám volt az.
Úgy éreztem, mint ha mellkason vágtak volna. A szívem egyből gyorsabban dobogott, míg a testem meg se moccant. Dermedten álltam tőlük pár méterre, még levegőt sem vettem jó pár másodpercig. Hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor még velük laktam, és éppen arra készültek, hogy valami borzalmasat műveljenek velem. De ez rosszabb.
Mielőtt még gyengének hittek volna, feleszméltem. Eddig kicsit lefelé néztem, de most határozottan felemeltem a fejemet.
-Hogyan? -böktem ki a szót olyan gyorsan, hogy csoda volt megérteni.
Kis csönd telepedett közénk.
Akkor láttam meg, hogy Jacknél is van fegyver. Mit is mondjak... Annyira nem lepett meg.
Végül Grace vette a fáradságot arra, hogy válaszra méltasson.
-Nem volt halálos seb. A méreg-mondta az utóbbi szót lassan, kiemelve-bénított le minket. A karmolásával nem ment sokra. Golyóálló mellényben voltunk-fejezte be büszkén, nyálas hangjával.
Megint volt egy kis szünet, mire reagálni tudtam.
-Miért volt rajtatok golyóálló mellény? -pislogtam
Azonnali válasz jött, de Jacktől, akinek mély hangját már el is felejtettem.
-Tudtuk, hogy valamikor vissza fog térni az erőd. Csak azt nem, mennyire leszel erős.
Szemeimet nagyra nyitottam. Kiderült, hogy jobban tisztában voltak a dolgokkal, mint sejtettem.
-A harapás hozta vissza az erődet-mondta a mostohaanyám, de nem lett időm végiggondolni azt, hogyan tudnak erről, azonnal folytatta mondanivalóját-Mutasd meg lett-e értelme-húzódott gúnyos félmosolyra a szája.
Miután ezt kimondta, Jack egy nyílpuskával a mögöttem lévő fára lőtt, pár centivel a fejem fölé. A nyíl hegye egyenesen a fába fúródott.
Miután ezt megtette, kicsit oldalra döntötte maga elé tartott fegyverét fenyegetésképp. Ebből a mozdulatából, és arckifejezéséből arra jutottam, hogy ezt úgymond "a következőt a fejedbe kapod"-mozdulat volt.
Egyszer még gyorsan körbenéztem a tájat, ha esetleg Jackson kanimaként megérkezne, de sehol sem láttam. Ekkor jöttem rá, hogy kettő az egy ellen lesz... De nem estem kétségbe.
A könyökeimet behajlítva, kezeimet így magam elé téve ökölbe szorítottam a kezemet, majd befeszítve karjaimat egy határozott és gyors mozdulattal leengedtem.
Éreztem, ahogy karmok bukkantak elő az ujjaim hegyén. Szemeim élénk aranyszínűen felragyogtak és elhagyta a számát egy farkasüvöltés. Utána teljesen átváltoztam, az arcom sem volt a szokásos.
Itt kezdődött.
Grace is maga elé rakta puskáját, de nem várhattam meg, amíg lő.
Felé rohantam, amikor odaértem, akkor pedig lefogtam és arcon vágtam karommal, majd a hasához is lett egy találatom. Fölényem nem tarthatott sokáig, Jack is ott termett a szakadék szélénél és puskájával a hátamra vágott, amitől kicsit összerogytam.
Utána ismét talpra álltam, de fogalmam sem volt, hogyan győzhetnék kettejük ellen.
Jacket hason rúgtam, Grace karjai közül is kiszabadultam, úgyhogy újra én támadtam...
Pár perc elteltével
Sikerült Gracet beljebb vinnem az erdő felé, távolabb a szakadéktól, mielőtt még belelökne valamelyik. Igyekeztem minél közelebb kerülni hozzájuk, hogy kevesebb esélyük legyen rám lőni. Azonban amikor Grace-szel szemben álltam (mivel őt támadtam leginkább) megragadta az alkalmat és lőtt egyet.
Égető fájdalmat éreztem a bal alkaromban, tudtam, hogy eltalált.
Felüvöltöttem, másik kezemet az égető ponthoz érintve futottam egy fa felé, hogy egy kis védelmet nyújtson.
A távolságot kihasználva viszont mindketten lőttek, többször egymás után hallottam a nem mindennapi nyíl süvítését, és a puska hangos durranásait.
Hátat fordítva nekik sprinteltem le azt a két métert a fáig, de Jack kétszer is eltalált. Egyszer a jobb vállamon, majd a hátamon.
Összeszorított fogakkal, visszaszorított könnyekkel értem a fa mögé. Így újra szembe kerültem velük, de mielőtt még a növény takarásába értem volna, Grace a hasamba lőtt.
A fa elég széles volt ahhoz, hogy néhány másodpercig el tudjak rejtőzni, ki is használtam az időt.
Ajkamat beharapva próbáltam kihúzni magamból a nyilakat, ugyanis addig nem gyógyulok, amíg ki nem szedem.
A szívem őrülten dobogott, míg a vérem átáztatta az amúgy is esővizes ruháimat. Mindenhova néztem magamon, csak a sérülések súlyosodását láttam, és bármennyire esett is az eső, a vérszag nagyon erős volt.
Eljött az a pillanat, amikor már nem tudtam mit kezdeni magammal, a sötét alakok elmosódtak előttem és akkor azt hittem vége mindennek.
Azonban az erdőben, nem messze tőlünk iszonyú sebességgel közelített felénk valami.
Először a sziszegést hallottam, majd előbukkant a fák közül.
-Jackson-ez volt az első halk szavam reflexből, ahogyan megláttam kanimaként.
Hatalmas megkönnyebbülés futott át rajtam, tudtam, hogy nekem segít, látni lehetett rajta.
Egy fáról ugrott le Jackre támadva, majd egy karmolást hagyott a nyakán.
Új erőre kapva nyitogattam szemeimet, majd hatalmas fájdalommal kihúztam a karomból a nyilat. Aztán a vállamból, majd hátamból. Borzasztó kínt éreztem, ismét felüvöltöttem.
De amint kiszedtem, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Két lövedék még volt bennem- semmi extra, csak egy hétköznapi töltény-, azokkal egyenlőre nem tudtam foglalkozni. Valószínűleg tele lehettem horzsolásokkal és egyéb sérülésekkel is, ennek ellenére felálltam.
Amit akkor láttam, annak a képe még sokáig az emlékezetembe vésődött. Hallottam az utolsó kiabálását.
A kanima immár tényleg elintézte a mostohaapámat. Ezt már nem lehetett eljátszani...
Jack elterült a földön, mindene csupa vér volt, a kanima végzett vele. Olyan dolgokat láttam a földön mellette, aminek a testében kellene lennie.
Semmi szomorúságot nem éreztem. Sem most, sem akkor. Csak undort.
Meglepetésemre Grace szinte oda sem nézett, nem lőtt, hanem egy fához rohant, ami velem szembe, a szakadék szélén volt.
Egy hátizsák lehetett, amiből előszedett valamit, vagy valamiket.
Közben a kanima felém futott, de megállt előttem és -mint én- a mostohaanyám felé néztünk.
Úgy állt előttem a lény, mint ha védelmezni próbálna...
Grace felállt a kotorászásból, mintha valami kötelet kötött volna a derekára. Jackson elindult felé, azonban Grace valahova kibiztosította a kötelet, és a hegy azon részére ment, ami nem volt olyan meredek.
Nem hittem volna, hogy megteszi. De amit előtte...
Velünk szemben leugrott a hegyről, de mielőtt eltűnt volna a szemünk elől, valamit idedobott. Valamit, ami sárgán világított...
Már csak a lángokat láttam, ahogy terjed az erdőben, olyan gyorsan, hogy felfogni sem lehetett.
Öngyújtó volt. És valószínűleg az ideérkezésem előtt meglocsolta a talajt benzinnel.
Az előbb még esett az eső, most már nem, a tűz mégis lángokba borította a vizes talajt, a fákat... Jack holttestét.
A kanima villámgyorsan eltűnt a szemem elől, jobb lett volna nekem is lelépni, de mindenhol csak tűz volt. Ahol még el tudtam volna menni, amint odaértem ellepték a lángok.
És nem találtam kiutat...