𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

17.-Anne Hale-

Egy autóban ébredtem. Ismerős hangok, alakok. Stiles jeepjében vagyok.

Stiles szemszöge

Ezaz, végre ideértünk Deatonhöz. El kellett jönnünk, Annék még mindig szarul néznek ki...
-Még mindig nem kelt fel-hallottam Scottot.
-Még mindig nem?-elkezdtem kimelegedni.
Jó, oké, nyugalom, minden rendben lesz.
Besiettünk az állatorvoshoz...

Anne szemszöge

Valami hideg, fémes helyen fekszem. Mi történt? Hol vagyok?
Hangokat hallok. Nem vagyok egyedül. Sokan vannak még itt, beszélgetnek.
Nem igazán merek megmozdulni, de ki kell derítenem hová kerültem. A kezemet kicsit megmozdítottam, a szememet is kissé kinyitottam.
-Megmozdult!-kiabálta valaki.
Rám gondolt? Ennyire figyelt, hogy már ennyiből észre vette, hogy megmozdítottam a karom?
Reflekszből mozdulatlanná válltam, levegőt is alig vettem. Nem félek, de ha ezek veszélyes alakok, jobb óvatosnak lenni.
Még mindig hunyorogtam, a szívem hevesen vert, minden apró hangra figyelnem kellett.
-Hahó, Anne!-hallotam egy srác reménykedő hangját.
Honnan tudja a nevemet? Nem tudok tovább várni kérdéseimre. Választ kell kapnom, méghozzá azonnal. Lehet, hogy egy csomó vadász van körülöttem, gyilkosok, vagy akármi más.
Egy gyors mozdulattal viszont felültem.
Nagyra nyitott szemekkel bámultam. Egy téglákból álló helyiségben vagyok, pár állat röngenképe van a falon. A hely, ahol feküdtem, olyan volt, mint ha egy fém-asztal féleség lenne.
Mi ez?
Itt van még egy csomó srác meg valami csaj. Mindenki barna hajú, kivétel az idősebb kopasz, akinek pedig a bőre barna színű. Meglepődötten néztek engem.
Megnyugodtam, nem lehetnek sem gyilkosok, sem vadászok. Csak pár tini meg ugye a kopasz.
Az egyik fiú megrázta előttem a kezét, mint ha azt hinné vak vagyok.
Megforgattam a szemem. Nem vagyok fogyatékos, attól még, hogy nem tudom kik ezek.
-Na azt hittem már nem kelsz fel ma-jegyezte meg a lány .
Összezavarodottan néztem körül.
-

Hol vagyok?-kérdeztem-És kik vagytok?
Mint ha megállt volna az élet. Senki nem mozdult, ameddig az egyik srác(aki fogyatékosnak nézett) el nem ájult. Egyre értetlenebb lettem. Mért fagyott le mindenki? Miért nem tudom hol vagyok, kik ezek, és miért ájult el?
-Stiles!-guggolt le mellé a másik barna hajú fiú.
A többiek is a földön fetrengőre vetették tekintetüket, majd közelebb mentek hozzá.
Leszálltam az asztalról, hogy megnézzem mi is történt. Aki a földön van, kezd ébredezni, ugyanis a lány adott neki egy nem kis pofont.
Miután felsegítették a srácot, újra mindenki engem bámult.
-Mi van?!-kérdezte, de inkább kiabálta az ájuldozós.
-Mi van?-vontam meg a vállam
-Stiles vagyok, tudod! Tudod hát, ne szivass!
-Nem tudom kik vagytok- válaszoltam minden szót kihangsúlyozva- és hol vagyok.
Stiles megint eldőlt, de a másik fiú megfogta a vállát, így talpon maradt.
Ez után mindeki a négerre nézett, közben rám.
-Milyen szurit szúrt bele?-kérdezte kiabálva a lány, tiszta értelmességgel...
Egy pillanat. Mit szúrtak belém és mért?
Kezdtem beijedni, de nem fogom kimutatni. Továbbra is semmit nem értően bámultam a többieket.
-Olyat, amivel gyorsabban gyógyul-válaszolt a pasas-de ehhez jár egy kis... Emlékezetkiesés...
Gyorsabban gyógyulok. Tehát tudnak a természetfelettiekről?
Megpróbáltam összegezni a gondolataimat. Lássuk, mire emlékszem:
Otthon vagyok. Itt vagyok. Mindenki fura. Ismernek. Nem tudom kik ők.
Jól állok!
-Egy KIS emlékezetkiesés?-nyugtalankodott Stiles-Nem emlékszik semmire!
Semmire? Rájuk nem, de másra igen. Sulira, otthonomra, családomra (!!! szerk.), mindenre.
-Az emlékei vissza fognak térni-tett el egy tűt a csokibőrű-de kell egy kis idő.
-Még mindig csak rátok nem emlékszek. Másra igen.-mondtam, hogy végre ne higgyék azt, hogy egy... idióta semmiről nem tudó vagyok
-Mire emlékszel?-kérdezte a másik srác.
Végiggondoltam magamban a dolgokat újra, majd a fiúra néztem.
-Otthon voltam, aztán puff-tártam szét a kezeimet-itt vagyok. Azt hiszitek semmire nem emlékszek, pedig csak ismeretlenek vagytok nekem.-foglaltam össze
-Otthon?-kérdezte Stiles.
-Igen, tudod az az a hely, ahol az emberek lakni szoktak.-magyaráztam lassan, hogy biztosan megértse
-Arra én is rájöttem...-pillantott rám lenézően-de ezt hogy érted? Hol laksz?
Egy utcában egy ház mellett...
-Azt hiszed elmondom egy vadidegennek hol lakom? Ennyire hülyének nézel?-nem bízom ismeretlenekben.
-Stiles vagyok, ő Scott-mutatta a mellette lévő srácot-, Whitney-nézett a másik oldalra- Deaton-biccentett jobbra- és Derek, aki néma-pillantott mögém.
Hátra néztem. Tényleg pár méterrel mögöttem volt. Ahogy ránéztem, egyből megijedtem, pedig tudtam, hogy ott van.
Intett, vagyis egy picit felemelte az egyik kezét.
-Végre valaki, akit ismerek.-sóhajtottam felé nézve.
-Honnan ismersz?-vonta fel a szemöldökét.
Ez most komoly? Megállt bennem a vér. Az arcom elkomorult. Mozdulni sem tudtam.
Nem ismer fel a saját bátyám?!

×××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××

Sziasztok! Nagyon köszönöm a 3.29K megtekintés! Azt hogyan? Az előző résznél írtam ki az 1K-t! 😲😍
Nagyon köszönöm, hogy ennyien olvassátok a blgogomat 😃
A következő részben pedig valószínüleg ki fog tudódni Anne múltja, és az, hogy mért Hale az igazi neve.😱
(Mostantól kicsit rövidebbek lesznek részek, de gyakrabban fogok feltenni újat) 😊
×××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××