𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

32.-Erdőtűz-

A mostohaapám volt az.
Jack kétszer is eltalált. Egyszer a jobb vállamon, majd a hátamon.
A kanima immár tényleg elintézte a mostohaapámat. Ezt már nem lehetett eljátszani.
Velünk szemben leugrott a hegyről, de mielőtt eltűnt volna a szemünk elől, valamit idedobott.
...mindenhol csak tűz volt. Ahol még el tudtam volna menni, amint odaértem ellepték a lángok.
És nem találtam kiutat.

Stiles szemszöge

Anne miatt nem tudtam elaludni. Nem, amíg nem hív fel, mi történt vele.
Apám szirénázó rendőrfurgonjában ültem. Valaki idióta felgyújtotta az erdőt. Eljöttem vele hátha többről van szó. Itt mindig többről van szó...
Pár perce érkeztünk a helyszín közelébe. A lángoló hegy lábához. Apa nemrég szállt ki az autóból, én pedig bent maradtam.
Mindenhol rendőrök és tűzoltók voltak. A hangos szírénázást talán az egész városban hallani lehetett. Alapból sötét lett volna, de a -már csillapodó- lángok fénye és a kék-piros szirénák bevilágították a városnak ezen részét.
A házunktól nem volt messze ez a hegyes, erdős rész, hamar ideértünk.
Mintha Anne is hasonló helyre ment volna.
Kinyitottam a furgon anyósüésének ajtaját, miközben a telefonomat igyekeztem kivenni a zsebemből. Becsaptam magam után az ajtót és azonnal próbáltam megtalálni őt a közelben. Feloldottam a mobil kijelzőjét, majd hívni kezdtem Anne-t.
Nem elérhető.
Többször is hívtam, de ki sem csengett.
Apa eddig egy másik rendőrrel beszélgetett, most felém fordult.
-Szállj vissza, fiam-pillantott rám fájdalmas arccal.
Mintha olyat csináltam volna, amit amit nem kellett volna. Jó, mondjuk mondta, hogy maradjak a kocsiban...
Épp készültem visszaszólni, de szinte egyből mondta, hogy ő is jön, feljebb megyünk a hegyen.
*
Amikor felértünk -pár autóval együtt-, azonnal kiszálltam a furgonból, mielőtt még apám kimondta volna, hogy maradjak a kocsiban.
Össze-vissza sétáltam a járművek között, Anne-t keresve. Percekig járkáltam, éreztem magamon az emberek furcsáló tekintetét, apa se tudta mi bajom.
Már a híradások is kint voltak a közelben, és akkor láttam meg, hogy egy szőke, hosszú hajú lány futott nem messze.
Csak is ő lehetett...

Anne szemszöge

Próbáltam nem összeesni. Görnyedve próbáltam minél előbb eltűnni erről a helyről. Fogalmam sincs Grace hová mehetett, de ha akarnék sem tudnék utána menni.
Erőm sincsen, és már rég messze járhatott.
Végre sikerült kijutnom a tűzből. A hátam mögött a rengeteg láng helyén már csak annak maradéka volt, fekete pusztítást hagyva maga után.
A tűzoltóság is ideért, de az elálló eső nem könnyíthette meg a dolgukat. Ezt követően pár rendőrautó is a közelben termett, ideje volt minél gyorsabban lelépnem innen. Ha esetleg észrevennének azt hinnék én gyújtogattam, vagy vallatnának, talán be akarnának vinni kórházba.
Kapkodva vettem a levegőt, igyekeztem kikerülni a szemben lévő fákat, a bokrok alacsony ágait. Egy kezemmel vérző hasamat fogva, másikkal a fák törzsébe kapaszkodva mentem előre.
Már sikerült messzebb érnem, amikor megcsörrent a telefonom.
Mindenki, akinek megvan a száma, tudta mit csinálok-csináltam -, tudtam, hogy fontos lehet, gondolkodás nélkül kivettem a telefonom a bőrdzsekim zsebéből.
Hátammal egy fának támaszkodtam, lábaimat a gyengeségtől kissé behajlítva magam elé vettem a mobilt, és a képernyőre néztem.
Stiles hívott.
Elhúztam a zöld jelet a képernyőn, és a fülemhez emeltem a készüléket.
-Na végre, hogy felvetted-sóhajtott-Hol vagy most? Jól vagy?
A térdem alatt szinte leégett rólam a nadrág, a lábam alja véresre éghetett. A hasamban, a vállamon, és a tarkóm közelében töltény volt, a nyilak utáni hegek még ott voltak. Nem gyógyultam, mert nem lehet,amíg a töltény bennem van, egyre jobban fáradtam, és alig láttam. A fülemből és még több helyről is folyt belőlem vér.
-Voltam már jobban-húztam el a számat, miközben próbáltam normál hangon kinyögni a szavakat.-De nem vészes. Grace elmenekült, tüzet gyújtott, nem tudtam elkapni-hadartam le végül.
-Akkor ő volt... Várj megkereslek-és már hallottam is a háttérben siető lépteit.
-Ne!-kiabáltam a telefonba. Így nem láthat meg. Biztosan eltúlozná a sérüléseket, és nincs szükségem az aggodalmára.
Legszívesebben mellette lennék most leginkább, de nem lehet. Először meg kell gyógyulnom.
Újra a telefonba szóltam, igyekeztem higgadtan beszélni;
-Nem vészes-hazudtam-Öhm... Most le kell tennem-éreztem, hogy tovább már nem tudtam volna beszélni-Majd még beszélünk...
-Anne!
Letettem. Erőtlenül a zsebembe csúsztattam a telefonom, és ismét mentem tovább a házamhoz vezető úton-ha egyátalán valahogy rongálás nélkül be tudok jutni,a kulcs Stilesnál volt-. Már amennyi ideig tudtam...
Nem bírtam tovább.
Egyre jobban elgyengültem, a lábam, és szinte minden testrészem iszonyúan fájt.
Alapból is sötét volt, farkasszemeimet használtam eddig, hogy lássak valamit, de már erre sem voltam képes. Égett lábaim alól kicsúszott a talaj, tudtam, hogy el fogok esni...
De mielőtt még megtörtént volna, valakik megtartottak.
Szinte egyszerre szorították meg mindkét karomat, és húztak előre.