𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

22.-Stilessal-

Egyre közelebb hajolt hozzám és én is követtem mozdulatát. Derekamon körbefonta a kezét majd ajkai megtalálták az enyémet...

Stiles végül egy gyönyörűen kivilágított étterembe vitt el. Fehér, kör alakú, fehér-majdnem padlóig érő-terítős asztalok voltak körbevéve sötétbarna székekkel. Az épületnek nagy ablakai voltak, majdnem a padlótól a plafonig ért. Függönyei barna, szinte ez is a padlóig ért. A padló világosbarnás, fényes csempével volt kirakva. A fal vaníliaszínű volt, bár az ablakok miatt alig látszott a külső fal.
Csodálatosan volt kivilágítva. A hófehér plafononról kisebb-nagyobb lámpák lógtak lefelé, a fal egyes részeit fényfűzérek díszítették.
Két személyes asztalunkon két vaníliaszínű gyertya égett.
Minden olyan tökéletes volt. Először bizsergett a hasam, féltem, hogy nem is tudok semmi értelmeset mondani, de nem így lett. Stiles mellett nem lehet nem beszélni. Rengeteget beszélgettünk és a kaja is jó volt. Sokat nevettünk. Például nem tudtuk eldönteni, hogy a pincerünk fiú-e vagy lány. Először nem mertem megkérdezni tőle, mert kínosnak éreztem, végül ő kérdezte meg tőlem. Annyira fiús is volt meg lányos. Rövid szőke haj, de az a pincérruha. Vagy meleg, vagy nagyon férfias lány. Nem tudtuk.
Közben eszembe jutott, amikor először találkoztunk. Mi lenne most velem, ha akkor nem jöttem volna A városba? Ha nem a kalanparkban lettem volna akkor és ott? Ha nem verem le őt a kilátóról az ázott cipőmmel? Ezen az emléken mindig elmosolyodok. Szóvá is tettem Stilesnak, ő pedig azt mondta, hogy azóta is fáj a lába. Nevettünk.
Még annyi minden eszembe jutott. Amikor a faházban kötöttünk ki. Amikor a kórházban kötöttünk ki és nem tudtam mért lőtt meg egy nyilazós pasas. Amikor a metrómegállóban lenyugodtam miatta. Amikor újra találkoztunk a kalandparknál és eljött velem haza, a cuccaimért. Amikor a suliban beléptem az osztályba és láttam, hogy ő ott van. Integetett mint egy őrült én pedig leültem az előtte levő padba...Amikor... Kimentett a tűzből és amikor...először megcsókolt. Amikor eljött értem egy hét után Geraldhoz, mert nem adta fel a keresésem. Amikor Peterrel veszekedtek, és ehozott engem ide.
Ma pedig az étteremben először, őszintén, lassan, nyomatékosan kimondta.
Szeretlek!
Egyből "Én is"-sel válaszoltam mosolyogva.
Észrevette, hogy elgondolkoztam valamin, amit megbeszéltem vele. Mindkettőnknek jó kedve volt.
Régen történt az meg velem, akkor is ritkán. De ha vele vagyok, mindig boldog vagyok.
Evés után sokat maradtunk, fel sem tűnt, hogy elrepült az idő. Egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy már mindenki elment, csak az étterem pár dolgozója takarított.
-Lassan mennünk kéne-állt fel az asztaltól.
Én is elhagytam a helyemet.
Most pedig. Most az utcán sétáltunk, beszélgettünk.
-Uh!-csaptam a fejemre.
-Mi az? -kérdezte aggódóan.
-A cuccom! A kalandparkban lehet még mindig! Vagyis lenne, de már biztos... -félbeszakított.
-Nyugi-nevetett halkan-Elhoztam már az első nap, amikor eltűntél.
Elmosolyodtam.
-Köszi.
Megfogta a kezemet, majd tovább sétáltunk.
Végül Stilesék házához értünk, ami előtt a jeep parkolt. Beszéltünk egy kicsit, majd elköszönni készültem, mivel már elég késő volt. "Csak" éjfél múlt. Nem hagyta, hogy elmenjek, sőt be is hívott, mert odaadja a cuccaimat (el is felejtettem volna) meg a házi feladatokat. Ne.
-Geraldnak hála pótolhatok egy heti házit-sóhajtottam idegesen.
-Nem kell sokat- vonta meg a vállát - őszi szünet volt.
Csodás. Mondjuk az jó, hogy nem kell sokat pótolnom, de az nem, hogy el lett véve az őszi szünetem.
Nem említettem neki, az őszi szünet hiányát, inkább bementünk. Minden villany le volt kapcsolva, nem volt otthon senki sem. Felsétáltunk a lépcsőn, ugyanis Stiles szobája az emeleten helyezkedett el. Bent szinte minden kék színű volt és egy kis rendetlenség. "Kis". Tele volt minden egy csomó papírral.
-Az... Azokkal ne foglalkozz... -nézett körbe a szobában heverő papírokon.
Bólogattam. Hát jó.
Íróasztala mellé lépett, amelynél két táska volt. Iskolatáska. Egyik az övé, másik az enyém . Előrébbhozta, így láttam, hogy ezek mögött is ott a másik táskám. Ez után pedig előkerült az összes. Sok kellett, mégis csak ezekbe tudtam pakolni a cuccaimat.
Ezt követően elmagyarázta -már amennyire tudta- a házikat és segített megírni.
A végére már nagyon elfáradtunk. Hajnali fél három volt, de végre készen lettünk.
Menni készülődtem, de megint utánam szólt.
-Figyelj- vakarta meg a tarkóját- itt maradhatnál... Íze öhm. Itt aludhatnál.
Azért ez eléggé meglepett. Erősen nézte tekintetemet, de végül kínosan rábólintottam.
-Ha nem zavarok...
Biztosra kibeszélte, hogy nem zavarok, szóval itt fogok nála lenni regggelig. Húh.
Vagyis. Persze nem rossz semmiképpen sem, csak... Nem is tudom. Örülök neki meg kínos is. Bár biztosan minden oké lesz.
Húsz perc múlva már filmet néztünk, röhögtünk, beszélgettünk. Igaz, nem sokáig, mert álmosak voltunk, késő volt (hajnal fél négy), reggel pedig suliba kell menni. Nem is nagyon bánom. Már jól esne egy kis pihenő a kanimás, vadászós dolgok és egyebek mellett.
Persze ez a nap -vagyis este és hajnal- sem tartozott a rossz dolgok közé. Végülis... Stiles mellett aludtam el.-mosolyodtam el magamban.

Sziasztok!
Ez a rész teljesen "Stanne"-es volt, remélem nem lett túl unalmas :)