𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

38.-Új halál a városban-

Stilesnál órákat töltöttem, mindent elmondtam neki a délutánnal kapcsolatban.
Isaac első szünetben odajött a szekrényemhez, és köszönés nélkül közölte, hogy ő nem megy el sehová.
Scott anyja tudja, hogy a fia vérfarkas, és tudhat a természetfelettiről.
-Ideülhetek?-kérdezte a szokásosnál visszafogottabb hangnemben.

Jackson mögé értem, és megfogtam a vállát.
-Állj. Le.
Igen, mindenkinek feltűnt, hogy Jackson csak rám hallgatott.
-Te irányítod?
-Ez nem ilyen egyszerű.
Szerintem jobban tettem, hogy lehadartam az egészet, még mielőtt félreértenének bármit is.
Már csak a hosszú másodpercek telltek el, és következtek a reakcióik....

-Elmondhattad volna-közölte Allison.
-Tudom... -hajtottam le a fejemet szomorúan, de fél szemmel Stilesra néztem-Sajnálom.
Még mindig a barna könyvespolcok között álltunk, takarásban a sulikamerák elől. Azt gondoltam jó lenne minél hamarabb lelépni innen, ugyanis ha Scott már elvitte Dannyt, valószínűleg hamarosan meg fog érkezni pár tanár érdeklődni. Reménykedtem, hogy Scott feltűnésmentesen vitte ki. Délután volt, alig lézengett néhány ember az épület területén. Csak sikerült.
Allison arcán biztató féle félmosoly jelent meg. Ezek szerint ő nem haragudott meg rám. Ezt követően magunkra hagyott, Erica már Scott után elment.
-Nekem mindent elmondhatsz-Stiles egy ujjával az állam alá nyúlt, így felemelte a fejemet, és lágyan megcsókolt.
-Köszönöm.
Elváltunk, Stiles előrement, én nyugodt lélekkel néztem utána, hiszen nem szólt le ő se. Sőt...
Stiles kislisszolt a könyvespolcok közül, majd az egyikhez közel megállt, és visszanézett rám.
-Meg fogjuk oldani.
Komoly tekintete hamarosan grimasszá vált. A homlokát fogta szitkózva, én pedig miután nevettem rajta egy kicsit, követtem őt az ajtó felé.
Igen. Visszafordulva nekiment egy könyvespolcnak...
Stilessal értem ki a suliból, viszont nem tarottam vele ennél tovább. Hazmentem, majd leraktam a táskámat. Többet nem is maradtam az épületben, bezártam az ajtót, majd elindultam. Úgy gondoltam ki kell szellőztetni kicsit a fejem. Annyi minden történt olyan kevés idő alatt... Igazából, órákba tellne felsorolni részletesen.
Ösztönösen az erdő felé vettem utamat. Csendes, szép, természetes hely, ahol kicsit egyedül tudok lenni, agyalni.
Nagyjából húsz perc után már az erdőben voltam. Találtam egy számomra elég messze helyet a várostól, és leültem egy rönkre a fák sokasága között.
A táj egy ideje zöldülni kezdett, az apró állatok a jó idővel együtt kezdtek visszatérni. Minden barátságosabbnak tűnt.
De a látszat néha csal...
Agyaltam Jacksonon, Grace-en, Geraldon... A múltamon, a Fehér Farkas és a narancssárga szemű dologról... Végül minél jobban igyekeztem megoldást találni, annál inkább összezavarodtam. Kósza ötletek kavarogtak bennem a végkifejlettel kapcsolatban. Már le szeretném zárni ezt. Kíváncsi lennék, milyen Beacon Hills, amikor békés.
Erre ma nem jöhettem rá. Sem ma, sem máskor.
Egyszer csak dulakodást kezdtem hallani a közelben. Riadtan körbenéztem, és megláttam két embert tőlem olyan messze, hogy csak azt tudtam kivenni, melyik a srác, és melyik a nő.
Ők nem vettek engem észre, közelebb merészkedtem, ahol egy fa mögé bújtam. Még mindig messze voltak, de már pontosabban láttam őket.
Kissé hátrahőköltem. Az egyikük Grace. Elkerekedett szemekkel bámultam, majd megráztam a fejemet, próbáltam pontosítani a másik alak arcát.
Viszont annyira harcoltak...
Azt sem tudom, miért nem mentem oda még időben.
Hunyorogva pislogattam, és akkor láttam, hogy. Nem hiszem el. Ne...
-Scott!-kiabáltam oda, mire mindketten felém néztek, én pedig azon nyomban sprinteltem a legnagyobb erőfeszítésemmel.
Sajnos Scott később kapta a tekintetét ellenfelére, Grace pedig ellökte magától és... Meglőtte.
Felsikoltottam, megálltam egy ezredmásodperc erejéig, majd rohantam Scott felé. Aki kapott még egy lövedéket. De nem akármilyet. Láttam a füstöt körülötte, és a fekete vért a sebnél, és a szájánál. Nem bírt megmozdulni. Grace egy ütést akart mérni rá a fegyverével, amikor odaértem.
A puskát vagy ötven méterig dobtam el, Gracere morogtam felragyogott szemekkel, átváltozva, így elfutott.
Azóta utálom ezt a nőt, amióta ismerem. Megfogadtam az előző esetnél, hogy ha legközelebb látom, megölöm.
Persze eszemben sem volt utána menni.
-Scott...-ültem le mellé.
Háton feküdt a földön, lehunyt szemekkel, száján folyt ki a feketés vér, egyik keze a mellkasán volt, takarva a sérüléseit, másik maga mellett.
-Scott nehogy meg merj halni-suttogtam reményvesztett hangon-Scott-fogtam meg a vállait, próbáltam felfelé húzni, de még mindig nem reagált.