Szerelem vagy szenvedély? -Szalai Ádám Fanfiction- |Befejezett|

10. rész

,,...Nem tudom, hogy mennyi lehetett az idő, mivel a mobilom lemerült, de mivel az egész hotelban csend uralkodott, gondolom nagyon korán van még, ezért próbáltam minél halkabban, csendesebben lopózni. Ez egészen addig sikerült is, míg neki nem ütköztem valaminek. Vagy inkább valakinek..."

*Dobrossy Réka*

Felnéztem, és Szalai Ádámot pillantottam meg. Ó, bakker. Biztosan látta, hogy kijöttem valamelyik csapattársa szobájából...
-Jó reggelt!- köszöntem neki.
-Volt már jobb is...- látom nincs hangulatában- mondd csak, te mit kerestél Dzsudzsi szobájában?- Dzsudzsák Balázzsal töltöttem az estét? Ráadásul úgy, hogy még akkor sem ismertem fel, amikor láttam... Te jó ég... Pedig ahogy mesélte Ádám, ők Balázzsal legjobb haverok. Ha volt nála valami esélyem nála, azt most szúrtam el. Miért kellett ennyire lerészegednem? Tudhatnám már, hogy ilyenkor teljesen kiszámíthatatlan vagyok...
-Csak nem féltékeny vagy?- gratulálok, Réka! Ennél hétköznapibb téma elterelést keresve se találtál volna.
-Én, féltékeny? Nem, dehogy is- aha, persze, be is kajálom. Pont úgy nézel ki, mint aki kicsit sem féltékeny.
-Na mindegy, bocsi, most mennem kell- legalább nem kellett neki arról beszélnem, hogy fogalmam sem volt, hogy mit csináltam az este...
-De várj, mi volt Dzsudzsákkal?- kérdezte, de ekkor én már elindultam a lépcső felé.
-Majd később megbeszéljük!- vagy nem- Szia, Ádám!- kiáltottam oda neki, már a folyosó túlvégéről. Csak én lehetek az, aki reggel egy szálloda folyosóján kiabál.
Ő még motyogott valami ,,szia" féleséget, amit már csak a szájáról tudtam leolvasni, majd elindult a másik irányba (gondolom) a szobája felé.
Hú, ez de gáz volt. Remélem erről nem kell többet beszélnem.
De ezen kívül még volt 2 nagy gondom:
1. Nem tudom, hogy most hol vagyok.
2. És azt sem, hogy hol tudnék megszállni. A Martinnal való ,,szakításunk" miatt most nincs szállásom. Hurrá.
A szálloda címét szerencsére megjegyeztem. Hívtam egy taxit, majd bediktáltam a címet.
Amint megérkeztünk kifizettem az utat, majd magabiztosan elindultam az épület felé, majd a szobánkhoz. Ez a magabiztosság egészen addig tartott, amíg rá nem jöttem, hogy kivel fogok most találkozni, de ekkor már az ajtó előtt álltam. Nagy levegőt vettem, és benyitottam. A szobában senki, és semmi sem volt. Csak a bőröndöm, és mivel nem szokásom belőle kipakolni a szálláshelyeken, (akkor úgy is otthagyok valamit,) így teljesen becsomagolva. Benéztem a fürdőbe, a szekrényekbe, de se Martin, se a cuccai sehol. Feltettem a telóm, hátha üzent valaki, mondjuk ő. De persze, hogy nem. Miért is üzent volna? Na mindegy. Itt már csak az a nagy kérdés, hogy hol fogok megszállni, mert itt biztos nem maradok.
Minden lehetőséget számba vettem:
1. Elindulok valamerre, hátha találok egy szállodát, és ott maradok egy pár éjszakát.
2. Foglalok repülőjegyet, és az első géppel hazamegyek.
3. Itt maradok (ezt én sem hittem el)
4. Visszamegyek a fiúk szállodájába, hátha tud valaki segíteni. Mondjuk miért tennék? Nem is ismernek.
Mikor eldöntöttem, hogy mit csinálok, megszólalt a telefonom. ,,Ismeretlen szám". Nem biztos, hogy jó ötlet felvenni, de mit veszíthetek?
-Hálló?- szóltam bele magyarul, hiszen a telefonszám is magyar volt, amit a készülékem kijelzett.
-Réka, te vagy az?- szólalt meg az ismerős hang...

Sziasztok! 😄
Végre elkészült a 10. rész is. 😊
Várom a visszajelzéseteket. 💞
-Dóri❤