Szerelem vagy szenvedély? -Szalai Ádám Fanfiction- |Befejezett|

(III.) 5. rész

*Dobrossy Réka*

Tekintetéből minden meglepődést, és minden félelmet ki tudtam olvasni. Pontosan nem tudtam, hogy mitől fél. Talán a felelősségtől? Vagy az új barátnője véleményétől

-Láthatom Hannát?- kérdi Ádám, mire csak az emelet felé biccentek fejemmel. Féltem, hogy mit fog mondani, amikor leér, és ezt Balázs is észrevette.

-Hé, ne félj! Ha haragudna, azt már kimutatta volna. Csak meg van lepődve, de tudom, hogy örül neki- súgja fülembe.
Igaza volt. Nem úgy ismerem Ádámot, mint aki visszatartja a dühét.

Pár perc után vissza is jött Szalai.

-És most mi lesz?- ezt a kérdést nem akartam tőle hallani. Fogalmam sincs.

-Semmi, csak gondoltam jobb, ha tudod- és ezzel most nem is hazudtam.

-Viszont nekem most mennem kell- állt fel Ádi- köszönöm, hogy elmondtad- néz rám.

Kikísértem az ajtón, de ő még búcsúzásképp a lelkemre kötötte, hogy néha hívjam fel, hogy mi van a gyerekkel. Kössz, nagyon rendes... Nem látogatná meg, vagy hívna ő, dehoogy. Elhatároztam, hogy ezt a kérését most figyelmen kívül hagyom. Meg amúgy sem hiszem, hogy ő venné fel a telefont.

Balázs még ittmaradt velem beszélgetni. Bár minden nap meséltünk a másiknak dolgokat, attól még akadt témánk, és elhatároztuk, hogy ezeket egy séta közben fogjuk megbeszélni.
Összepakoltam Hannának néhány cuccot, amire szükség lehet, felöltöztettem őt, majd egy gyors cipőcsere után indulhattunk is.

A gyerek hatására mi is a gyerekkorunkból meséltünk sztorikat. Nagyon sokat nevettünk magunkon, és a másikon miközben magam előtt toltam a babakocsit.

-Komolyan megszöktél otthonról?- kérdezi hitetlenkedve.

-Komolyan. Fél percig nem figyeltek oda rám, és én már a másik utcában voltam. Jólvan, 3 éves voltam, és apát kerestem- meséltem nevetve az egyik legrégebbi emlékemet.

-Akkor te is sok fejfájást okozhattál a szüleidnek nem nézném ki belőled.

-Ha te azt tudnád miket csináltam. Például a 14. Születésnapomon felgyújtottunk egy erkélyt. Akkoriban nem volt túl vicces, de mára már az.
A háztömbök között tüzijátékoztunk a nővéremékkel, és hát az felborult, és a lövedék az egyik ott lakó nő erkélyére ment. Pech, hogy a korlát fából volt. Szerencsére túl nagy kár nem keletkezett, és senkinek sem lett baja- emlékeztem vissza, talán az egyik legemlékezetesebb születésnapomra. Vagy a többire nem emlékszem...

-Na ne. Volt egy gyerekkorod, az biztos- mondja, mikor abbahagyja a nevetést.

-Ez semmi. Egyszer felgyújtottam a saját szőnyegemet. Ekkor olyan 5 éves voltam, és előttem égett gyertyatartóban egy teamécses. Fogalmam sincs milyen indokból, de beletartottam a tűzbe egy papírzsebkendőt, és az nyilván felgyulladt. Megijedtem attól, hogy hirtelen lángolni kezdett a kezemben, és eldobtam. Hova máshová, mint a szőnyegre?

Annyira érdekes, hogy ezek a történetek mikor megtörténtek ijesztőek voltak, és életveszélyesek is lehettek volna, ma meg már csak röhögünk a szerencsétlenkedéseinken.

Ez idő alatt hazaértünk. Az én hasam már fájt a röhögéstől, és Balázs sem festett jobban a pipacsvörös fejével.

Felvittem lefektetni a lányomat. Ha mi elfáradtunk, akkor ő? Mikor ezzel végeztem, lementem a vendégemhez, akin már látszott, hogy várt rám abból, ahogy feszülten ott állt a nappali közepén. Mi történt?

-Baj van, Balázs?- kérdezem tőle.

-Réka, kérdezhetek valamit?- néz komolyan a szemembe....

Sziasztok! 😊

Na, szerintetek mit akart kérdezni Bazsi?😏

Hogy őszinte legyek, nekem ez a rész most nem nyerte el a tetszésem, reméltem,hogy egy jobbat is össze tudok hozni... Na mindegy 😂
Azért remélem, hogy nektek tetszett 😊
Legközelebb megpróbálom emberi időben kitenni a részeket 😂

Ui.: A részben szereplő gyermekkori történetek valóban megtörténtek velem, nem csak kitaláltam őket. 😂

xoxo Dóri      2017.01.26.