Szerelem vagy szenvedély? -Szalai Ádám Fanfiction- |Befejezett|

33. rész

*Dobrossy Réka"

,,Megmondtam"
A feladó Priskin Tomi volt.
,,Micsodát?"
Miről beszél ez? Erre már válaszüzenetet nem kaptam, csak felhívott.
-Mit mondtál meg?- nem kerteltem, egyből a lényegre tértem.
-Azt nem neked akartam írni, csak félrenyomtam, ne haragudj.
-Semmi gond. Nem akarlak faggatni, de kinek szántad?- fúrta az oldalam a kíváncsiság, nem hagyhattam ki, hogy ne kérdezzem meg, gyanús ez nekem. Mondjuk mire, és minek gyanakszom?
-Öhm... izé... fogadtunk Dzsudzsák Balázzsal, hogy tovább jut-e...  izé... Opitz Barbi a... következő helyre- na igen, erre. Eléggé kamu szagú volt ez a bagadozása. De ki vagyok én, hogy kételkedjek?
-Értem. És, tovább jutott?- ha már itt tartunk...
-Gondolom...vagyis, igen, tovább jutott.
-Az jó. Miben fogadtatok?- húzom még az agyát, mintha nem tudnám, hogy hazudik.
-Öhm... egy focipályában...
-Hogy miben?- na, erre nem számítottam.
-Mármint focilabdában. Bocsi, már csak arra gondolok, hogy hol fogom használni.
-Hát, akkor jó játékot- nincs jogom kérdőre vonni azért, mert hazudott, nem is teszem. Gondolom nem tartozik rám- szia!
-Szia, majd írok!- ekkor letette a telefont, nekem pedig hatalmasat dobbant a szívem. Ezek szerint akar még velem beszélni...
Közben odaértünk a reptérre.
Rengeteg ember várakozott, mi is odaálltunk volna a helyünkre, csak éppen nem tudtuk, hogy az hol van. Marha jó...
Szerencsére a segítségünkre volt a nővérem 180 centije és vöröses haja, amit kiszúrtunk. Na, mostmár a repülő nem viszi Dávidot Amerikába.
Enikő haja most a szokásosnál is rendezetlenebbül állt, és a kisírt, fáradt szemei sem jókedvéről árulkodtak. Amint megláttam, megint elkapott a sírógörcs.
Igen, velem nagyon keveset voltak a szüleim, és az elmúlt napokban mindig mentem valahova, csak hogy ne jussanak eszembe, de amikor megláttam, hogy a nővérem hogy viseli ezt az egészet, és hogy mennyire szenved... megintcsak eszembe jutott, hogy a család teljesen szétesett. Ez volt nagyiék, sőt, apa halálánál is. Még az egyiket ki se hevertük, jött a másik trauma... emlékszem, gyerekkoromban is mindig ez volt. Folyamatosan hívták mamát, hogy melyik barátnője, családtagja halt meg. Szinte minden héten temetésre járt. Volt 3 testvére. Az egyikkel sose találkoztam, ő volt Pirike néni. Amikor 10 éves voltam, akkor halt meg. Nem akarták, hogy ismerjem, a természete miatt... róla ennyit tudok mondani, mint mondtam nem ismertem.
A másik, aki nagyon a szívemhez nőtt, Katika néni, ő rá 4 évre hunyt el.
10 évig bírta betegen, de aztán sajnos feladta. Minden féle daganatos, ízületi,  idegrendszeri, érrendszeri betegsége volt. Csodálom, hogy eddig bírta.
Már a végén az ágyból sem tudott felkelni, depressziós lett. Az utolsó évét úgy élte meg, hogy nem beszélt senkihez. Egyszer rosszul lett. Kihívták rá a mentőt, de mire az kiért... eltávozott.
Ez volt az első olyan haláleset, ami még is hatott. Szörnyű érzés volt arra gondolni, hogy azt a személyt, akit a nagymamámnak tekintettem, soha többé nem látom.
Arra is emlékszem, hogy esténként a nagymamámmal egymást ölelve vigasztaltuk egymást. Az iskolában csak a legjobb barátnőm tudott róla, meg az osztályfőnököm. Az utóbbi is csak azért, mert el kellett kéreszkednem a temetésre. Lili pedig... nem állt akkor mellettem. Mindenért hisztizős korszakában volt... én pedig abban az állapotomban ezt nem voltam képes elviselni. Úgyhogy nagyon sokat veszekedtünk és félő volt, hogy a barátságunk nem bírja ki ezt. De hála Istennek kibírta.
És a harmadik testvére, akit szintén a nagymamámnak tekintek, még ma is él. Ha arra járok, meg is látogatom.
Ő tipikusan az a nagymama, aki cukorkát, csokit és sütiket osztogat, ezzel hízlalva engem (is).
Az én igazi nagymamám cukorbeteg volt, és ezért nem sütögetett folyamatosan. Na de papa... ő tonnaszámra hordta haza a csokikat a boltból. Emlékszem, amikor késő este megéheztem, kimentem az ebédlőbe, és a lépcső pihenőnél volt mindig legalább 3 tábla csoki. Ha a pihenő alá benéztem, ott volt egy hatalmas fagyasztóláda. Azon általában még volt valamilyen édesség. Sőt, ha benéztem a fagyasztóba (amit nem tettem meg, mert akkor mindenki felkelt) akkor abban különböző jégkrémek, fagyasztott sütemények voltak.
És valahogy reggelre egy tábla csoki eltűnt... ki lehetett az? Én? Dehogy, soha...ritkán...néha... na jó, mindig én voltam. Ki más lehetett volna? Egy kis kerti törpe a szomszéd kertjéből?
Egy kicsit elkalandoztam... de... egy trauma után eszembe jut egy másik... és akkor már muszáj mesélni valamit a gyerekkoromról... hát nem? Hát de!
Idő közben odaértünk Encihez (emlékszem, hogy régen mindig utálta, ha így hívtam).
-Sziasztok!- köszönt keserű mosollyal.
Míg a bátyuskánk visszaköszönt, én odamentem, és megöleltem. Éreztem, hogy jól esik neki, egyből visszaölelt. Éreztettem vele, hogy itt vagyok, és rám számíthat.
A pillanatot a hangosbemondó szakította félbe
-Kérjük a Londonba tartó utasainkat, hogy szálljanak fel a járműre, és foglalják el helyüket.
Dávidot is megöleltem, majd elköszöntem:
-Vigyázzatok magatokra, jövőhéten én is megyek!
A bátyám még odaadta a kocsikulcsot, és ekkor két irányba váltunk: ők mentek becsekkolni, én meg az autóhoz.
A hazafele úton megintcsak kaptam egy üzenetet, mivel vezettem csak otthon néztem meg.
Na vajon kitől jött?
Ezt akarom én is megtudni, ugyanis ismeretlen számról jött. Az üzenet megintcsak lényegre törő, rövid és tartalmas volt. Magam is meglepődtem rajta.
,,Ez igaz?" Ennyi volt, se több se kevesebb.
,,Micsoda?" Írtam is a választ.
,,Amit Tomi mesélt😎" ez meghibbant?
,,Priskin Tomi? Mit mesélt? És ki vagy te?"
,,Hát nem ismersz meg? Ez rosszul esik...😢"
,,Bocsánat, nedves szomorú emoji úr"
,, Honnan tudod, hogy nedves?😏"-ekkor néztem meg mit írtam.
,,Hülye hibajavító. Kedves*. De még mindig nem tudom ki vagy"
,,Ádám"- ekkor nagyon gyorsan kezdett el verni a szívem, félő volt, hogy a mentő visz el.
,,Melyik Ádám? Szalai?"- muszáj volt megkérdeznem. Az leesett, hogy a magyar válogatottban játszik, ha Priskin mesélt neki... de vajon mit mondhatott?

Sziasztok! 🙌
Kicsit elragadtattam magam a résznél... Na mindegy, remélem azért tetszeni fog😘
Lenne hozzátok egy kérdésem, erre tényleg szeretném ha válaszolnátok:
Nagyon bánnátok, ha ez az évad nem happy enddel fejeződne be? Most ez egy ilyen spontán ötlet volt... de egy nagyon jó dolgot találtam ki, legalábbis nekem nagyon tetszik 😁
Utánna írnék még egy évadot, aminek még ki tudja mi lenne a vége, de ha nincs kinek, akkor feleslegesen😂
Ha nagyon ellenzitek az ötletet, azt is írjátok meg, légyszi💕

Ha addig nem jelentkeznék akkor: Áldott, boldog, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!💞
A szünetben pihenjétek ki magatokat, amennyire csak tudjátok!😘

Dzsudzsinak pedig boldog születésnapot! <3
Bár ezt úgy sem látja, de na :D

Puszi: Dóri