(III.) 14. rész

955 59 20
                                    

*Dobrossy Réka*

Az Ádámmal eltöltött khm... felejthetelen és szenvedélyes éjszaka után, a reggel már korántsem volt olyan rózsás.

Először is, az ébresztőmre keltem. Hogy miért, fogalmam sincs, már egy jó ideje be sem kapcsoltam, mert minek? Hát, nem hiányzott.

Hirtelen észrevettem, hogy valami hiányzik. Ádi mellőlem... Hova tűnt?

Csak ennyire kellettem volna neki? Nem is szeret, csak egy éjszakára volt szüksége, aztán eldob? Végig hazudott nekem? De miért?

-Na jó, Réka, most áljál le... Biztos jó oka volt arra, hogy itthagyjon- próbáltam nyugtatni magamat, kevés sikerrel.

Miután felébredtem, és kikászálódtam az ágyból, az utam szokás szerint Hanna szobájába vezetett. Miután meggyőződtem róla, hogy minden rendben van, a konyhába indultam, hogy eltakarítsam a rumlit, mit tegnap este otthagytunk.

Meglepetésemre minden rendben, a helyén volt. Nem csak kiváló focista, de még házvezetőnőnek sem lenne rossz... talán jól is álna neki egy szoknya, meg egy kis kötény... Vaaagy nem. Ki tudja?

A konyhappulton találtam egy levelet, amely egyből eloszlatta a kétejeimet Ádi szándéka felől. Rövid volt, és lényegre törő, de valamiért mégis megmelengette a szívemet.

,,Drága Réka!

Sajnálom, de el kellett mennem, dolgom akadt. Ígérem, hogy sietek vissza hozzád!
Nagyon szeretlek 

Ádám"

Jézusom... komolyan azt mondta, hogy szeret? Komolyan is gondolta? Szalai Ádám szeret engem? 

Pontosan ugyan azt csináltam, mint kamaszkoromban. A levéllel a kezemben ugráltam körbe a lakást. Barátnők híján egyedül, de még így is élveztem... Fura vagyok? Talán...

Jobb elfoglaltságot nem tudtam kitalálni, ezért leültem tv-t nézni. Pont egy szerelmes film ment a választott csatornán. Teljesen bele tudtam magam élni a szereplők helyzetébe. Pillangók repkedtek a gyomromban Ádám neve hallatán is, amit pedig elég sűrűn hallottam, hiszen a főszereplő srácot szintén így hívták. Boldog voltam, és a felhők fölött 3 méterrel éreztem magam. Azt hittem, egészen 3 percig. De mindig történnie kell valaminek, ami miatt sosem lehetek igazán boldog. 

Megszólalt a csengő. Természetesen a film legjobb részénél, ahogy az lenni szokott. Kimentem ajtót nyitni, hogy beengedjem a látogatómat, mire hirtelen egy erős ütés érte az arcomat...

Sziasztok! :)

Hivatalosan is utálom a Wattpadot :D

Már nem először játsza el velem, hogy megírom a részt, LEMENTEM, hogy majd később publikáljam, erre törlődik az a fejezet. Megírom újra, mire már az előzőt mutatja... Vagy éppen csak részleteket ír ki belőle, mert neki olyan kedve van... Mintha a biosztanáromról lenne szó :D

Most, hogy kirageltem magam, kíváncsi vagyok a véleményetekre a részről :D

Ki állt az ajtóban? A megfejtéseket kérem a .... telefonszámra elküldeni, és a győztes között kisorsolunk... Na jó, nem sorsolunk ki semmit :D

Ui.: Mi jobb annál, mint hogy egy unalmas farsangi bulin a blogjaidon gondolkozz? :D

xoxo Dóri          2017.02.10.

Szerelem vagy szenvedély? -Szalai Ádám Fanfiction- |Befejezett|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora