Szerelem vagy szenvedély? -Szalai Ádám Fanfiction- |Befejezett|

(II.) 9. rész

*Dobrossy Réka*

Nem hittem a szememnek, amikor, hogy ki áll a kapuban. Életem legfontosabb személyei...

Az egyikőjük nem régóta ismerem, de már is többet jelent nekem, mint bárki más.

 A másik személyt születésem óta ismerem, de mégis csak néhány hónapja.

Mindkettőjüket megbántottam a döntésemmel, és mégis itt állnak velem szemben, és ahogy látom, egyikőjük sem haragszik.

Kinyitottam nekik az ajtót, az utóbbi személy egyből a nyakamba borult.

-Hugi, nagyon sajnálom amiért ennyire kiakadtam, és nem is kerestelek. Kérlek, ne haragudj! Valahogy jóvá teszem!- mondta nekem a bátyám.

-Dávid, nyugi! Nem haragszom, tényleg! Jogos volt a kiakadásod, én is hasonlóan cselekedtem volna!- most végre komolyan is gondoltam amit mondtam, és őszintén tudtam mosolyogni. Először egy jó ideje.

Mikor elengedett a fejét az ajtóban álló másik személy felé biccentette. Egy bólintással adtam tudomására, hogy értettem mire céloz.

-Én addig felmegyek- mutat a bátyám az emelet felé.

-Réka, kérlek, ne haragudj rám! Meggondolatlanul cselekedtem akkor, mikor itt hagytalak, csak úgy, egyedül! Egyszerűen hirtelen érintett a tény, és nem tudtam vele mit kezdeni! Kérlek, higgy nekem! Nagyon szeretlek, és nem szeretnélek elveszíteni!- szinte már könyörgött nekem.

-Kérlek, nyugodj meg, nem fogsz elveszíteni! Nem haragszom rád, Ádám!- mosolyogtam rá- Megértem, hogy hirtelen érintett a tény, és nem tudtad kezelni!

-Akkor sem kellett volna elrohannom...

-Nem kellett volna, de már megtörtént, ez ellen nem tehetsz semmit. Én már megbocsájtottam neked, már csak neked kell saját magadnak.

-Köszönöm!- emelt fel, és forgatott meg a levegőben.

Úgy tűnt, hogy ez volt életem egyik legszomorúbb, és egyben legboldogabb napja is. De még csak ekkor jött a java...

-Hogy találtad meg  bátyámat?- kérdeztem tőle a kanapén ülve. Úgy tűnik hogy ez a kanapé már legendás hely számunkra...

-Igazából ő talált meg engem. Mikor egy pár hete téged kerestelek, akkor őt is felhívtam, és nem tudta, hogy hol vagy. Ma megkeresett, hogy hol találhat meg, hiszen Debrecenben van, és remélte, hogy kiderítettem. Aztán elmeséltem neki, hogy mi történt ma... és azt mondta, hogy akkor együtt menjünk, hátha megbocsátasz nekünk.

-Ha külön-külön jöttetek volna, akkor is megbocsátottam volna. Nagyon rossz volt ennyi ideig egyedül lenni, nem lettem volna képes tovább haragudni. Sőt, én tartozok bocsánat kéréssel. Sajnálom, hogy nem kerestelek, sajnálom, hogy senkinek sem hittem Priskinnel kapcsolatban, mindent sajnálok. Bárcsak újra kezdhetném a legelejétől...

-Bármikor újra kezdheted, akár most is.

-Ezt nem hiszem...

-Biztos? Szia, Szalai Ádám vagyok, na és te?- ekkor muszáj voltam már nevetni.

-Szia, én Dobrossy Réka!- mentem bele a játékába.

-Te tényleg olyan gyönyörű vagy, mint amilyennek leírtak. Tudod, az a bizonyos Ádám eléggé pletykás...- ekkor már konkrétan fuldokoltam a nevetéstől. Nem hittem, hogy ez mostanában bekövetkezik, de mégis. Ádám képes volt megnevettetni.

-Ugye tudod, hogy nem vicceltem?- nézett komolyan a szemembe.

-Abban, hogy Ádám pletykás?- nyilván tudtam hogy miről beszél, csak azt akartam, hogy kimondja.

-Nem. Abban, hogy gyönyörű vagy, és abban, hogy nagyon szeretlek. Mindennél fontosabb vagy nekem- mondta ezt továbbra is a szemembe nézve, láttam rajta, hogy őszinte.

-És mit tennél, ha azt mondanám, ugyanígy érzek?

Lassan megfogta a kezem, és felváltva nézte az ajkamat, és a szememet, majd lassan kezdett felém közelíteni. Más csak egy fél centi volt köztünk, amikor megált. Kíváncsi volt, hogy mit cselekszem. Én nem haboztam, az ajkamat övére nyomtam. Már nagyon régen éreztem ezt az érzést, hogy már szinte nem is emlékeztem rá. Valami elképesztően puhák az ajkai. Nem volt más, csak ő és én, nem érdekelt, hogy mi folyik körülöttünk. Talán nem a legromantikusabb csók volt, de legalább igazi. Ha örökké tartott volna, se lett volna elég hosszú. Először csak ízlelgettük egymás ajkát, majd egyre szenvedélyesebbé vált a csókunk. Olyan jól csókol, tudja, hogy mit kezdjen egy lánnyal...

Nehezen váltunk el egymástól, mert hol ő akarta folytatni, hol én.

-Mint mondtam: Mindennél fontosabb vagy nekem, és bármit feladnék érted- mondta komolyan.

Akkor még nem is sejtettük, hogy lehet, fel is kell...

A kijelentése után tapsot és füttyszót hallottunk az emelet felől. Dávid...

Szemforgatva röhögtem el magam, Ádám pedig csatlakozott hozzám. Akkor, abban a pillanatban mindent elfelejtettem,  csak élveztem a pillanatot, és boldog voltam...

Sziasztok! :)

Remélem, hogy azokat, akik az előző rész után megutáltak, azokat most sikerült kiengesztelnem :D

Remélem ez a rész is tetszett nektek <3

xoxo Dóri               2017.01.07