Szerelem vagy szenvedély? -Szalai Ádám Fanfiction- |Befejezett|

(II.) 7.rész

*Dobrossy Réka*

Mostanában van, hogy meggondolatlanul cselekszem, és ez most is így történt.

Egy ideje már nem tudom, hogy milyen nap, időszak, évszak, vagy éppen év van. Semmi időérzélkem nem maradt, csak a szobámban kuksolok, és a gyerekem egészsége miatt kimegyek enni. 

Ádám egy jó párszor keresett, sosem vettem fel neki a telefont, ami miatthatalmas bűntudatom van. Van egy darab ember, aki szeret és támogat, én meg elüldözöm magamtól. Nem tudom mi ütött belém, de a kis apróságokat egyszerűen nem tudom értékelni.

Az öngyilkossági gondolataim is egyre gyakkoribbá váltak,nem tartottam magam érdemesnek az életre.

Egy ilyen pillanatomban volt az, hogy e kezembe vettem a telefonom, és tárcsáztam egy számot. Meggondolatlan voltam, talán sosem bocsátom meg magamnak.

-Ádám!- szóltam a telefonba szipogva.

-Réka? Mi a baj?- kérdezi aggódva.

-Sajnálok mindent. Mindent elcsesztem- ekkor már szabályosan zokogtam.

-Azonnal indulok- és letette.

Örülök, hogy mindent képes otthagyni értem. De viszont nem örülök, hogy mindent ott is hagy. Az én hibám lesz, ha kirúgják a csapatból, mert nem jár edzésre, ha megszakadnak a baráti kapcsolatai, úgy mint nekem... felesleges kis apróságokon paráztam, de akkor még nem is tudtam, hogy inkább másért kellett volna.

Egy idő után csengettek. Beengedtem a látogatómat. A nyakába borultam, és sírtam. Csak sírtam és sírtam, miközben ő vigasztalni próbált. 

Bementünk a kanapéra, de a tevékenységemet továbbra is folytattam.

-Réka, szeretnél róla beszélni?- kérdezi, amikor már csak szipogni tudok. Erre csak bólogatok.

-Nem hiszem, hogy örülni fogsz neki, Ádi...- kezdtem bele- kérlek, ne haragudj rám!

-Hogy tudnék rád haragudni? Nem fogok, megígérem- felültem mellé, és már csak a kezét fogtam.

-ne ígérj semmit, amit nem tudsz betartani...-dünnyögtem- nem tudom, hogy mondjam el... Ádám, terhes vagyok!- néztem a szemébe.

Ő egyből levezette tekintetét arcomról, és meredten kezdett a távolba bámulni. Semmit sem lehetett leolvasni az arcáról. Se dühöt, sem csaalódottságot, de örömöt sem. Üveges tekintettel bámulta a falat, és csak azt vettem észre, hogy enged a kezem fogásán, míg lassan már csak az ujjaink érnek össze... végül azok sem. Idegesen beletúr a hajába, majd rám néz. Az érzéstelen tekintetétől megint a sírógörcs kerülgetett...

Sziasztok! :)

Igen, nagyon rövid rész lett, sajnálom :(
A következőt megpróbálom hosszabbra <3

Ezt énekkaron hoztam össze, úgyhogy megvan az első eredetileg kézzel írt rész is. Annyi ,,lényeges" információt tudok belesűríteni egy mondatba:D 
A kézíratot eladom ebayen xd 
Kommentben lehet licitálni :D (nem, amúgy nem :D)

Na jó, abba hagyom a hülyeséget xd

Remélem tetszett nektek a rész <3

xoxo Dóri                2017.01.05.