Semmi Sem Az Aminek Látszik

10. rész

Arra ébredek hogy valaki erősebben megfogja a kezem, szinte biztos vagyok benne hogy Derek az. Óvatosan nyitom ki a szemem, bár még így is majdnem megvakulok. Sejtésem bebizonyosodik, tényleg Derek ül mellettem. Nem tudom hogyan, de a haragom eltűnt.
-Sajnálom. Az nem az volt aminek látszott.-súgta nekem alig hallhatóan.
Nagyon koncentrálnom kellett hogy meghalljam.
-Tudom, semmi baj.-bólintok egy aprót.
Óvatosan felülök és megcsókolom őt. Olyan jó újra érezni ajkait az enyémeken.
-Szeretlek hercegnőm.-súgja a fülembe.
-Én is hercegem.-adok neki egy puszit. Leszállok az ágyról és elindulok kifelé Stilest sehol nem látom, pedig emlékeim szerint ő hozott ide.
-Kit keresel?-áll mögém.
-Hol van Stiles?-kérdezem.
-Én küldtem el hogy menjen haza aludni.-egyszerű és praktikus válasz.
Bólintok egyet és most Dr. Deaton keresésére indulok. Viszonylag hamar megtaláltam a druidát, váltunk pár szót és el is enged. Derekkel elkísér és még marad is egy kicsit. Beszélgetünk egy ideig, de mennie kell, így egyedül maradok. Bemegyek Stiles szobájába, aki nyakig takarózva alszik. Olyan békés, kedvem támadt felébreszteni. Behozom a kertből a slagot, megnyitom a csapot és puff telibe Stiles arcába. Egyből felugrik az ágyból és elkezd. kergetni.
-Hát így kell üdvözölni a beteget?-nevetek fel.
Szorosan a nyomomban van, de nem ér utol.
-Nem tudsz elkapni gyorsabb vagyok nálad.-mosolyodom el.
-Jó akkor fussunk egy versenyt!-jelenti ki.
-Te akartad.-rajthoz állunk.
Háromra teljes erőből futni kezdünk, mind a kettőnkből csak egy mozgó paca lett. Az oldalam még mindig nem a régi, de még így is majdnem kétszer olyan gyorsan futok mint ő.
-Ennyi vagy.-vágom oda neki kinyújtott nyelvvel.
Idő közben mellettem terem Derek, hallottam hogy jön, így nem ijesztett meg.
-Ti meg mit csináltok?-néz végig a lihegő Stileson.
-Stiles versenyt akart velem futni.-kezdek el nevetni.
Hamar meghallom Derek mély nevetését is, ritka alkalomnak számít ez. Stileson valahogy mindig szeret röhögni, bár nem csodálom. Sarkon fordulok és elkapom Derek kezét, ezzel magammal húzva őt is. Stilest otthagyjuk, ki kell pihennie magát. Egész úton azon gondolkozom hogy a múltkor miért anyámék sírjánál kötöttem ki. Igen itt vannak eltemetve, én is itt születtem és hát éves koromig itt is éltem, utána költöztünk el.
-Derek elkísérsz valahova?-kérdezem reménykedve.
-Persze, hova?-néz rám.
-Hááát...a temetőbe...-a végére elhalkul a hangom.
Egy néma bólintást kapok válaszul.